A LEGJOBB AKCIÓJÁTÉK



A Prototype, nemcsak egy fantasztikus, fejkaszálós akció, hanem az év egyik legjobb címe! Nem véletlenül került az én listámban az első helyre. Mint ahogy a játékról írt tesztemben is mondtam, jó helyről lopni jó dolgokat nem bűn, főleg ha egy nemes cél érdekében tesszük. Ez a nemes cél az volt, hogy az év egyik legjobb játékai között legyen, és szerintem ez sikerült is!


A LEGJOBB FPS-EK



Sokat filóztam azon hogy melyik FPS volt idén a legjobb. Végül arra jutottam, hogy a Borderlands világa fogott meg a legjobban. Egy FPS amibe ráadásul RPG elemeket is raktak. A játékban látható rajzfilmszerű, inkább képregényes grafika is nagyon bejött, és megadta a kellő hangulatot a játékhoz.




Azért került a Mirror’s Edge a második helyre, mert túl rövid volt, de a listába pedig azért került be, mert az a pár óra nagyon nagy élményt nyújtott! Egy olyan perc nem volt, mikor ne lett volna valami olyan a játékban, amitől a történet nem halad. A pörgős játékmenet mellé egy nagyon ízléses, inkább különleges grafikát kapott, mely szintén egyedivé és érdekessé tette a játékmenetet.


A LEGJOBB TPS



Ugyan még teljesen nem vittem végig a játékot, csak hébe-hóba belepillantgattam, mivel csak kölcsönbe kaptam (mentésekkel együtt), de nem véletlenül választottam karácsonyi ajándékomnak. A hangulat, a játékmenet és maga az egész játék teljesen megfogott, szinte alig tudtam abbahagyni (és karácsony után meg majd megint alig tudom). Szép is, jó is, és hangulatos is… Mivel Batman rajongó vagyok, ennél több nekem nem is kell, hogy az év TPS-ének kiáltsam ki!


A LEGJOBB RPG



Azt hiszem ez nem is kérdéses… Egy barátomnál próbáltam ki, és ugyan megvenni majd csak a jövőben fogom, de egyszerűen elképesztő volt. Pár éve még nem gondoltam volna hogy megszeretem a szerepjátékokat, de a tavalyi Mass Effect és a mostani Dragon Age után már büszkén jelentem hogy rajongója lettem a műfajnak! Ha valami ilyen dolgokat vált ki belőlem, az megérdemli hogy az év egyik legjobbjának mondjam!


A LEGJOBB RTS-EK



Nagyon örülök, hogy a játék benne volt PCGuru magazin tizenkettedik számában, mert ha nem lett volna akkor sosem fedezem fel a Battleforge világát. A stratégiákra eddig rá sem tudtam nézni, (kivtel a következő játék – EndWar) és valószínű, hogy ezután sem tudok majd, de valami, még most sem tudom mi, nagyon megfogott. Pont úgy, mint az előbb említett Dragon Age… Ugyan a stratégiáknak sosem leszek rajongója, de a Battleforge-nak azt hiszem örökké!




Nagyon kedvelem ezeket a harmadik világháborús játékokat. Talán ezért is szerettem bele az EndWar-ba, pont úgy mint a BattleForge-ba… Az idei évben két stratégia is volt amit meg tudtam szeretni, vagy inkább a különleges játékmenettel meg tudtak velem szerettetni. Az EndWar ugyan a tavalyi év játka, de az idén megjelent PC-s verzió hangirányítása mindent visz! Ugyan vannak vele hibák, de már az ötlet, és az hogy egyáltalán meg tudták valósítani! Gratulálok az Ubisoft Shanghai fejlesztőinek.


A LEGJOBB AUTÓSJÁTÉK



Már magának a széria fellendülésének is nagyon örültem, annak ellenére, hogy nem vagyok oda nagyon a versenyjátékokért… A demó letöltése után nem volt kérdés hogy megveszem-e a játékot. Megvettem, megfogott és igaz nekem az irányítással vannak gondjaim, magával a játékmenettel pont ellenkezőleg!


