Szóval az úgy volt…
Sajnos azonnal tudtam, hogy mi vár rám az elkövetkezendő másfél órában. Az apró részletekre nem emlékeztem, például arra, hogy hány szereplővel fogok találkozni, mi lesz a motiváció és így tovább, de a történet gerince és a befejezés élénken belém égett és nem éppen azért, mert olyan pozitív volt és felemelő, mint a Forrest Gump. Ha erről lenne szó most minden bizonnyal nem az a mondat következne, hogy a legmélyebb emlékeim egyike arról szól milyen mélységesen nyomasztó a film atmoszférája.
A magyarul roppant szerencsétlenül „Álomherceg”-nek keresztelt film koránt sem olyan fennkölt és mesebeli, mint ahogy azt a cím sugallja és minden bizonnyal ebben a hitben kezdtem el nézni kölyökként. A realitás azonban hamar képen törölt egy emocionális péklapáttá manifesztálódva. Viszont úgy érzem nagyon előre szaladtam, szóval most visszaveszek a tempóból és tüzetesebben átrágjuk magunkat azon, hogy hajnali 5 órakor ahelyett, hogy ágyban lennék miért körmölök blogot.
Elöljáróban ennyit
A Dreaming of Joseph Lees egy 1999-es angol dráma „némi” romantikával és még több szadizmussal fűszerezve, melyet a nem túl sikeres filmkarrierű, ám annál ambiciózusabb Eric Styles rendezett, aki tudtommal nem áll rokonságban egyetlen fiúbanda énekesével sem. Az illető olyan filmeket jegyez, mint a 2003-as „Tempó”, a 2008-as „Last Minute bébi”, illetve 2000-es moderált fogadtatásban részesült „Frigy vagy nem frigy?”. És igen, a Dreaming of Joseph Lees is egy ilyen próbálkozás.
A történetről nem röviden
A cselekmény 3 karakter körül forog és az őket alakító színészek közül 2-vel nem volt szerencsém korábban találkozni, illetve amennyiben igen akkor olyan gyenge benyomást gyakoroltak rám, hogy nem emlékszem rájuk. A főszereplő Eva (Samantha Morton – John Carter, Legendás állatok és megfigyelésük) Anglia Délnyugati részén, Somersetben él idős apjával és két testvérével. Ideje nagyrészében a gyerekkori szerelméről Rupert Gravesről (Maurice, Szoba kilátással, A Wildfell-ház lakója, V mint vérbosszú, Sherlock) ábrándozik, akiről két dolgot irdomos tudni:
1, az az ember az univerzumban létező összes daddy-issuet kihozza belőlem.
2, a filmben Joseph Leesnek hívnak és mellékesként ő a címszereplő.
Eva évek óta nem látta, de még csak nem is hallott Josephről (mostantól vagy Rupertként vagy Leesként fogok rá hivatkozni, bocsi), akiről az utolsó információja az, hogy egy baleset követeztében leamputálták a lábát és most protézissel él.
Amíg az áhított férfi távol jár addig ő otthon ragadt és mivel a film 1958-ban játszódik, vidéken, ezért sok kilátása nincs a jövőt illetően. Szerencsétlen lány olvasott és nem ma jött le a falvédőről, viszont nem éppen randikompatibilis a visszahúzódó természetének köszönhetően. Az egyetlen legény, aki vállalkozik a meghódítására az Harry (Lee Ross - Locke, Az angol beteg, A majmok bolygója: Forradalom) a hegyen lakó sertéstenyésztő gazda. A srác mindennek elmondható, csak éppen intellektuális partnernek nem, de mégis vonzza magához Evát, ám a lány részéről dolog inkább testi vonzalom, mintsem romantikus kötődés.
A két deviáns egymásra talál, összeköltöznek és minden szipi-szupi meg mézes-mázos, egészen addig a pontig, amíg Eva nem találkozik ismét Ruperttel egy rokonuk esküvőjén, ahol közösen felülnek a nosztalgia vasútra és egymásba szeretnek. Wow, micsoda plot, nem láttam jönni… Azonban a közös táncikálás és éjféli teázás nem tart örökké; Eva névtelen apja elráncigálja a lányt és annak két testvérét az esküvőről.
Eva hazatalál Harryhez, aki közben elkezd kibújni a gubójából és megvillantja a valódi személyiségének darabjait. A románc azonban nem ér véget a két kuzin között (jut eszembe, a két jómadár név szerint Joseph és Eva másodfokon unokatestvérek): Lees képeslapot és művészeti albumokat küld Evának, aki lelkesen lapozgatja azokat, lévén ő maga rajzolgat és a képeskönyv triggereli benne a kultúrsznobot. A lány azonban érzi, hogy baj lesz a hirtelen közeledésből, ezért nem köti Harry orrára, hogy mi folyik a háttérben, aminek következtében a srác begőzöl és kihajítja az egyik könyvet a sárba. Eva lévén egy gyengejellemű karakter nem tesz semmit, csupán duzzog, mint egy kislány.
