Igen, úgy megy, hogy megfogod a művedet, elmész egy kiadóhoz és ha tetszik nekik akkor szerződés, és kidobják a piacra. De MO-n nehéz befutni. Ahhoz, hogy híres legyél egy nagyobb országban kéne könyvet írni.

Tojgleevel nem értek egyet. Csak a helyesírás a gond. Minden más zseniális, elképesztő és fenomenális! Ha megjelenik én biztos hozzá fogok jutni.

Kellemes olvasmány, ha egy könyvet leemelnék a könyvesbolt polcáról, és ez lenne benne, akkor szerintem tuti megvenném.

Már csak az íráson magán(fogalmazásmód, nyelvtani hibák) kel javítani, mert azon kívülmáshol nem is tudok hol belekötni.

Hát ez elképesztő! Nekem nagyon tetszik! Tényleg meg van az a hangulat, ami ide kell! Nagyon el lett találva! Erre sem találok olyan magasztaló szót amivel ki lehetne fejezni a jóságát a könyvnek! Fenomenális, zseniális. A nevek is kimondottan tetszenek. Ezek honnan jutottak eszedbe? Tényleg nagyon jó.

Dantes éppen fent van. Csak nem betesz még egy részletet? REMÉLEM!

Dantes!
Ez nagyon jó lett! Elképesztő, zseniális, fenomenális! Ez tehetségre utal! A helyesírási hibák javítását vállalom! Jó helyesíró vagyok nagyon jó.

Dantes!
Mikor kapjuk a következő részletet? Én már várom!

Nagyon is kell az a pár szó, éspedig pont azért, hogy darabokra törje az illúziókat. Ezzel jobban lehet hangulatot teremteni, mint a folytonos cizelláltsággal, persze csak ha mértékkel és a megfelelő helyeken használja őket az ember.

Igaz, csak arra gondoltam, hogy ez leronthatja a mű varázslatos érzését. Az ember elképzeli a helyzetet, és akkor bejön a "büdös..." hát akkor megszakad az elképzelés. De nem kötök bele, mert amit itt leírtál az tényleg nagyon jó.

Nekem is tetszik, bár az a néhány utolsó szó... hmmm... nem erős egy kicsit?

Szerintem nagyon jó, főleg az első fejezetes rész (imádom az ilyen fantasy világhoz kapcsolódó történelem-földrajz részeket). A prológus kicsit erőltetettnek tűnik számomra, de ezt a folytatás tökéletesen feloldja, és ha ez így folytatódik, akkor szuper lesz. És külön öröm, ha nem lesz egyértelmű jó-rossz elkülönítés, ami szerintem "megöli" a fantasyt. Persze azért lehet sejtetni a dolgokat, csak ne vigye túlzásba az ember, mert akkor elsikkad a sztori.

Kis építő jellegű kritika: hej-hej..helyesírás!
A gonoszkodást félretéve: jó írás, csak én nagyon haknis vagyok az ilyen dolgokra.

Na, egyre jobbak !!! Warnen-é különösen tetszett (na, nem mintha BPL oroszos-vonala nem tetszene, de ő nem S.T.A.L.K.E.R.-ről ír ). Úgyhogy majd vigyázok is, ha én írok, hogy nehogy plagizálás legyen Warnen-nel . Még a végén beperel.... Vagy pedig megvendégel, és vigyorexet rak az ételbe (tudjátok, ez a Batman első részéből való, Joker kotyvaléka ).
Jaj, és Ronny-t ki ne hagyjam! Igazi Devil May Cry-feeling-je van. Legalábbis nekem az jött le belőle. Faxa!

Nos, én mikor folytatom? Egy éve is ezt kérdeztem magamtól . Elkezdtem egy nagyon komoly, filozófiai regényt, de sajnos csak két fejezet készült el. De így visszaolvasva, minden eogizmus nélkül: döbbenetes! Szerintem.... Név szerint az, hogy a jogon ilyet hozott ki belőlem a vizsgaidőszak . Nem is tudom, van-e jogom még egyáltalán folytatni . Na, de álljon itt a prológusa... Illetve előbb az epilógusa (azt írtam előre):
Epilógus
"Post tenebras lux!"
Prológus
Martius nyugodt ember volt. Mindig is két dolognak élt: a családjának és a munkájának. Hiszen a rendszer alapelve is ez volt: „Dolgozz és légy hatalmas”. Így hát tanult, dolgozott, és családot alapított. A Világban hatalmas lett. S ez kedves volt mindenki számára. De hogy is lehetne bárminő rossz is e Világban, nem igaz? Ahol nincs bűnözés, nincs káosz, nincsenek rossz emberek, csak jók…
De lehet-e ember az olyan, akinek lelkében nincs ott a sötétség? Valóság-e az, ha nem ismered az éjt, csak a nappalt? Pozitív dolog-e az, ha az ember csak az almát látja, de a férget benne nem? A kérdés adott, a válaszok homályba vesznek…
Martius nem törődött ilyenekkel. Hiszen a rendszer alapelve az, hogy: „Ne gondolkodj, mert az csak elveszi a munkádtól és a családodtól az időd. Ha nem dolgozol, csak pihenj!”. S valóban: a rendszer adott pénzt a munkáért, jóllétet az engedelmességért. 36. márciusában ez már csak így ment.
Martiust szülei mindig is arra tanították, hogy engedelmes legyen. Főleg a renddel szemben. Bár ezt tanítani nem nagyon kellett, hiszen a Világban nincs rossz, csak jó. Vagy ahogy ezt ők mondják: az anyag szilárd. Maga a rendszer is egy anyag tulajdonképpen, sőt, több annál: egy massza, egy egész, melyből kiváltak a részek, az emberek. Vagyis másképpen: a matériák.
Eme fiatalembernek pedig nem is volt más célja: megfelelni az anyagnak, s áramlani, rendeződni, de változni soha. Persze nem is volt szükség változásra, mert senki sem igényelte: a Föld, az anyag szülője, egyetlen nagy családdá képezte az embereket, akik boldogan élnek egymásért az abszolútban.
Martiusnak mégis volt egy álma: eljutni egyszer az anyag urához, az Irányítóhoz. Hogy ki is az Irányító? Hát az, aki a rendet hirdeti, aki segíti a matériák életét. Ő a legfőbb gondoskodó: nem parancsol, nem rendszabályoz, csupán jelen van, hogy egyengesse az anyag útját. Tehát nem vezér, nem államfő. De milyen állam feje is lehetne? Nincs semmilyen hatalmi forma: ez a boldogság földje, a rendé, az egyetértésé. Ide nem kell állam. S hogy mégis miért jó, ha eljut valaki hozzá? Csupán azért, mert egyesülhet az anyaggal, újra. Sokat hirdetik a Septimus napi beszédeken a legfőbb matériák, hogy aki eljut az Irányítóhoz, mert megérdemli, az örökkön-örökké a Massza része lehet. Hát nem vonzó életcél? Kicsit paradoxon, hiszen így is részei a matériák a Masszának, de csak részben, ugye. Az igazi mégis az, ha a távolság közted, és a massza között negatív értékeket vesz fel… (Vagyis csak részlet, mert nem engedi az összeset berakni .)

Ez egy társadalomkritika akart lenni anno... S az is lesz, mert be fogom fejezni . Már, ha be tudom, mert tulajdonképpen ennek az egésznek nem lesz vége.

Ronny bácsi, jelenleg egy pill. időm sincs sajna, de majd hétvégén összeszedem magam, ha te is!

Na, ilyen nagy érdeklődés miatt fel is posztolom ide a három (3!) oldal cuccot! (Na jó, azért küldöm, mert Ronny kérte tőlem Messengeren) Remélem egyes elemek miatt nem fogtok epilepsziát/hülyét kapni!

