A The Tartarus Key már az első előzetesével felkeltette az érdeklődésemet, ugyanis a manapság oly divatos pixeles/retró horror műfajban próbál érvényesülni. Ez az, ami havonta termek ki érdekesebbnél-érdekesebb – és meglehetősen olcsó – játékokat, legfőképp PC-re. Korábban már készítettem egy toplistát a Puppet Combo legjobb horrorjátékairól, akik pontosan ezt a műfajt képviselik (bár azóta már számos másik fejlesztőcsapat is szerencsét próbált). Lényegében ezek a játékok mind a ’90-es évek grafikai stílusát veszik elő, tárgykeresgélős, dokumentum-olvasgatós játékmenettel megfűszerezve. Viszont amíg manapság már egy Amnesia-játékba is bekerülhet nehézségi-szint választás (éppen tesztelem a The Bunker-t, abban már ilyen is van!), addig ezek a retró horror alkotások többnyire piszok nehezek. A The Tartarus Key olyan nagy elődökből inspirálódott, mint a Resident Evil vagy épp a Silent Hill, nyakon öntve jókora PS1-es megvalósítással.
Nem itt lakom, látod, ez az a ház
Mert bizony a látványvilág egyértelműen a PS1-korszakot idézi, és valamennyire a játékmenet is ehhez idomul. A főszereplőnk Alex Young, aki egy furcsa szobában ébred. Már az első másodpercekben rájön, hogy bizony nem otthon van, ezért megpróbál kijutni – csakhogy az ajtó zárva. Az ablakok szintén, de a rádióban megszólal egy hang: egy Torres nevű nő az, aki Alex segítségét kéri. Torres szintén arra ébredt, hogy ugyanebben a házban, csak épp egy másik szobában van bezárva és ő sem igazán érti a helyzetet. A falakon kamerák, a fürdőszobában vér… mégis, mi lehet ez a hely? Nagyon úgy néz ki, hogy Alex mintha egy Fűrész filmbe került volna, csak épp lepusztult ipartelepek helyett egy puccos házba, amely tele van rejtélyekkel. A feladat viszont ugyanaz: ki kell jutni, méghozzá szobáról szobára haladva, logikai feladványokat megoldva.
Ezek egyébként kifejezetten ötletesek, de nekem sikerült már mindjárt az első helységben hosszú percekre elakadnom. Képeslapokat kell összeszedni, amelyeken mind található egy szám. Hamar rájöttem, hogy ez a szekrényben lévő széf kombinációját rejtheti, csak épp a megfelelő sorrendet nem találtam meg. Mivel hajlamos vagyok túlgondolni a dolgokat, elkezdtem kísérletezni, amivel – mint később megtudtam – csak az értékes időmet vesztegettem, ugyanis a szobában található még egy kulcs is, ami kinyit egy fiókot, ahol meg lehet találni a megoldást. Csakhogy ez a kulcs úgy beleolvad a környezetébe, hogy egyáltalán nem vettem észre, szóval aki nekiugrik a játéknak, az jobb ha tudja: a nagy szekrényt alaposabban kell átnézni! A többi helységben ilyesmibe már nem futottam bele és szépen haladtam előre a sztoriban, ami egyre szürreálisabb és horrorisztikusabb fordulatokat vett, ahogy a ház újabb és újabb szobái nyíltak meg Alex előtt.
Kevés a luxus, szolid a félelem
A The Tartarus Key érdekessége, hogy nem kell egyedül kalandoznunk. Mármint de, mert ez egy single-player horror/kalandjáték, azonban bele lehet futni NPC-kbe az út során. Az első ilyen Torres, de később mások is csatlakozhatnak hozzánk. A helyzet viszont az, hogy – akárcsak a Fűrész filmekben – ez a hely is tele van halálos csapdákkal, szóval társaink könnyen odaveszhetnek, ha nem vagyunk elég óvatosak. Ebből következik, hogy a játéknak háromféle befejezése is van, attól függően, hogy miként boldogulunk a rémisztő házban és hány embert sikerül megmentenünk. PC-n teszteltem a játékot (de konzolokra is elérhető!) és az irányítással semmi különösebb problémám nem volt. Gombnyomásra lehetőségünk van az adott társunkkal is beszélgetni, aki olykor hasznos tippeket ad. A grafikai megvalósítás tényleg a klasszikus, a PS1-korszakban oly sikeres horrorjátékokat idézi, de a nyomasztó festményekkel és vérnyomokkal teli, hatalmas, elátkozott ház miatt eszünkbe juthat a 2002-es Eternal Darkness: Sanity's Requiem is (erre emlékszik még valaki?), természetesen az állandó Fűrész hangulat mellett. Egészen elképesztő, hogy mindez csak három ember munkája.
Nagyon kedvelem az olyan horrorjátékokat, amelyek végig egyetlen házban játszódnak. Tetszett az Amnesia: The Dark Descent, a Clock Tower, vagy Silver Chains és emiatt várom tűkön ülve a felújított Alone in the Dark-ot is. A The Tartarus Key a szabaduló-szobás tematikával fűszerezi a koncepciót, vagyis minden egyes új szoba egy új logikai feladvány is egyben. Ügyesen építi a feszültséget és kellemesen borzongat, mikor összeáll előttünk egy felettébb csavaros sztori. Csak ajánlani tudom mindazoknak, akik kedvelik a retró-horror élményeket és a PS1-korszakot idéző gyöngyszemeket, mert egy nagyszerű kísértetházas kaland vár rájuk!
