Körülöttem forog a világ!

Már az alapötlet is fantasztikus, miszerint egy olyan emberrel vagyunk, aki körül szó szerint forog a világ. Ezt eleve csak 2D-ben lehet nagyon jól megoldani, ezért főszereplőnket oldalnézetből kell irányítani. Kaptunk három gombot melyekkel, irányíthatjuk papírból kivágott karakterünket, és másik hármat a képernyő forgatására. Ezek közül kettő 90 fokkal mindkét irányba, a harmadik, pedig 180 fokkal forgatja körülöttünk a helyszíneket. A játék lényege, hogy eljussunk a célba az akadályok leküzdésével. Mindig a képernyő forgatásának segítségével kell átugrálnunk egyik szikláról vagy faágról a másikra, így érve el a pályákon található ellenőrzőpontokat. Ezekkel szinte percenként találkozhatunk. Hogy miért? Ha túl nagyot ugrunk, leesünk valamiről vagy ránk zuhan valami, akkor irányított szereplőnk szétesik azaz meghal. A profibb játékosok is kihívást találhatnak egyes részeken, így érthető miért található ilyen sok checkpoint egy-egy küldetés folyamán.

 

 
 

 


Az igazi kihívás

Ha az eddig leírtak alapján nem szórakoztatónak, hanem nehéznek tartod a játékot, akkor ez egyértelműen nem a te műfajod. Hogy a játékmenet ne csak ez az unalmas A-ból B-be kell eljutni legyen a fejlesztők feldobták némi puzzle szerű feladványokkal. Ez annyit jelent, hogy a környezetet kihasználva akadályokat kell leküzdenünk. Ezek az akadályok általában gyíkok, majmok hörcsögök, sőt még húsevő növények is. Hogy könnyebben meg lehessen érteni itt egy példa:

A denevérek mindig arra törekednek, hogy a képernyő tetejére kerüljenek. Ezt kihasználva kell eljuttatni őket az akadályig mely egy olyan állat, ami fél tőlük.  Nem csak állatok lehetnek akadályok, hanem hatalmas kövek és falak, melyet szintén a környezet manipulálásával kell eltüntetni az útból. Ezen fejtörők és akadályok jelenléte ugyan minimális, mégis jó észrevenni, ha rajtunk kívül más mozgó élőlényekkel esetleg tárgyakkal találkozunk.

 

A játék egyszerűbb része is nagyon nehéznek tűnik Hatalmas szakadékok, lengőhidak, fák, melyeket a szél fúj. Szinte minden a megfelelő időzítésen múlik. Vigyázni kell, nehogy beleessünk eme rajzolt világ fekete pacáiba, nehogy összepréseljen minket két faág, és ne legyen túl messze az a felület, ahová a kép forgatása után landolunk.

 



Rajzold körbe, majd vágd ki!

A látványvilágról eddig csak foszlányokat említettem, de úgy érzem ez kicsivel, többet érdemel. Általában ezek a szabad fejlesztésű, kétdimenziós játékok grafikái sokkal többet adnak a hangulathoz, mint a velük azonos esztendőben megjelent nagyobb címeké. Az AYIM egy rajzolt világban játszódik, ami ugyan nem a legszebbek, közé tartozik, de az indieknél egyáltalán nem ez a fontos. A hangulatot tulajdonképpen a grafika adja az ilyen oldalnézetes játékoknál, ahol nem a lövöldözés van előtérben, hanem a fejtörők megoldására és a platform részre kell koncentrálni. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ez egy csúnya játék, sőt inkább ellenkezőleg. Azt a 70%-ot amit adtam a grafikára, nagyon megérdemli, de a baj az, hogy láttam már szebbet is.

 

És ez nektek miért éri meg? Itt a nyár, és két kezemen meg tudom számolni, hány ígéretes cím jelenik meg szeptemberig. Mindössze 9 Euróért beszerezhetitek! Van egy rossz hírem is. Akik nem szeretik, vagy nem bíznak a Steam rendszerében, azok sajnos nem tudnak hozzájutni ehhez a szórakozásra és időtöltésre szánt játékhoz.

Újabb negatívum a szavatosság. Maximum 4-5 óra alatt a kezdő játékosok is könnyedén végigjátszzák a AYIM-t. Összesen három fejezet áll rendelkezésünkre. A versengést kedvelők feltölthetik eredményeiket így lépve egyre előrébb a ranglistán. A játék e része csak a harmadik fejezet kezdetekor válik elérhetővé.

 


 

Olcsó, többször elővehető izgalmas, kihívásokkal teli játék ez. Véleményem szerint a legtöbb szabad fejlesztésű indie és casual játékot érdemes kipróbálni, de azoknak, akik nem igazán kedvelik a műfajt, néha-néha mégis meg kívánják nekik csak ajánlani, tudom And Yet It Moves-t.


Grafika >>  70%

 

Hang/Zene >>80%

 

Játékélmény >> 85%