A LEGJOBB MMO



MMO-k terén nem vagyok túlságosan jártas, és nem hinném hogy leszek (na de soha ne mondjuk hogy soha) azt el kell ismernem hogy az Aion tényleg nem semmi! Játszani körülbelül 10-20 percet játszottam vele, és az is inkább annyi volt hogy néztem, ahogy játszik vele az egyik haver, de épp elég videót láttam, hogy ezt mondjam… Ezt amolyan megemlítésképp írtam, mert idén (szégyen, nem szégyen kimondom) nem igazán játszottam MMO-val…


A LEGJOBB INDIE



Még a Best of 2009-ben megemlítenék egy olyan játékot, amivel, körülbelül ha összeszámolom három hetet töltöttem… Ez a játék nem más, mint a The Path. Akármennyire is bugyuta nekem tetszett, méghozzá azért mert érdekesen rémisztő, vagyis inkább elvont. Különleges és kalandos.


A LEGJOBB LÉGI HARC



Játékos pályafutásom elején nem gondoltam volna, hogy valaha is bele tudok szeretni egy repülős játékba… A HAWX grafikája (a magasból) gyönyörű és a harcok is fantasztikusak. Ugyan vannak benne hibák de ezekkel együtt beleszerettem! Mindenkinek, aki szereti a levegőben történő csatákat, vagy úgy magában repülőgép mániás, annak nagyon tudom ajánlani!


ZOMBIS JÁTÉKOKOK



Nagyon örültem annak, hogy megjelent PC-re is a Resident Evil ötödik része. Igaz nem vagyok nagy rajongója sem a sorozatnak, sem maguknak a zombis játékoknak, de az ötödik Resi története és játékmenete valahoogy megtetszett…
Szerintem sokkal jobb a L4D második részénél, és az én véleményem szerint az év egyik legjobbja.




Mint már mondtam, nem igazán kedvelem az ilyen agyatlan zombikkal telerakott játékokat, de a Resi mellett még megemlíteném a Dark Sectort. Ugyan nem is nagyon szép és nem is nagyon jó, de valahogy nekem mégis megtetszett… Talán a történet miatt (ami mellesleg csak középszintű), de mégse az a monoton hatású.


A LEGJOBB PLATFORMJÁTÉK



A grafika gyönyörű, a zene nagyszerű és a játékmenet elragadó. A legnagyobb erőssége a játéknak a fizika. Szerintem ennél több nem is kell egy jó platformjátékhoz… De ez a játék nemcsak jó, hanem a műfajában az idei év legjobbja! Érdemes kipróbálni, szerintem senki nem bánja meg… Én nem bántam meg, csupán egy élményt szereztem.


EGYÉB, OLYAN JÁTÉK AMI EMLÍTÉST ÉRDEMEL

A nagy lista vége felé érve még megemlítenék pár olyan játékot ami az idei év felhozatalából nagyon bejött, mégis kedvencnek nem tudom nevezni.




Ezt a játékot szintén egy barátomnál próbáltam ki. Ugyan annyira nem tetszett meg hogy megvegyem (de ha kicsit olcsóbb lesz biztosan megveszem), mégis megfogott a grafikájával és a játékmenetével.




Sokáig úgy voltam vele az év elején, hogy ez lesz az én véleményem szerinti Best of 2009 legjobb autós játéka… Aztán jöttek a jobb címek és az annál is jobbak és szépen lassan lecsúszott a játék a listám aljára… Ennek ellenére egy említést megérdemel.




Csak ámultunk és bámultunk mikor a legújabb x-men film játékadaptációja kijött… Egy nagyon jó játék, amiben lehet, hogy kicsit a vér szerepét eltúlozták, de mégis egy fantasztikus játékot kaptunk egy eszméletlen jó játékmenettel és egy gyönyörű grafikával. Ez a játék volt a Prototype legnagyobb ellenfele az év akciójátéka címben, de nekem valahogy ez nem jött be annyira… Inkább úgy mondom, hogy bejött, de a Prototype egy fél fokkal jobban.




Ugyan egyre nagyobb a botrány a játék körül, nekem mégis az a benyomásom hogy egy fantasztikus játékmenettel megáldott online lövölde, ami ráadásul ingyenes is! Mindenkinek csak ajánlom, attól még hogy kipróbálod veszíteni nem lehet semmit…


AZ ÉV GURUS BORÍTÓJA




Ennyi lett volna az évben az utolsó postom. Nyilván vannak dolgok amiben nem értetek velem egyet, és arra kérlek titeket hogy ezeket kommentben írjátok meg!

És a végére:

Kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek!