Tegnap végre elérhetővé vált az Xbox szeptemberi frissítése, amelynek mind a konzolosok, mind pedig a PC-sek örülhetnek, hiszen mindkét tábornak kedvezett a Microsoft. Ami az előbbit illeti, mostantól előre le lehet tölteni a játékokhoz érkező update-eket, így amikor azok élesednek, már csak telepíteni kell őket és voilá, indulhat is a móka. Mindez különösen nagy segítséget jelenthet abban az esetben, ha valaki mondjuk egy fárasztó műszak után lehuppanna a kedvenc videójátéka elé, hiszen bizonyára sokatokkal előfordult már (nem hiába vannak erről mémek), hogy leültetek a gép elé, majd szomorúan konstatáltátok, hogy a szórakozás bizony még várat magára, mivel érkezett néhány GB-nyi ajándék. Jelen pillanatban olyan címek vannak az újdonságot támogató listán, mint a Sea of Thieves, a Minecraft és a Cassette Beasts, de a Microsoft ígérete alapján sok más játék (zömében bizonyára live service programok) is csatlakozni fog hozzájuk.

xbox-frissites-szeptember-microsoft-update.jpg

A kép forrása: Xbox.com

A PC-sek pedig a Game Bar Compact Mode miatt örvendezhetnek leginkább, amit a techóriás egy „új, kisebb képernyőkre és Windows által hajtott handheldekre optimalizált módként” jellemez, ami lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy „megtekintsék a legutóbb játszott alkotásokat, hozzáférjenek a launcherekhez és más programokhoz, valamint felfedezzék a Widget Store-t, ahol belemerülhetnek a widget alkalmazások világába”. A vállalat emellett azt is bejelentette, hogy összevonja az Xbox és az Xbox Game Pass mobilalkalmazásokat, amit a béta tagok már most letesztelhetnek, hamarosan pedig mindenki más is megtapasztalja, hogy miként működik a dolog a gyakorlatban.

A borítóképek forrása: Microsoft, Phil Barker / Future Publishing / Future via Getty Images