Még valami, ugyan a többi toplistát nem nagyon keverem vizuális novellákkal, azonban itt nem ehhez tartom magam.
A Styx: Shards of Darkness-nek igazából csak egyetlen száma fogott meg, a legutolsó. Az utolsó bossharcot festi ez alá, mely csata nem kifejezetten megy a játékhoz mechanikailag, de ha mást nem is, a zenét azt sikerült nagyon eltalálni. Ez az Escape Korangar.
A Suikoden második részének zenéi helyenként igen kapósak lettek. Mint a Greenhill és Tintó városának témája. Azonban ami tényleg marha jó lett az a két talán legjelentősebb bossharcnak a muzsikája. Az első a kissé sztereotipikus vámpír, a Neclord elleni harcban szólal meg, ez a Gothic Neclord. Míg a másik a Jrpg-k egyik legikonikusabb főgonosza, a Luca Blight elleni harcnál hallható, ez pedig a Chase.
A Final Fantasy IX ugyan csalódás volt, de a zenei anyaga korántsem. Már az alap csaták alatt szolgáló, nagyon kreatívan csak Battle Theme-nek nevezett szám is egész jó volt. A We Are Thieves!, az Ambush Attack és a You Are Not Alone is kifejezetten kapósra sikerültek. Azonban a kedvencem a Those Whom I Must Protect volt, ami két katona hát hátnak vetett elkeseredett, de reményteli ütközetéről szól, amint többszörös túlerővel szemben próbálják megvédeni azt, ami igazán fontos.
A Wild Arms szintén egy olyan játék, ami már a legrosszabbak listáján beköszönt, de az előbb említett játékhoz hasonlóan itt sem a zenével volt a probléma. Mert az valami zseniális lett. A főcímdalnak (melyről majd később beszélek) a motívumai sok helyütt megfordulnak, de úgy en bloc az egész zenei anyagot áthatja a kegyetlenül eltalált western hangulat. Legyen szó akár a főcímdal pergősebb változatáról, a Courage Dungeon-ról, vagy a világban való bolyongás megannyi témájáról, mint amilyenek a Marsh Where The Migrant Birds Gather, a Crossing Over Raging Waves, a The Bird Whcich Flies In The Sky, vagy egy szimpla város témáról, mint amilyen a Town. A bossharcok is kifejezetten eltaláltak lettek, a Wha What? nagyon megy Zed személyiségének lököttségéhez, ahogy a Warrior’s Whistle Boomerang karakterének komolyságához.
Ha még egy ost-t ki kéne emelnem, ami minden téren remekelt, akkor a Fate/Stay Night-ot említeném meg. Amihez hozzátenném, hogy nem az eredeti, hanem az úgynevezett Réalta Nua újrakiadással játszottam, ami nagyrészt újrakeveri a számokat. Belehallgatva azonban az eredetikbe, azt kell mondjam, az újrakiadás verziói jobban tetszenek. Nagyon eltalálták benne a zenéket, mint a csatákat aláfestőket, legyen szó a The Legend Revived-ról, a Mighty Wind-ről, a Sword of Promised Victory-ról, vagy a The Last Power-ről. Amik viszont szerintem tényleg viszik a prímet azok a melankólikusabb számok: A Feelings That Won’t Disappear és a Sorrow egyszerűen gyönyörűek lettek. Akkor pedig ott van még az Emiya is…
Ha már Fate viszont. Nem a Fate/Stay Night az egyetlen alkotás, amelyet a témában fogyasztottam. Három másik játékkal is játszottam, melyek ugyan nem nőnek fel az eredetihez zenei tekintetben, de ettől függetlenül szereztek pár fülnek kellemes dallamot. Ugyan a Fate/Extra zenei anyaga kifejezetten unalmas volt, két számot azért eltaláltak, az egyik csak az 5. csataszám nevet viseli, a másik pedig Nero témája az Everything Is On Her Hand. Itt van viszont az egyik kivétel, amiről a bevezetőben beszéltem, két számot is kedveltem, a Fate/Extellában, melyek, mint kiderült, a Fate/Extra CCC-ből lettek átemelve. A CCC-vel ugyan nem játszottam, de mivel a folytatások ismét felhasználták őket, így az én fülembe is belemásztak. Az egyik ilyen Báthory Erzsébet karakterének témája, a Blood Countess, míg a másikról egy kicsit később. Az Extellának ugyan összességében jó zenéi voltak, de igazán kiemelni a Link folytatásból tudnék párat, ahol a főcímzenét és a történet főgonoszának témáját sikerült nagyon eltalálni, ezek Main Theme és a Karl der Große.
A Record of Agarest War: Mariage legnagyobbrészt csak újrakeverte a sorozat korábbi zenéit, azonban az újak közül kettő nagyon betalált. Ebből sajnos a másodikat nem tudom megmutatni, mert szinte sehol nem találtam meg a teljes ost-t online. Így marad a másik: a Miniboss Battle.
A Tales of Vespria számai közül is kiemelnék kettőt, az első az A Tragic Decision, ami egy kifejezetten jó szomorkásabb dal, míg a Fury Sparks a két nagy rivális Yuri és Finn utolsó nagy párbaja alatt szól és nagyon adja a hangulatot.
A Gal*Gun 2 amilyen komolytalan játék, annyira kapósra sikerült egy két dallama. Kezdve rögtön az openingel, ami tökéletesen illik a játék egyébkénti pihentagyúságához. Főleg azonban a különböző bossharcok témáit találták el nagyon, mint a Nanako’s Determination, a Rock You All The Way To Hell és az Enraged Angel.
A Majikoi novelláknak is összességében remek ost-je volt. Rengeteg olyan szám volt amit utólag is sokat hallgattam az extrák menüpont alatt. Egyszerűen nagyszerű volt, mindenhez volt valami kifejezetten találó benne: Close Contest, To Be Your Hero, Men Are About Courage, Push Forward, Naoe Yamato, Soulful Fatal Attack és Sword Dance, mind-mind remekül eltalált számok.
Az utolsó játék, aminek megemlíteném még a nevét a legjobbak előtt, az a Yakuza 0. Ennek a játéknak is összességében kitűnő zenei anyaga van. Meglepően nagy a választék is, főleg az akciódúsabb számokból van rengeteg, konkrétan minden harcstílus külön témát kapott és majdnem minden boss egyedi dallamokkal érkezik. Szinte mindegyiket el lehetne hosszú ideig hallgatni, az én kedvenceim azonban a sima csaták közül a La Di Da, az Ultimate Road Rage és a One Eyed Slugger. A bossok közül pedig amik a leginkább tetszettek, azok a Kuze, az Awano és a Lao Gui elleni harcban felcsendülő muzsikák: A Pledge of Demon, a With Vengeance és az Archnemesis. A legjobbat azonban a végére hagyom.
Ami igazából most következik. Innentől már tényleg a személyes kedvencek jönnek, rangsorolás nélkül, mert nehezen tudnék választani közülük.
Jibun ga Jibun de Aru Tame ni
Ha valami miatt működtek a Tsujidou-san no Jun’ai Road hatásosnak szánt pillanatai, az egyrészt a zenének volt köszönhető. Legfőképpen ennek a számnak, ami a nem túl passzoló főkép romantikája helyett sokkal hathatósabb jeleneteket erősített.
The Road to Glory
A Devil on the G-string novella száma az előbb említett dalhoz hasonló hatást igyekszik kiváltani, hasonlóan sok sikerrel. Afféle belsős poén az animék esetében, hogy ha főhős épp vesztésre áll a főgonosszal szemben, de egyszer csak megszólal az opening és hősünk lassan kezd felállni, akkor gyakorlatilag már borítékolható is a győzelme. Azonban ezek a pillanatok ettől függetlenül nagyon hatásosak tudnak lenni. Én pedig imádom a pont az ezekhez a jelenetekhez kitalált zenéket. A The Road to Glory pedig ezeknek egy kitűnő példája.
You Can Win By Not Losing
Ez is eleinte a Fate Extra CCC-ben volt, de én a Fate/Extellában halottam először. Ahol ráadásul csak a tróntermünkben lévő üldögélést festette alá. Teljes pazarlás, mert már csak a címéből is látható, hogy sokkal grandiózusabb jelenetek alá szánták.
Emiya
Na, ettől a számtól borsódzott a hátam. Kegyetlenül eltalált epikus és pörgős szám, mely talán a legnagyszerűbb pillanatát festi alá az egész Fate/Stay Night-nak.
Oath of Enma
Ugyan már fentebb említettem Kuze nevét, azonban a Yakuza 0-ban nem csak egyetlen zenei témát kapott. Ez a második, és egyben ez szól a vele való utolsó harcunk alatt is. Márpedig nagyon jó lezárása ez a Kuze és Kiryu közötti rivalizációnak. Egyszerre emelkedett és melankolikus, megadva ennek a harcnak minden tisztelet, amit érdemel. Egyszerűen nagyon jól visszaadta az érzéseimet Kuze karakterével kapcsolatban. Eleinte csak azt hittem egy egyszerű s*ggfej, akit majd ugródeszkaként használ a játék a történet összetettebb ellenlábasaihoz. Ami valamilyen szinten igaz is, de a játék végére ő vált személyes kedvencemmé. Nem tudtam nem tisztelni, azért a kitartásért, amit az elvei iránt mutatott. Ez a youtube komment fogja talán a legjobban meg:
„First time you fight him, you hate his guts.
Last time you fight, you hope to be at least half the man he is.”
Into The Wilderness
HANGULAT, ezt így mind nagybetűvel. Ha valami egyetlen két perces dalba képes tömöríteni mindent, amiről a Wild Arms szól, akkor ez a szám az. Valami fenomenális.
Devil Trigger
Ez a másik kivétel, amiről az elején szóltam, mivel nem játszottam a Devil May Cry 5-el. Azonban minden egyes trailere alatt ez szólt és annyira jó volt, hogy rá kellett külön keresnem. Miután pedig meghallgattam még vagy százszor, az kell, hogy mondjam: Igen. Tényleg nagyon jó lett.
