No de menjünk sorjában. Vasárnap este törte rám a virtuális bejárati ajtómat kedvenc online főszerkesztőnk, hogy csütörtökön ki kellene mennem Németországba, négy teljes napra. Hirtelen köpni-nyelni sem tudtam, de mivel alapvetően bevállalós vagyok, rábólintottam. Mint kiderült, az Ascaron egy egész hetes, nemzetközi banzájt rendez a Sacred 2 bemutatására, melynek hazai felére Darths, a külföldire én voltam hivatalos. Miután a sokak által ismert körülmények miatt, azaz a 30 kilós fogyás okán a teljes ruhatáramat „kifogytam”, el kellett rohannom beszerezni egy teljes stafirungot, mely a Kínai Népköztársaság Pécsre kihelyezett ellátószázadainak hála viszonylag hamar és olcsón megtörtént. Csütörtök hajnalban útnak eredtem, egy Intercity fedélzetén felrobogtam Budapestre (erre a robogásra még visszatérek…), meglátogattam a szerkesztőséget, felmarkoltam a kamerát, laptopot, és egy gyors ebéd után irány a reptér. És hogy milyen az élet: Ferihegy 2-re egy német származású taxisofőr szállított ki Mercedessel, aki úticélomat megtudva elátott mindenféle jó tanáccsal, hogy például Aachenben mindenképp nézzem meg a Rathaus második emeletén Horn Gyula, a város díszpolgára fényképét…

Útitársam Gazsó Ágnes, a hazai forgalmazó CDV-SevenM szép és bűbájos mindenese, illetve két gamestaros kolléga, Gyu, alias Dragon Gyuri, és BZ (aki nem mellesleg a kiváló After Crying és a Wendigo frontembere is). Miután átestünk az immár szokásos reptéri striptease-show-n és testüregmotozáson, elég hamar a levegőbe emelkedtünk. Az élmény, amikor a több tonnás test lazán felemelkedik a levegőbe, és amikor meglátod az eddig a földről csodált bárányfelhőket felülről, leírhatatlan… A gépen két öltönyös német úr között ültem, bár én inkább egy tündérien elbűvölő stewardesst néztem (Lufthansa járat volt, a lány pedig német), egészen megnyugtató és kellemes élmény volt. Kajával viszont nem kényeztettek el a germánok, egy vajas-sajtos szendvicset és egy szelet rizsescsokit kaptunk, plusz egy pohár italt tetszés szerint. Egy óra negyven perc volt az út, elég eseménytelen, bár pont a vészkijárat mellett, a szárny felett ültem, és kinézve azt láttam, hogy a szárny szélén, a csűrőlapok előtt van egy fekete vonal, ráírva: „Ne sétálj e vonal külső oldalán”. Hát, elképzeltem egy ilyen sétát a felhők felett, nagy adrenalin-flash lehet…
 
A frankfurti reptér akkora, mint egy kisebb magyar város, jellemző a méreteire, hogy bizonyos távolságonként mozgójárdák vannak elhelyezve a folyosók közepén, ha valaki elfáradna, mire a géptől eljut a kijáratig. Ám bármilyen híres is a német pontosság, van még mit javítaniuk: a tájékoztató szerint a T6-ra kellett eljutnunk, ám azt senki nem tudta megmondani, mi az a T6… Végül kiderült, hogy az egy pályaudvar a reptér alatt, ahonnan valami tízpercenként indulnak az ottani InterCityk. Mire Ágival lekeveredtünk oda, Gyúék elvesztek – ők ugyanis azt nem tudták, hogy a csomagokat az átszállók máshol vehetik fel, mi pedig azt, hogy a pakkokat nem rakják fel a vonatra, nekünk kell továbbvinni. Így a kollégák a vonathoz rohantak, mi a bőröndökért… (apró érdekesség: a csomagot egy német néger srác adta ki – olyan volt, mintha egy Denzel Washington filmet néztem volna germán szinkronnal, elég testen kívüli élmény… .)

Halkan jegyzem meg, hogy a frankfurti pályaudvaron, az elegáns, ezüst, áramvonalas szerelvényeket, a tisztaságot, és az egész futurisztikus dizájnt nézve nagyon éreztük, hogy nem vagyunk otthon… Hát még mozgás közben! Ezek a fránya németek húztak egy egyenest a két város között, így alagút alagutat ér, nyílegyenes a pálya, ahol meg kanyarodni kell, be van döntve a sín, így szinte nem is érzed a kunkort, és a sebesség is olyan, amitől egy hazai IC vagy kisiklana, vagy a sín repülne szanaszét alóla. Nos, mire idáig eljutottam az írásban, épp befutunk Köln/Bonnba, le kell szállnom.

Leszálltam. Rossz helyen. Bonnban, Köln helyett. Egy hang ezt súgta, akit azóta elevenen megnyúztam, keresztre feszítettem és felnégyeltem. Gond nincs, mert a két város között rendszeres a HÉV-szerű vasútközlekedés, így negyedóra múlva jött a vicinális. Azt azért hozzáteszem, sem a helyi vasutas, sem az éttermi pincér, sem a Német Államvasutak információs munkatársa nem beszélt angolul, bár utóbbi törte picit, így sikerült megtudnom, hogy honnan és mennyiért mehetek tovább (Bonn-Köln másodosztályon 4 euró 10 cent, de ezt is megspórolhattam volna, mert kalauz az nem volt…). Ágnesék megvártak a kölni dómnál, sőt be is néztek; az épület félelmetes méretekkel magasodik az ember fölé, lenyűgözően lélegzetellátó, és baromi mocskos – talán nem kellett volna mellé építeni egy akkora pályaudvart, mint a Déli, Keleti és Nyugati együtt, plusz Rákosrendező és Kelenföld… Innen taxival mentünk a 60 kilométerre fekvő Aachenbe, első napi végcélunkra, ugyanis a vonat ugyanannyit kóstált volna, mint a taxi, és mégiscsak gyorsabb és kényelmesebb megoldás ez.

A szállónk elég baba, annak ellenére, hogy csak kétcsillagos, mindenki külön szobában van, benne zuhanyzó, tévé (pornócsatorna nincs, reklamálni is fogok). A wifi baromi drága (10€ reggelig), viszont a hallban van ingyenes net, innen küldöm a bejegyzést. A hotel éttermében vacsoráztunk, szolid árak vannak, egy korsó Weissbier 3,50 euró, egy tál spagetti 5 euró volt, ráadásul előtte kihoztak egy kosár fehér és barna kenyeret teavajjal (igen, errefelé az is jár mellé). És ha hiszitek, ha nem, tanúim vannak rá: a pincér egy Leonidas nevű fiatal görög srác volt! THIS IS GERMANY!

Pénteken stúdiólátogatás az Ascaronnál, interjúkészités, sajtócuccok, aztán egy három óras vonatút Münsterbe, az RPG Convention 2008-ra. Ha tudok, jelentkezek!