Amikor felébredtem, hallottam, hogy kint zuhog az eső. Szerettem a kopogását hallgatni, mindig nyugodtabban aludtam ilyenkor. Barátom, Szergej már ébren volt, valami könyvet olvasott.
-Jó reggelt, Szergej! – mondtam.
Szergej felnézett a könyvéről, és ő is köszönt.
-Mit olvasol? – kérdeztem
-Tudod, van az az ipse, az a Sir William Frederick. Ez a könyv róla szól, és a Nemzetközi Bányaszövetkezetről.
-Nem, nem emlékszem pontosan… Mi is történt akkor?
-Frederick egy túlzottan jól menő bányászati cég tulajdonosa volt. Rengeteg pénzt keresett, és úgy döntött, kiterjeszti a hatalmát, ezért hat éve – 2012-ben – megalapította a „Nemzetközi Bányaszövetkezetet”, így az összes bányának ő lett a tulajdonosa. Elég sajátos, erőszakos módszerei voltak arra, hogy bekényszerítse a más bányák tulajdonosait a Szövetségbe, ezért az ENSZ én NATO próbált is intézkedni, de Frederick-nek egy elég ravasz válasza volt. Elkezdte pénzelni a hatalmakat a bevételének egy részéből, ami hidd el, óriási összeg. A két szervezet korrupttá vált, így belement az egyezségbe, és nem szólt bele a Szövetség munkájába. Rövid idő alatt olyan hadsereget hozott létre, ami felülmúlt minden addigit. Folytassam, vagy tudod?
-Folytasd! Nem ismerem ilyen pontosan a részleteket.
-Rendben. Egyes országok nem akartak csatlakozni a szövetkezetbe, például Oroszország és Kanada, hisz nekik volt sok nyersanyaguk, amit egyedül akartak kitermelni. A Szövetkezet hosszas próbálkozás után elvette ezektől az országoktól a bányászati jogot, és nem is exportált nekik nyersanyagot, megpróbálták őket tönkretenni, és belekényszeríteni a Szövetségbe. A kívülálló országok politikai úton próbáltak érvényesülni, sikertelenül. A Szövetkezet kezdte felaprítani a kívülálló országokat, akit ezért kénytelenek voltak fegyverrel válaszolni, így akartak félelmet kelteni. Az országok egyre-másra üzentek hadat egymásnak. Megkezdődött egy új világháború, az eddigi legpusztítóbb. Mint már mondtam a Szövetség pénzelte a korrupttá vált ENSZ-t és NATO-t, így azok elkezdtek nukleáris fegyverekkel fenyegetőzni. Az Európai Unió közbelépett ugyan, de nem sok sikerrel. Innen kezdve már voltak országok, akik belátták, hogy jobb lesz csatlakozni, mert a Szövetség tényleg nem viccel, és inkább szenvednek a kommunista alapok miatt, de nem akarnak globális atomháborút. Oroszország még mindig a fegyverkezés felé hajlott, aminek meg is lett a következménye, de ezt már biztosan tudod.
-Igen, valóban ismerem az eseményeket, hogy a Szövetség atomfegyverekkel megtámadta Szibéria különböző pontjait, megfélemlítés céljából. Az Oroszok is válaszoltak, ők az ENSZ központját támadták meg, elpusztítva Manhattan nagy részét. Egyre több ország vetett be atomfegyvereket, az Unió hadba lépésével egyetemben, és így a világ szépen felőrlődött, és most itt vagyunk, 2018-ban, amikor a világ romokban áll.
Azt viszont nem tudom, mi van Frederick-el, meg a Szövetséggel.
-Ők a személyzetet egy űrállomáson helyezték el.
-Tehát ők akkor biztonságban vannak?
-Nagyon úgy tűnik. – válaszolta Szergej aggódva
-Nagyszerű. Ők ott fent élveződhetnek, nekünk meg itt kell szenvedni ebben a pincében...
Csönd lett.
Az eső kezdett elállni, és hallottam, hogy felerősödik a szél. Gondoltam, kimehetnék járni egyet, hisz több hónapja nem voltam a szabadban, és kíváncsi vagyok, mi a helyzet odafönn. Azt tudtam, hogy legalább egy atomrakéta nekünk is jutott, ezért is menekültünk Szergejel a pincébe. Egész jól befészkeltük magunkat ide. Felszerelkeztünk élelemmel, bútorokkal, ruhákkal, és még a vízvezeték hálózat is ránk volt csatlakoztatva, ezért jól el lehetett itt élni ilyen vészhelyzetekben. Nem tudtuk meddig fog tartani ez a háború, egyik fél sem akart békét kötni. A Szövetség azt akarta, a kívülálló országok csatlakozzanak hozzájuk, a kívülállók pedig természetesen a szabadságukat akarták megőrizni, a NATO és az EU próbált rendet tenni ugyan, de semmire nem jutottak. Családom már nem volt, a feleségem és gyerekeim – 3 és 5 évesek - épp Lengyelországban voltak meglátogatni a nagyszüleiket. A háború egyik első katasztrófája is ott következett be, ezért a szeretteim is meghaltak egy atomtámadás következményeképp. Azt hittem, beleőrülök a halálukba, de Szergej segített rajtam. Ő volt az egyetlen ember, aki tett is dolgokat értem. Ha őt is elveszíteném, tényleg nem lenne értelme az életemnek, minden számomra fontos embert elvesztenék. Csak abban bízok, hogy kihúzzuk a háború végéig. Emlékszem, volt egy meglepetésem a gyerekeimnek, amit akkor akartam odaadni, amikor visszaérnek hozzám Lengyelországból. Régóta szerettek volna elutazni Franciaországba, és én titokban szerveztem is a családnak egy üdülést. A háború viszont megváltoztatta a dolgokat, így még csak meg sem kaphatták tőlem ezt az örömöt. Sok csalódás, keserűség ért engem az életben, de tudtam, hogyha belebetegszem, akkor a családomnak ártok a legtöbben, ezért mindig túltettem magam a szomorúságon. Így viszont, hogy már ők nincsenek, sokkal könnyebben feladnám. Ebben az időszakban van nagy szükségem Szergejre, remélem ő örökké ilyen jó barátom marad.
