A Firaxis/Civilization-veterán, Soren Johnson, saját műhelyéből kikerülő 4x játék, az Old World, tavaly az év és a műfaj egyik nagy meglepetése lett, közben pedig szép lassan beindult az ilyenkor kötelező utólagos tartalomgyártás. Első körben, még az alapjáték megjelenésének idején, a görög hősökre és a perzsákkal vívott háborúk epikus fejezeteire, például a marathóni csatára koncentráló kiegészítővel bővült a birodalomépítés, méghozzá Heroes of the Aegean címen. Alig egy évvel a rajt után most egy újabb kiegészítő érkezett, amiben a címből (a Szent és a Pogány) már sejthető módon a vallás került a középpontba.
Kezdésnek néhány mondatban emlékezzünk meg az alapjátékról, melyben a nagy ókori birodalmak mintájára lehetett 4x-elni. Más szóval, egy körökre osztott, terjeszkedős, építkezős, komplex stratégiáról van szó, a Civilization-sorozatéhoz nagyon hasonló elemekkel, amikhez azonban számos egyedi megoldás is párosul. Utóbbira jó példa, hogy a körönként kiosztható parancsok száma egy külön gyűjthető matéria, vagy hogy nem egy államot, hanem egy uralkodó dinasztiát személyesítünk meg. A górénak és a leszármazottainak tehát olyan jópofa dolgokkal is foglalkozni kell, mint a nősülés, a család pesztrálása és az utód kinevelése (persze a botrányok sem maradtak ki), ráadásul ezek szépen illusztrált döntési szituációkba vannak ágyazva. Hogy a történelemlecke még érdekesebb legyen, mindenki kapott négy nagy nemesi házat a nyakába, így belpolitikai kavarásokból is van bőven. Aztán, mire nagy nehezen gatyába lett rázva a nemzet, sikerült új városokat alapítani a szokásos telepes figurával, valamint beépíteni a vonzáskörzeteket farmokkal, bányákkal, akkor megjelent a szomszéd egy túlméretezett sereggel.
A The Sacred and The Profane a kevésbé feltűnő DLC-k közé sorolható, ugyanis nem ad új földeket, sem új induló frakciókat, nincsenek nagy, látványos elemei, hanem szinte láthatatlanul emeli egy újabb szintre a játékmenetet. A hatásait is leginkább akkor vesszük észre, amikor az újabb és újabb vallási irányzatok elérik birodalmunk határait, és eleinte csak néhány karaktert/várost ”fertőznek meg”, aztán lassacskán szembekerülnek az éppen uralkodó vallással. A pogány tanokról a zoroasztrianizmusra, vagy onnan például a judaizmusra történő átmenet sosem egyszerű. Egyrészt, mert kőkemény döntéseket hoznak magukkal, hisz a másikat általában az új (jobb bónuszokkal rendelkező) hit érdekében tűzzel-vassal irtani kell, másrészt a megosztottság mindig elégedetlenséget, majd lázadásokat szül, és a legitimációnkat csökkenti (az egyik legfontosabb mérőszám).
Az egyes vallások megjelenése után a terjesztésben is aktívan részt vehetünk, létezik például egy ”gyártható” papi réteg, amely a puszta jelenlétével hirdeti az igét, vagy épp létrehozhatja a megfelelő egyházi infrastruktúrát (templomokat, kolostorokat stb.). A kiemelt karakterek között is akadnak olyan főpapok, vallásalapítók, akik főként a környezetünk – az udvartartás és a család – áttérésében segíthetnek, és persze a szent városokban megépíthető nevezetes projektek (híres szentélyek, vallási jelképek) sem maradtak le, mint mondjuk, Salamon temploma, vagy éppen a Hagia Szophia. Nem mellékesen a városok állandó rendezvényei, a fesztiválok, fórumok közé is befurakodott amolyan boszorkányűző jelleggel pár vallási dzsembori. De miért is kell továbblépni a kezdeti pogány szentélyekről? Nos, mert ott hiányoznak a fenti elemek, és a városok elégedettségmutatóját sem tolják olyan bőszen, mint a modern tanok.
Összefoglalva több száz új, főként vallási témájú esemény bukkant fel a DLC-ben, például temetések, szertartások, megemlékezések kapcsán felmerülő döntési helyzetek, amelyek lázadásokhoz, vagy akár háborúhoz is vezethetnek. Elég sok szöveges szituáció szól továbbá a tolerancia fokozatairól is, és arról, hogy brutalitásban meddig vagyunk hajlandók elmenni, ha egy adott vallást gyökeresen ki kell irtani. A csomag tehát nem rossz, de azt azért tegyük hozzá, hogy a több ezer már meglévő szöveges döntés mellett ez csupán csepp a tengerben.
