Elég szerteágazó utat jártak be a The Walking Dead-játékok, amelyek, ha épp nem a kalandjátékos műfajban próbáltak érvényesülni, akkor a végeredmény általában pont úgy nézett ki, mint egy élőhalott, akin Daryl Dixon motorral hajtott át. A 2020-ban megjelent The Walking Dead: Saints & Sinners azonban nemcsak Robert Kirkman klasszikussá vált képregényeinek hangulatát volt képes nagyszerűen átadni, hanem a VR-ban is képes volt újat mutatni. Ez volt az a játék, ahol valóban egy portyázónak érezhetted magad: házakba törhettél be, kereshetted az értékes lootot, miközben arra is figyelned kellett, hogy nehogy kóborlókba vagy fosztogatókba fuss bele. A bázisodra visszatérve tudtál craftolni és fejlődni, valamint a sztori is itt haladt előre, de bármikor visszatérhettél korábbi helyekre, például széfeket kinyitni, vagy még több nyersanyagot összeszedni. A posztapokaliptikus városkép mellett a remek harcok (egy csavarhúzót is beleállíthattál az ellenfelek fejébe) is rátettek néhány lapáttal az élményre, ami miatt a Saints & Sinners nem csupán az egyik legjobb The Walking Dead-játék, ami valaha készült, de az egyik legszórakoztatóbb VR-élmény is egyben.
Ott vannak a kóborlók...
Ezek után nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen lesz a folytatás. De előbb tisztáznék valamit: a helyzet az, hogy a The Walking Dead: Saints & Sinners – Chapter 2: Retribution egyszer már megjelent. 2022 decemberében jött ki Meta Quest 2-re, de olyan szinten bugos és játszhatatlan volt, hogy a fejlesztők nagyjából a megjelenés napján már nekiálltak átdolgozni az egészet. PC-re ismét kiadták március 21-én, de ezzel együtt eljött PlayStation VR-készülékekre is – én egy PS VR2-n teszteltem. A helyszín továbbra is New Orleans, amely még mindig hemzseg az élőholtaktól. A sztori közvetlen folytatása az elsőnek, de a karakterek valahogy emlékezetesebbek és jobban megírtak lettek, ahogy a különféle frakciók is fenyegetőbbek – persze korántsem annyira, mint a kóborlók. Elég sok utalás van az előző játékra, szóval annak ismerete mindenképp fontos lehet. A legnagyobb újdonságot ezúttal az éjszakai küldetések jelentik, amiktől eleinte egy kicsit tartottam, ugyanis a sötétben lopakodás sosem volt az erősségem. Nos, szerencsére a PlayStation VR2 4k-s, HDR OLED-kijelzőjének hála a fekete színek sokkal jobban látszódnak és az éjszakai részek konkrétan hozzátesznek a hangulathoz, nem pedig elvesznek belőle. Egészen félelmetes, mikor a zseblámpád az egyetlen fényforrásod, és elhagyatottnak vélt, de valójában rémségekkel teli épületekben mászkálsz, amikben bármelyik sarok mögül rád támadhat valami rettenetes – a Retributionben százszor jobban működik a horror-faktor.
És ha már horror! Sokkal több élőholt járja New Orleans utcáit, mint az előző részben, ami azt eredményezi, hogy komplett hordákkal találhatod szemben magad. Ha igazi kihívásra vágysz, nyugodtan feljebb tekerheted a nehézséget, amit kifejezetten ajánlok is, mert az igazi rettegés akkor kezdődik, amikor végig kell osonnod egy nagyobb csapat kóborló mellett, és egyszerűen túl kevés nyersanyagod áll rendelkezésre ahhoz, hogy valamiféle normális fegyvert eszkábálhass magadnak. Mindez rákényszerít arra, hogy ne az eszetlen darálásra menj rá, hanem igenis spórolj a lőszerrel, és kutass át mindent, még a legutolsó szekrényt is, hátha akad benne némi loot. A taktikázás kulcsfontosságú szerepet kap, hiszen az AI irányította emberi ellenfelek továbbra is meglepően okosak: megpróbálnak bekeríteni, hátba támadnak, fedezékből lőnek rád és így tovább. A legtöbb esetben megéri lopakodni és csendben elintézni mindenkit, persze ha elkerülhetetlen a tűzharc, a Retribution akkor sem vall szégyent. Az olyan új fegyvereknek köszönhetően, mint a lefűrészelt csövű shotgun vagy a láncfűrész (igen, konkrétan átmehetsz Texasi láncfűrészesbe vagy Ash Williamsbe), még nagyobb pusztítást lehet végezni. Van abban valami kielégítő, mikor a láncfűrészt berregtetve átvágsz egyszerre 5-6 kóborlón… erre még Negan is büszke lenne! Viszont a több élőhalott nem jelent sokkalta több karaktermodellt, szóval gyakran előfordulnak ikrek, akár egypetéjű ötös-hatosak is negyedórán belül, de mivel a szerepük tényleg csak annyi, hogy belemártsd az agyukba a bökőt, így a funkciójukat lényegében maximálisan ellátják.
...akkor arra nem kóborlok
Jó hír a Saints & Sinners szerelmeseinek, hogy mostanra nem csupán a PS4-es előd upgrade-elhető PS5-re, de a mentésed is importálható lett. A játék pedig megjegyez egy csomó dolgot a korábbi kalandból, ami főként a mellékszereplők sorsához kötődik. Eldöntendő kérdésekkel azért rendre bombáznak még az NPC-k, de az előzmények ismerete nélkül nem igazán fog leesni, hogy az éppen elejtett válaszokban kikről van szó. A küldetések úgy épülnek fel, hogy a temetői bázisodon rádióadásokat foghatsz el, ezáltal új gyorsutazási pontokat megnyitva a tutajoddal. Fontos, hogy az első részhez hasonlóan a karórádon mindig csekkold az időt, mert a legnagyobb hordák (ezekre a Days Gone is büszke lenne!) érkezése előtt már pizsamában kell lenned és az esti italodat kortyolgatva tervezgetned a következő napot, mint Jockey Ewing a Dallasban. A bázis maga ezúttal is rendkívül részletes és ötletes, így például az összes összekukázott vagy megépített gyilkolóeszközödet szemrevételezheted és megtapizhatod. Tárgyakat darálhatsz be nyersanyagokért, craftolhatsz, és némi RPG-s mellékízzel fejlesztheted szépen apránként a bázisod és a karaktered is.
Nem egy 2-3 órás VR-élmény a Retribution, hanem egy rendes, tartalmas horror-kaland. Jól működik a vezérlés még lusta-üzemmódból (vagyis ülve) is, a lékelés élménye pedig tényleg brutális, ahogy elakad a fegyver a rémek koponyájában, és ezt a kontrollerek finom visszacsatolásként küldött rezgésekkel éreztetik. A haptikus ellenállással valóban tornagyakorlatnak érezheted a harcokat, de mint említettem, érdemes a legtöbb esetben kétszer is átgondolni, hogy szükséges-e a konfrontáció. A The Walking Dead: Saints & Sinners – Chapter 2: Retribution egy élvezetes, tartalmas játék a régi és az új hardverre, amit a VR és az élőholtak (meg persze a The Walking Dead) kedvelőinek kár lenne kihagyni. Robert Kirkman alapanyagából még sok év távlatából is érkezhetnek menő feldolgozások, amire a Retribution az élő példa.