Ez itt a spoileres rész
Később Lees felbukkan a lány családjánál egy teára, mivel Eva kishúga meghívta őt magukhoz ő pedig angol és az ég szerelmére teáról beszélünk. Az eseményen Harry is jelen van, mivel Rupert látogatása véletlenül érte az egész házat ő meg pont velük és ciki lett volna kitenni a szűrét. Ekkor bújik ki a szög a zsákból: Eva és Harry együtt élnek, ami megbántja Rupert Graves érzéseit és Harry ráeszmél, hogy Eva a féllábút szereti.
Telik, múlik az idő és Harry birtoktudata a tetejére hág. Magához akarja láncolni Evát és a szerencsétlen hagyja magát, mert akarata az nincs szegénynek. Az valahogy kimaradt a szkriptből. Először kések között turkálva fenyegetőzik öngyilkosággal, majd lepuffantja a kutyáját. Ami azonban végképp felteszi az I-re a pontot és végleges távozásra bírja Evát az az lesz, amikor Harry egy éjjel megcsalja őt valami nővel, aki egy boxmeccsen (van egy ilyen boxolós szál a filmben, de nincs se füle se farka, szóval felejtsétek el) szed össze és az utcán meghágja. Ha eddig nem lett volna elég görény ez a Harry gyerek, akkor most már biztosan tudjuk, hogy az. Az afférre Eva úgy jön rá, hogy Sherlocki megfigyeléssel kideríti, hogy… áh, kit ámítok? Egyszerűen csak megérzi a nő szagát a férfi kezén, mert románc, értitek.
Eva fogja a motyóját és elslisszol Rupert Graveshez ééés ez a rész a film fénypontja. Tökéletesen idilli, csöpögős, de nem túlságosan szóval a készítőknek jár az ökölpacsi. Olyan nászút feelingje van, miközben akadnak sötétebb részei is. Nagyon valós, szépen összerakott periódus. Vicc nélkül, tényleg jó volt az a pár perc. Mondjuk amikor Leesből előbújuk a belső David Schwimmer és megmutatja a maga által kiásott köveit (Lees foglalkozását tekintve geológus) Evának egy hamisítatlan Dr. Ross Geller jelenetben, na az már valami. Kár, hogy nem itt ér véget az egész film. És most már tényleg spoileres területre evezünk.
Ez itt a nagyon spoileres rész
Evának vissza kell mennie a falujába, ugyan is Harry agyvize vagy elapadt vagy túlcsordult. Elemésztette magát a bánatban és pont akkor amikor Eva hazaér öngyilkosságot kísérel meg a tetőn, mert nehogy már privátban tegye, akkor hol marad a közönség? A lány lebeszéli az ugrásról és Harry mellett marad amíg talpra nem áll, ezzel halogatva a közös vakációt Rupert Gravesszel. (Ergo a csaj is bolond.) A helyzet azonban csak rosszabb lesz. Harry magányosan mered a fal irányába, csak noszogatásra kel ki a kihűlt vízű kádból és végezetül a „milye van neki, ami nekem nincs?” fordított egyenletété követve egy körfűrésszel levágja a saját lábát. Látszik, hogy nem állt sorba kétszer, amikor az észt osztogatták.
Ezután pedig csak a legvégső jelenet marad, ahol Eva a hegy tetején lévő farmon vagyunk és mindenki mélységes agonizál. Ekkor megszólal a csengő és megjelenik Rupert Graves az ajtóban, aki magával akarja vinni Evát, ám a nő visszakozik, mert ez a jellemének fő vonása, no meg az, hogy félénk és ez a kettő nem alkot jó kombót. Eva búcsút int Leesnek, becsukja az ajtót, majd pár perccel később megint kimegy, egymás nyakába borulnak, most már tényleg elköszönésként, és beúszik a stáblista.
Emlékeztek még arra, hogy ezt a filmet magyarul Álomhercegnek hívják? Ugye, hogy erős kanyart vett?
Mivel érdemeltem ezt ki?
Ez a film a tipikus példája annak, amikor nem tudom eldönteni, hogy jó-e vagy rossz. Gyerekkoromban utáltam, mert egyrészről a vége lelombozó volt másrészről pedig a karakterek jelleme is harmatgyenge. Mondjuk mai mércével mérve már annak is örülök, ha egyáltalán van nekik. Viszont a legnagyobb benyomást a film egészét átitató, komor hangulat tette. És a szomorú, hogy 10 évvel később is pontosan ugyan ezt éreztem, annyi különbséggel, hogy most nem zaklattam fel magam a végén. Inkább szimpatizáltam velük mialatt az egyik kezemmel mindegyiknek adtam volna egy maflást.
Eva egész élete szürke és unalmas, csak olyankor szökik be egy kis napfény, amikor gondolataiban megjelenik Lees vagy éppen vele van. Mindent olyan csöpögősen varázslatosnak lát, pont ahogy a tinilányok teszik, (én pedig már csak tudom, hiszen nem volt az olyan régen) a különbség azonban annyi, hogy Eva ránézésre már 20-as évei végén, 30 elején jár és nem engedheti meg magának ezt a luxust. Ha reálisan akarjuk megközelíteni, akkor még azt megkérdőjelezem, hogy akad olyan józaneszű nő, aki ennyi idősen ilyen naiv tud maradni.
