Sok az időm, unatkozom, ezért adok egy részletet a Farkasok nemzedéke című tervemből. Rövid, de hangulatfest, s ilyen kb az egész.

Sötét fellegek kúsztak a fejem fölött, hogy barázdáik eltántorítsanak szándékomtól. Néha egy-egy szírti madár is elröppent a közelemben, hátha egy óvatlan pillanatomban elenged merev markom, s a mélyben várakozó sziklákon halálrazúzódom. Amint magam alá néztem - csak óvatosan, nehogy megszédítsen a magasság -, szinte láttam a korábban erretévedők tetemeit, amiket az éhes dögevők martak szerteszét a mély minden pontjára. ˝Csak tovább, előre!˝ - mondtam magamban, nehogy lemeredjenek a végtagjaim.
Lassan kúsztam tovább, a horizonttal egy vonalban, igaz, sokkal mélyebben volt az. Repedésről repedésre, peremről peremre vánszorogtam, mint egy beteg lajhár. Minden mozdulat hosszas fontolgatás eredménye volt. Egy örökkévalóság is kevés hozzá, ha az ember át akart jutni. Ezért inkább a sors kezére bízva magam gyorsabb mozgásba kezdtem. Nem néztem mi következik, ha beleakadt valamibe a kezem, azonnal tovább léptem. ˝ezzel a tempóval hamarabb átérhetek a biztosabb talajra.˝ - villant át az agyamon, de ekkor gondolataim eltakarták az elöttem lévő repedt sziklagörgeteget, ami azonnal kiperdült a kezemből. Végtagjaim követték, hátha jobb hely vár rájuk, ahol végre megpihenhetnek. Talán a sors akarta, hogy a másik kezem beleszorult a repedésbe, így meg tudtam tartani magam, mégha kínzó fájdalom is volt az ára. Kibiztosítottam a lábaimat, s megpróbáltam kiszabadítani megrekedt végtagomat. Csak nem szabadult, ezért nagyobbat rántottam rajta. De az, ami ezután következett, kevésbé volt megnyugtató. Hátralendültem, s a meredek sziklafalon csúsztam lefelé, a mély irányába. Egyszercsak koppanás és sötétség.
Mikor magamhoz tértem, mély alagutat láttam, a végén sárga fénnyel. ˝Itt a vég.˝ - gondoltam. Csakhogy, éreztem sajgó végtagjaimat. Legjobban a tarkóm fájt. Mikor kitisztult elöttem a látvány, lobogó tűz képe tárult elém, ami beljebb, a barlangban volt. ˝De a zuhanás!˝ Mögöttem a mélység volt. Csupán egy perem mentette meg az életem. Visszatekintettem a tűz felé, összeszedtem magam, majd megropogtattam az izületeimet. Mit sem törődve feladatommal elindultam a fény megvizsgálására.
Amint a közelébe értem, egy alakot láttam kuporodni a másik oldalon, a tűz takarásába. Csupán szigorú szemeit láttam csillogni, amint csendben, kivárva engem fürkésznek. Lassan leültem a tűz mellé, s a férfi mellé, aki erre komótosan a ropogó fadarabokra fordította tekintetét.
Arcát hosszú szakáll takarta. Szürke volt, mint a nappal és csillagokkal egyidős hold. Haja bozontos volt, ősz. Egy medve bundájába tekerte magát, hogy szakadt ruháit ezzel pótolja. S a hideg ellen is menedéket nyújtott. Csorbított élű kardjával kissé megpiszkálta a tüzet.
- A Vén - mondta, s ezt nem igazán értettem.
- Hogy? - kérdeztem vissza.
- így hívnak. A Vén. Neked talán nincs neved? - kérdezte szelíden, mégis nyomatékosan.
- Galen vagyok, a Mazan udvar gyakornoka - válaszoltam büszkén, s hazám dicső címerére mutattam, az lánc ingem bal oldalára volt hímezve.
- Üdvözöllek! Nyugodtan foglalj helyet! - mondta szigorúan. Sejtettem mit akar ezzel mondani. Itt ráér az ember, csapdában van, nincs hova menni. Nyugodtan elkezdhetnénk a beszélgetést újra, s újra, hogy legyen mindig mit mondanunk valakinek.
- Tudsz valamit a farkasok nemzedékéről? - kérdeztem megszakítva a rendet, ugyanis nem teerveztem, hogy itt maradok. A Vén felhúzta szemöldökét, s lassan felém fordította a fejét.
- Hirtelen vagy, de ha akarod, elmondom amit tudok. Tizenkét éve indultamútra. Ezalatt semmit sem találtam. Hírek, pletykák, nyomok, tetemek. A nemzedéknek semmi jele. Már három éve kényszerülök itt lakni, mert nincs menekvés.
- Tetemek? - kérdeztem, hiszen erről még nem hallottam.
- Igen - válaszolta röviden, egyszerűen. Szemem várakozó pillantásából észrevette, hogy nem elégszem meg ezzel a válasszal, ezért folytatta mesélyét. - A nemzedék nem hagy nyomot. Nem hallat magáról, csak áldozataik lerágott csontjait felejtik ott, amerre jártak. Kevesek akadnak nyomukra, s még kevesebbek térnek vissza.
- Ismersz valakit, aki visszatért? - kérdeztem.
- Senki sem tért vissza - kiáltotta rekedten, s hangos hahotázásba kezdett. Úgy gondoltam, ideje továbbálnom. Az idő elkoptatta az elmélyét, lelke homályossá vált.
Ismét a sziklafalt öleltem, s a lépéseimet fontolgattam. Csak fel vezethetett az út.

