A játékmenet és a csaták nagy része az Xcom-ból megszokott formulát használja, annyi különbséggel, hogy fedezékrendszer nincs, és pontosság sem, vagyis minden lövés biztos találat. Ami igazán jól meg lett oldva itt, az a karaktereink fejlesztgetése, mind a felszerelésüket, mind a specializációjukat nagy mértékben testre szabhatjuk. Tech-papjainknak pedig nem csak két keze van, hanem egy fél tucat robotkarja is, amire mindenféle fegyvereket és egyéb speciális kütyüket aggathatunk. Hat különféle irányban fejleszthetjük őket a képesség fán, ráadásul nem is kizárólagosan, bármikor költhetünk a többi irányba is. Ami pedig a legjobban tetszett, az az, hogy a tényleges, fejleszthető csapatunk mellett (ami a tech-papokból áll), amolyan közkatonákat is magunkkal vihetünk a csatatérre. Ugyan nem olyan erősek vagy testreszabhatóak, mint karaktereink, de elvesztésük nem jelentős érvágás, a játék (az univerzumtól elvárható kegyetlenséggel) azt tanácsolja tekintsük őket ágyútölteléknek, de ennél azért sokkal hasznosabbak tudnak lenni.
Ezen kívül a játékmenet nagy részét azzal töltjük, hogy küldetések során fedezünk fel kisebb dungeonokat, ha hívatom így őket, egy igen leegyszerűsített térképen. Itt a különböző helyzetekbe futhatunk bele, amik teljesen szöveges alapon működnek, és ahol mindig döntéshelyzetbe kerülünk, amik eredmény lehet negatív és pozitív is. Például, gyulladékony gázzal van tele az előtted álló terem, neked pedig lehetőséged van megpróbálni elvezetni a gázt, egyszerűen begyújtani miután csapatod biztonságos távolságba vonult, vagy alternatív útvonalat keresni. Az eredmény lehet az, hogy az elkerüléssel értékes időt veszt az osztagod, míg begyújtás félresikerül, és karaktereid Hp veszteséget szenvednek el. Nagyobbrészt hasonló szituációkból állnak ezek a rövid kis események, de jelentősen színesítik a küldetésket.
Az egyetlen problémám a konkrét játékmenettel, hogy a játék fele után kissé leereszt. Egyrészt ott már minden küldetés három csatából áll, másrészt a megszerezhető fegyverek és felszerelés nagy részét már feloldottad, harmadrész pedig karaktereid fő specializációját már kimaxoltad, és ugyan lehet és érdemes is őket tovább fejleszteni, de sok újat itt már nem fog mutatni a skill-fa. Ez az egyveleg már csak a repetíciónak kedvez. Azért annyira nem rossz a helyzet a félidő után sem, a játékmenet szórakoztató önmagában annyira, hogy nagyrészt elvigye a játékot a hátán.
Az a játékmechanika, amiről főképp szólni akarok, azt csak úgy nevezném, hogy a „végítélet órája”. Egyszerűbben lefordítva a játék kampánya időre megy, van egy számláló a játékban, ami ha eléri a 100%-ot, akkor game over. Neked pedig még az idő lejárta előtt abszolválnod kell a játék utolsó küldetését. Ez a számláló jobban telik, ha több időt töltesz felfedezgetéssel a küldetések alatt, vagy ha túl sok kört töltesz el a csatákban. Gondolom az elképzelés itt az lehetett, hogy a csaták során ne játsz túl biztonságosan és lassan, illetve a küldetések során stratégiai döntéseket hozz, mérlegeld, hogy az extra loot megéri-e a ráfordított időt. Ugyan nem különösebben nehéz beelőzni ezt az órát, ezt viszont leginkább úgy lehet elérni, ha a küldetéseket mindig a lehető legrövidebb idő alatt próbálod teljesíteni, a stratégiádat teljesen a gyors haladás köré építve.
Mindez azt jelenti, hogy ez a mechanika rányomja a bélyegét a játékhoz való hozzáállásodra, olyan módon, amit valószínűleg nem mindenki fog értékelni. Én magam a lassú, de biztos haladás taktikáján szoktam a stratégiai játékokat játszani, így amikor láttam a számlálót feltöltődni, akkor az azért kissé stresszelt, és elkezdtem erősen rámenni az időmegtakarításra. Azonban olyannyira, ami már kissé felesleges is volt, úgy kábé 50% körül megnyílt nálam az utolsó küldetés, és 75% körül végeztem a játék valamennyi küldetésével. Márpedig ezek után el kellett gondolkodnom, hogy a nagy sietség megérte-e, illetve nem élveztem volna-e a játékmenetet, ha a saját játékstílusomat tudom használni. Nem mintha az eredmény egyébként rossz lett volna, sőt, a játékmenet így is remekbeszabott élményt kínál. Nem az a helyzet, hogy nehéz lenne legyőzni a végítélet órája, egyszerűen csak olyan módokon hat a játékmenetre, amit nem mindenki fog értékelni. Sok minden függ az ember játékstílusától és személyes preferenciáitól.
Még egy két szót a prezentációról és a sztoriról. A játék marha jól néz, ami a sajátos 40k stílust illeti, bár azért a játék végére nekem kicsit egysíkúak lettek a Necron sírkomplexumok. Ami pedig a történetet illeti, abból nincs valami túl sok. Egyszerűen nem sok minden történik a játékban cselekmény szintjén. Bár őszintén, úgy éreztem a Mechanicusban talán nem is hiányzott ez annyira. Úgy általánosságban a dialógusok, a fentebb említett küldetésbeli események, illetve a sajátos Warhammer 40k világ és stílus nagyobbrészt kárpótolnak ezért.
Szóval összeségében kifejezetten jó játék a Mechanicus, csak az időre menő kampánnyal gyűlhet meg egyesek baja.
escape road