Lett is: mert ugyan a Bioware-s srácok azóta letettettek egyet s mást a desktopra, azért a Baldur's Gate még mindig az egyik legjobb szerepjáték, amivel valaha is dolgom volt. Mi tagadás, a grafika fölött egy kissé eljárt már az idő, a legnagyobbként beállítható 800x600-as felbontás talán megmosolyogtató lehet, és a 3D grafikus kártya is csak ásítozik a fémdoboz belsejében, mégis van az egésznek valami olyan hangulata, ami miatt egy percig sem éreztem zavarónak a kissé avítt külsőségeket. Meglehet, maradi vagyok, vagy csak a nosztalgia erőteljesen ostromló hullámai teszik, de azt hiszem, a grafika nem elsődleges szempont egy szerepjáték esetében.
A Baldur's Gate sorozat pedig szerepjáték a javából. Klasszikus AD&D alapokra épül, így azok a szerencsétlen sorstársaim, akik már időtlen idők óta próbálnak összeszervezni egy épkézláb szerepjátékos partit, pótlékot találhatnak a rendszerben. Bár kockákat dobálnunk és számolgatnunk nem kell, ezt elvégzi helyettünk a technika, minden más adott: varázslatok, fegyverek, magical itemek és artifactok keltik bennünk azt az illúziót, hogy mi most igenis szerepjátékot játszunk.
De vonatkoztassunk el a rendszertől is, elvégre ez is mellékes egy jó szerepjáték esetében. Hogy akkor mi adja az egésznek az értelmét? Nos, a TÖRTÉNET, csupa nagybetűvel, mert ez az a rész, amiben igazáb erős a Baldur's Gate. Habár már a nagy előd, a kétrészes sorozat első epizódja is rettentőmód monumentális volt, a második rész még ezen is túltesz: számos fő- és mellékküldetés, rengeteg játékos és nemjátékos karakter várja, hogy felfedezzük és megismerjük őket. Ráadásul az események alakulása nagyban függ a mi döntéseinktől, így aztán jó néhány játékóra vár arra, aki meg akarja ismerni Bhaal gyermeke sorsát.
Ami tovább növeli a játék élvezeti értékét azok számára, akik ismerősek az AD&D Forgotten Realms nevű világában, az a jópár ismerős helyszín és karakter, amelyek fel-felbukkannak kalandjaink során. Kalandozni a Mélysötét tárnáiban, vagy Drizzt Do'Urdennel vállvetve vámpírt ölni... Ki nem álmodott ilyesmiről a Sötét Elf trilógia olvasása közben?
A Baldur's Gate II-t tehát nem kell feltétlenül leírni. Aki érdeklődik a szerepjátékok iránt, és hajlandó szemet hunyni a kissé már kopottas külső fölött, annak mindenképp érdemes kipróbálnia a játékot; biztos vagyok benne, hogy kellemes élményben lesz része.