A lányban nincs semmi akarat és érzelmileg valahol a korai tinédzser éveiben megrekedt. Ha mondjuk ugyan ezt a filmet látnám csak fiatalabb szereplőkkel akkor nem lenne vele akkora gond, viszont a végső dilemmára is tálcán érkezne a megoldás, ergo ahhoz, hogy ezt a történetet ezen a módon tudják elmesélni muszáj volt ragaszkodniuk a formulához. Én pedig éppen ezért kerültem az egész blog alatt a „főhős” kifejezést. Evában semmi kirívó nincs amiért érdemes lenne nekiszentelni egy egész filmet.
Harry azonban már más eset, ő zavart elme, akit ugyan úgy eltudok képzelni tiniként vagy akár középkorúként, nagy differenciát nem fog okozni. Ami azonban roppant idegesítő benne, hogy egyszerűen annyira egocentrikus és bosszantó, hogy nem csak Eva, de a néző is menekülni akar előle. Önmagába foglalja a klasszikus anyakomplexus esetét: neki nem szerető kell, hanem egy pótlék, aki helyettesíti az anyját extrákkal fűszerezve, ergo Oidipusz-komplexusa is van a fiúnak, dögivel. *upsz – szpolier* Már csak abból is látható, hogy nem az Eva iránti szerelme motiválja, hogy az első adandó alkalommal másnál keresi a boldogságot a kis görény. *upsz – szpolier vége* Egyébként az ő útja a totális megadás felé roppant jól ki lett dolgozva.
A végére pedig itt maradt Rupert Graves karaktere, aki meglepően keveset szerepel a filmben, hiszen a történet nem róla szól, Joseph csupán katalizátorként funkcionál. Eleinte csak képeket látunk róla és pár jelenetet, ahol nem beszél, csupán a szemével játszik, vagy a műlábával tanul járni. Ezek az alig pár másodperces szekvenciák remekül vannak filmre véve. Igazából sok szempontból lehet támadni Rupert Gravest, mint színészt, de az biztos, hogy a szemei annyira kifejezőek, hogy gyakran nincs szüksége dialógusra, hogy elmeséljen egy egész történetet. Eleinte pedig pontosan ennyit kapunk, mert nem látjuk teljes valójában, csak Eva ábrándjaiban jelenik meg. Jó karakter volt, érdekes és annak ellenére, hogy miatta néztem meg a filmet nem bánom, hogy nem szerepelt benne sokat.
Ami jobban zavart az a saját marhaságomnak köszönhetem. Bevallom, van egy olyan rossz szokásom, hogy akárcsak azok, akik anyanyelvi szinten beszélik az angol nyelvet magam is megpróbálom behatárolni egy-egy karakter akcentusát. Mint azt tudjuk a cselekmény Somersetben játszódik (délnyugat Anglia) ehhez képest a filmben 1, azaz EGY darab szereplő van, aki képes volt magára erőltetni az abban a régióban használatos dialektust, ez pedig Harry nővére volt. A többiek valami furcsa kevert nyelvjárást beszéltek, ami egy déli (Londonkörnyéki standard brit) akcentusba oltott yorkshire-i (közép/észak Anglia) beszédstílus. Még mielőtt valaki betámad azzal a kérdéssel, hogy „ugyan én, az egyszerű magyar lány honnan is tudhatnám?” szeretném leszögezni, hogy egyrészről mindkét akcentust beszélem, másrészről pedig a rejtélyt egy manchesteri ismerősömmel bogoztuk ki. (Kösz, Karl.) Továbbá Karl szerint felismerhető a somerseti stílus, de csak úgy, ha hagyod magad sodorni az árral és nem görcsölsz rá. Case in point: valami nem kerek.
Tanácstalan vagyok
Az a baj az Álomherceggel (el sem hiszem, hogy ezt a filmet így hívják), hogy a színészi játék nagyon, de nagyon erős, de a karakterek elesettsége a sírba viszi. Komolyan mondom szívesebben leültem volna megnézni a Brit Indiana Jones Kalandjait (nézzétek meg a kalapját), még akkor is, ha mást sem csinál csak a földet túrja. Eva nem főszereplőnek való karakter, Harry egy mocsok és Joseph meg annyira angol, hogy ahelyett, hogy finoman sulykolná élete párját, inkább felmászik a morális magaslesre és hagyja, hogy a lány úgy döntsön, ahogy jónak látja. Mondjuk érdemes hozzátenni, hogy az utóbbi már korrektségi kérdés és főként nem az ő tisztje eldönteni, merre folyjék tovább a történet.
Pszichológiai szempontból érdekes volt, a színészek tényleg tökéletesen hozzák a figurákat és egyes jelenetei komolyan megindítók. Viszont maga a körítés és a motivációk a sírba viszik az egész filmet. Akit érdekel egy mazochista szerelmi történet vagy egy szellemi leépülés, annak ajánlom, a többiek szerintem tartsák távol magukat tőle.
