Már jó ideje lehet hallani arról, hogy mobil eszközökre költözik a Destiny mostanra elég terjedelmesnek mondható univerzuma, nemrég azonban véget értek a pletykák és találgatások, hiszen hivatalosan is bejelentették a Destiny: Rising címet viselő programot, amely kisképernyőre költözteti a Guardianek csatározását a sötétség seregei ellen. Talán meglepőnek tűnhet, de a külső- és belső nézetben is játszható looter shooterért nem a kissé rossz bőrben lévő Bungie, hanem a Diablo Immortal, a Once Human és a Marvel Rivals felett is bábáskodó NetEase felel, ami végső soron annak köszönhető, hogy a kínai vállalat 2018-ban több mint 100 millió dollárt fektetett a szóban forgó stúdióba, melynek köszönhetően kisebbségi részesedést szerzett. Mindez ugyebár 2022-ben megváltozott, mivel a Sony 3,7 milliárd dollárért felvásárolta a csapatot, ám így is beértek a befektetés gyümölcsei, hiszen a Destiny: Rising fejlesztéséért és kiadásáért is a NetEase felel – persze a Bungie szoros felügyelete alatt. A teljesen ingyenes, november 1-én zárt alfatesztet kapó lövöldéhez amúgy az első, játékmenetben gazdag előzetes is befutott, ami egy valódi prémium élményt ígér a rajongóknak, íme:
Tekintve, hogy egy mobiljátékkal állunk szemben, a program természetesen támogatja az érintőképernyős irányítást, de értelemszerűen kontrollerrel (legyen az PlayStation, Xbox vagy mobil-specifikus periféria) is lehet darálni a Vex és a Fallen hordákat – a nagygépes verzióból kiindulva mi inkább az utóbbit javasoljuk, mivel ebben a küzdelemben nincs megállás. Maga a történet egyébként egy alternatív idővonalon játszódik (a Dark Age utáni korszakban járunk), így a Rising nem kavar bele a The Final Shape eseményeibe, játékmódokat tekintve pedig solo, kooperatív és kompetitív megmérettetéseket is kapunk, így a veteránok hamar otthon fogják magukat érezni ebben a közegben. A fent megtekinthető képsorok alapján benne van a pakliban, hogy a Destiny: Rising egy jó (vagy épp remek) játék legyen, ám a NetEase eddigi munkásságából kiindulva nem árt jó előre felkészülni a mikrotranzakció-cunamira, plusz az is kérdéses, hogy mennyire száll majd magasan az opusz népszerűsége, hiszen ez a franchise már PC-n és konzolokon sem olyan közkedvelt, mint néhány évvel ezelőtt. Ti kipróbáljátok majd?
A borítóképek forrása: Destiny: Rising, Bungie/NetEase