13 lett, maradhat? Mármint a hadjáratok száma, melyek során az Élet Fáját kell megmenteni – méghozzá teljesen egyedül. Igen, ismételten magányos hősként küzdünk a világért, de azért szerencsére kapunk némi segítséget, méghozzá egy pakli franciakártya képében, amiről tudvalevő, hogy mindenre jó. Főleg, ha a jól ismert lapok közé extrán csípős kiegészítő darabok esnek be, ahogyan csatáról csatára gyaluljuk az ellent. Bevallom őszintén, nemigen játszottam még harci pókerrel, de egyszer ugye mindent el kell kezdeni, szóval mély levegőt vettem, és megtettem. A póker részével pedig nem is nagyon volt gondom – bár az ellenfeleknek valahogy mindig jobb lapjai voltak, mint nekem. Amikor mondjuk, sorozatban dobálta rám a gép a párokat, akkor egy cseppet elszontyolodtam, bár néhány sorral és flössel azért én is oda tudtam csapni. Kár, hogy ez volt a ritkábbik eset.
A játék lényege azonban nem is a hagyományos póker, hiszen az csak a gerincét adja a dolognak: a hangsúly a különböző, RPG-szerűen kezelendő extra lapokon, képességeken, és az egyre fejlődő karakterünkön van. Első körben mindenki egy harcossal kezd, és az ő felfejlesztésével nyithatjuk meg a további kasztokat. Ami egyébként felettébb hosszú folyamat, de cserébe legalább pörgős: egy-egy parti jellemzően 15-20 percig tart – attól függően, hogy a lépéseink előtt mennyit gondolkodunk. Szerencsére nincs időlimit, ráadásul a kevésbé póker-pozitív játékosok akár online segítséget is kérhetnek, hogy a lehető legjobb módon kombinálhassák a kezükben lévő lapokat.
Halni egyébként meglehetősen sokat fogunk, hiszen az alap pókerhez hasonlóan nagy szerepe van a lapjárásnak, ezáltal pedig a szerencsének is. Igaz, a stratégiai szinthez már sokat hozzátesznek a menet közben összeszedett extra lapok, de ugye ezek esetében is pakliból húzunk, nem csak úgy kicsipegetjük a kedvenceinket. Szóval nagy szükség van a mázlira, mert a játék bizony úgy van felépítve, hogy nem tudjuk túl „erősre” nyerni magunkat: létszámot, életerőt, vagy épp képességeket tekintve mindig erősebb szembenállók várnak ránk a következő partiban.
További izgalmakat jelentenek a játékmenetben felbukkanó, eldöntendő kérdések, melyek egy része a pakliépítéshez kapcsolódik. Egy-egy nyertes parti után ugyanis előfordul, hogy választanunk kell egy lapot, melyet szívesen megtartanánk. Ennek természetesen ára van, hiszen a táposabb darabokért akár 2-3 gyengébbet is el kell dobni – valamit valamiért, ugyebár. Ilyen esetekben egyébként nem árt arra is figyelni, hogy ne csapjuk az asztalra valamelyik kidolgozott akció-kombinációnk kulcsfontoságú lapját, hiszen ezzel a saját dolgunkat nehezítjük meg. Néhány esetben pedig a fő történetszálnál érünk elágazásokhoz, ilyenkor választanunk kell, hogy mondjuk, megnézzük-e, mi van a kanyargó tábortűz-füst alsóbbik végén, vagy megpiszkáljuk-e a terem sarkában látható, ismeretlen alakot. A döntésekhez nem árt figyelni a meglehetősen szép illusztrációkkal megtámogatott történetmesélésre sem, hiszen az kulcsfontosságú információkat tartalmaz.
Mint minden rendes kártyás-gyűjtögetős játékban, úgy természetesen itt is lehetőségünk van olyan paklit építeni, amely maximálisan a mi ízlésünket tükrözi – ezzel akár teljes mértékben megváltoztatva az induló lapokat. Az Aces & Adventures igazából egy érdekes hibrid, két, igencsak kedvelt világ határán egyensúlyozva. A maradéktalan élvezethez azonban kell egy erős közepes pókerrutin, és persze az sem hátrány, ha játszottál már néhány RPG-vel. De ha amúgy sem áll tőled távol a bárminő kártyalapok forgatása, akkor azt javaslom, hogy próbáld ki nyugodtan, semmiképp sem lőhetsz vele mellé. És ez most nem blöff!
