A bevezetőben említett független francia csapat első játéka fekszik most előttünk a boncasztalon, mely már 2016 óta készült, és amivel az volt az alkotók szándéka, hogy leróják tiszteletüket a ’80-as, ’90-es évek hasonló titánjai (SimCity) felé.
Csak lazán!
Mivel a műfaj adta korlátok elég merevek, így maga a játékmenet nem sok meglepetést tartogat. Adott tehát egy település, amit a mi polgármesterkedésünk segedelmével kell építeni, szépíteni, fejlesztgetni. Ehhez persze a lehető legszélesebb perspektívát kapjuk: törődnünk kell így az adókkal, városlakóink (akiket a program silizeneknek nevez) igényeivel, de említhetném az energiaellátást (mely meglepően zöld) vagy a közlekedést (ami egyébként realisztikusan működik) is. Egyébiránt olyan huncutságok is belekerültek, mint a teljesen egyedi személyiséggel rendelkező polgárok, akik a játékon belüli közösségi hálón mindenről véleményt nyilvánítanak. Ténykedésünk ráadásul nem marad következmények nélkül, és ha a választások során esetleg nem kapunk elegendő szavazatot, akkor bizony véget ér a regnálásunk – természetesen a játékkal együtt. A fejlesztők hatékonyságát dicséri, hogy a gyakorló módot összekötötték egy sztorimóddal, ahol más polgármestereknek besegítve tanulhatjuk ki az irányítás mikéntjét. Akik pedig tényleg mindent a saját szájízük szerint akarnak megvalósítani, azoknak ott a pályaszerkesztő. Mindez így leírva elég száraznak és komolynak tűnhet, ám a valóságban egyáltalán nem az. Egyrészt minden kézreálló (bár azért néha picit matatni kell), másrészt a grafika is sokat old a komorságon.
De azért ne ennyire!
Ha már a grafikáról esett szó, ez talán a játék legnagyobb erénye (a sokrétű menedzselhetőség mellett). A korábbi változatokban silizenjeink csak kicsi fekete téglatestek voltak a „terepasztalon”, melyek ott mókásnak tűntek, viszont az adatlapjaikon már normál emberi fizimiskákat lehetett látni. A fejlesztők viszont gondoltak egy merészet, és mára már mindenütt ezek a sötét vonalak köszönnek vissza. Becsülendő az a bátorság, amivel beleálltak ebbe, és így legalább egyedi ízt kap a program, ami mindenképpen a javára válik. Ráadásul az elődök iránti tisztelet jeleként elérhetőek olyan kameranézetek, melyek pontosan azon játékokat idézik, ami azért szép dolog, ismerjük be. A hangszekcióról nem sok mondandóm van: a főmenühöz kapunk egy darab, nem túl emlékezetes dallamot, aztán kész, kifújt, pár effekten kívül nem marad semmi.
Most pedig jöjjön eddigi pályafutásom talán legfeketébb levese. Ahogy korábban írtam, minden jól átlátható, ami igaz is, ám időnként elég érdekesen fogalmazódnak meg a feladatok. Például, ha a feladat szerint valamit a képernyő alján kellene keresnem, akkor tuti, hogy nem a tetején fogok nézelődni, akkor sem, ha egyébként ott kellene. Hogy ez most a fejlesztők angoltudása vagy csak sima elgépelés, azt mindenkinek a saját megítélésére bízom. Ami viszont a legnagyobb fejfájást okozta számomra, az a program stabilitása. Minimális grafikai értékek mellett is szinte állandóak az összeomlások, és bár a felbontás lejjebb tekerése némileg javított a helyzeten (azért is olyanok a képek, amilyenek), ám így is többször zuhant össze (sokszor vitte magával a Steamet is), mint ahányszor Buster Keaton pofára esett bármelyik filmjében. Persze meglehet, hogy megint nálam van a hiba, de akkor viszont korrektebben vázolt gépigényt kérnék, mielőtt belevágnék a nagy kalandba.
Monnyon le!(?)
Összességében véve a Silicon City (aminek elkészültét érdekes módon Auvergne-Rhône-Alpes régió is támogatta) azért nem egy vonatszerencsétlenség, mivel okosan felépített játékmenete és egyedien sármos grafikája üde színfolttá tehetik a menedzsmentjátékok palettáján – feltéve, ha sikerül minden hibáját kijavítani. Az alkotók helyében az állandó bővítgetés helyett inkább igyekeznék elérni, hogy minél szélesebb közönség minél problémamentesebben élvezhesse eme produktumot, mert egyébként lenne rajta mit szeretni.