Befejeztem ezt a gondolatmenetet, és Szergejhez szóltam:
-Te! Nem mehetnénk ki körülnézni, hogy állnak a dolgok odakinn? – kérdeztem
-Reggelizzünk, aztán lehet róla szó.
Megfürödtem, és leültem reggelizni Szergejjel. Sok konzervünk volt, több évre is elég mennyiségű. Miután befejeztük, kérdeztem:
-Na, indulhatunk?
-Rendben menjünk. De ezt a sugárzás-mérőt vidd magaddal, nem tudhatod milyen a nukleáris fertőzés odakinn. Ja, és itt vannak a légszűrők is, vedd őket magadra. Én is felöltözöm, mindjárt jövök. Elkészültünk, és indultunk a felszín felé. Szergej az ajtó nyitása előtt ezt mondta:
-Készülj, mert amit látni fogsz, az valószínűleg földhöz szögez.
Reménykedtem benne, hogy nem olyan nagy a katasztrófa, és már indultam volna.
Ahogy kiléptem a pincéből, végre megpillanthattam, amit oly rég óta akartam. Rég nem láthattam a jó öreg Föld felszínét, mivel abban a nyavajás pincében kellett maradnom. Hiányoztak a felszín szépségei. Szerettem a szép zöld fákat, a tiszta vizű patakokat, és a békés állatokat. Szerettem a városomat is, jólét és gazdagság jellemezte.
Sajnos a jelenben csalódnom kellett. A zöld erdő helyett egy poros, leginkább sivatagra emlékeztető táj fogadott, szétégett fákkal, leomlott sziklákkal. A távolban még láttam a dombot, viszont fölötte már csak a szürke, nukleáris felhő pora borította be a horizontot. A városomnak is nyoma veszett. Sötét, piszkos utakat, leomlott házakat láttam. A parlament épülete még úgy-ahogy állva maradt, habár a mennyezet beszakadt, és az ablakok is betörtek. Az egész város egy nagy, sík, kopár táj közepén volt. A házamnak már nyomát sem láttam. Elindultam a sivatagba, hátha találok valami hasznos dolgot. Egy gödörhöz értem, amiben holttestekre akadtam. Az egyik egy kutyáé volt. Teste szénné égett az óriási hőben. A sugárzás-mérőm percegni kezdett. Tudtam, vissza kell indulnom a pincébe, nehogy bajom legyen. Útközben még rápillantottam egyszer a város atomcsapás sújtotta szürkeségére, és szóltam Szergejnek az aggodalmamról.
-Na, mi van? Ennyi volt a séta? Mi az, nem tetszik a látvány?
-Ne idegesíts már, a sugárzás-mérőm percegni kezdett.
-Hagy nézzem… áh, ezt még bírhatod, nem fogsz harmadik kezet növeszteni.
-Jól van, akkor még sétálok egyet.
-Menj, de a városba, sőt a közelébe se merészkedj! Tudod, az volt a pusztítás igazi célpontja, ott tényleg nagyon sugároz minden.
Elindultam hát, el a valamikori erdő helyére. Láttam, hogy a fák árnyéka is beleégett a földbe. Belegondoltam, hogy mekkora lehetett a robbanás mértéke. Talán több bomba is robbant? Talán ez az egyetlen egy bomba szólt ekkorát? Úgy döntöttem, Szergejtőltől majd megkérdem. Elővettem a távcsövem, és körülnéztem. Kb. 3-4 kilométerre láttam, hogy áll egy kis házikó szerű építmény. Most már tényleg fordultam vissza Szergejhez, hátha ő többet tud nekem mondani.
-Figyelj, hány bomba is robbant itt a környéken?
-Mindössze egy, de az olyan óriási volt, hogy körülötte mindent megsemmisített. Talán az ötvenes években volt egy hasonló Szovjet atomkísérlet, amikor egy közel ekkora méretű nukleáris fegyvert robbantottak fel. Hidd el, baromi nagy az ereje!
-Ja. Azt a megsemmisülést én is láttam… Még egy dolog: a távcsőben láttam egy kis házikót, néhány kilométerre tőlünk. Ne menjünk el oda? Hátha él ott valaki.
-Elmehetünk, de a biztonság kedvéért vinnék magammal egy pisztolyt, és kést is. Ki tudja milyen emberek vannak ott?
-Oké, megvárlak. De azért nekem is hozhatnál egy 9mm-eset!

WARNENPETI és RONNY 4TW!!
Nagyon el lett találva a cuccotok!

Ja, és ha érdekel valakit, elkészült a "művem" első fejezetének egy aprócska része, amit szívesen fel is posztolok. Itt legalább kiderül az alapszituáció, nem csak "Sötét, piszkos utak, leomlott házakat láttam.".

"Voltak, akik nem így gondolták" Na. Így akartam írni, a k betűt véletlenül hagytam ki, a nam pedig egyszerű elírás. (egyébként a "nam" busmanul "jó"-t jelent... )