Én azt tanácsolom vesd el a három kontinenses gondolatmenetet, és előszőr tanulj meg kicsiben gondolkodni. A kis dolgok is sok érdekes titkot stb. rejthetnek itt van pl a LOST csak egy sziget, azt sem tudják kiféle miféle. Csak annyit hogy a CSendes Óceánon van, igaz hogy maga a sorozat elsősorban a túlélők személyiségfejlődésével és a szabadulásukhoz vezető út keresésével foglalkozik, de vannak rejtélyek feladványok és megoldások is tökelegivel.

A helyszín fontos dolog, de még fontosabbak az egyes karakterek, amikor elképzelsz egy vámírt, ne csak úgy írd le hogy ez meg az és sigorú, meg fekete haja van és magas és több ezer éves, hanem pl az öltözékére is fordíts időt. Az öltözetről nagyon sok mindenre lehet következtetni, teszem azt sárfoltos csizma vagy ajak foltos inggallér

Amikor én kitalálok egy karaktert valahogy úgy építem fel, mint ahogy teszem azt a Sims2ben végighaladsz az egyes Simek szerkesztésén. Ezek után vgig gondollom a személyiségét, a vágyait gondolatait, mindent legalábbis megpróbálok mindent, hogy milyen céllal létezik, van e végzete meg sok minden hasonló egyszóval mik illetve kik azok akik majd mozgatják, cselekvésre sarkallják a karaktert.

Még mondtad ezt az elszigeteltséget, szóval az a legjobb ha ezt az elszigetelős dolgot hanyagolod. A vámíroknak embervérre van szükségük, a démonok meg a túlvilági lelkeket kínoznak. Most nem tudom hirtelen honnan de a Démon vs vámír olyan ismerős nekem valahonnan. A legjobb az lenne ha az egészet egy városba ültetnéd át, aminek nem feltétlenül kell visszatükröznie egy mai NeW Yorkot vagy Los Angelest nyugodtan jáccodhat a múltban is, úgy mint a PopT2T. Na ez jó is lesz képzeld magad elé Babilont...

Az emberek élik mindennapi életüket, amikor egyszer csak elszabadul a pokol, (ha megvan a diablo II annak az intró videója ezt igen látványosan prezentálja,) hamarosan már lángol a város, az emberek pedig a városuk terein illetve sikátorain sőt az otthonaikban kénytelenek harcolni a démonok ellen. Démonok között vannak nagyok és kicsik is. A legkisebbek csak afféle kis ördögfajazatok akik abban lelik örömüket ha mindent meggyújthatnak, a nagyok között vannak ember nagyságúak vannak akik gyorsan futnak és akrobatikusak és vannak amelyek repülnek de vannak egészen állatiasok is, akik csak pusztítanak vannak egészen nagyok is mint egy Balrog, de vannak démoni lelkekkek akik megszállják az embereket. Mindemelett vannak alakváltók is akik mint Biara érik el céljaikat. Ugyanakkor mivel a démonok a káosz szolgái semmiféle katonás fegyelem és rend nem jellemezheti őket, ezt például kiválóan lehet ábrázolni két nagyobb démonkatona összeverekedésével, amibe a többiek is a legnagyobb örömmel szállnak be, révén nekik mások szenvedése jelenti az öröm egyetlen formáját. Mondhatni felgyújtanák az egész világot csak azért hogy végignézzék hogyan ég el.

A vámírokhoz most nem tudok hozzászolni, de a legjobb és a legdrámaibb hatásokat úgy lehetne elérni, ha ezek a szörnyek együtt az emberekkel élnek. Mindemellett arra is vigyáznod kell hogy soha ne írj túl egyértelműen, a ködösítések nagyon fontosak és fokozzák az olvasó figyelmét, de időnként adni is kell valamit, még mielőtt unalamassá válna a dolog. Az izgalmas fordulatos és kevésbé egyértelmű dolgokat szereti a nép. Szerintem.

Én legutóbb egy olyan világot álmodtam fel (többé-kevésbé) papírra, ahol 3 (közepes méretű) kontinens van kb. háromszög alakban egy nagy óceánon, középen egy Bermuda-háromszög szerű erősen mágikus szigetvilág, és a három kontinensen külön-külön egy-egy kontinensen élnek vámpírok, emberalakú démonok, és a harmadikon a maradék emberek. A vámpírok kontinensét nagyrészt egy a vámpír főmágusok által teremtett mágikus kristály által fenntartott erőpajzs védi, ami megvédi a vérszívókat a fénytől. A démonok kontinense sivatagos, sivár terület, a föld alatt pedig a démonok titkos alvilága fekszik. Az emberek kontinense az egyetlen ami még nem vesztett szépségéből.

(Tudom, nem túl fantáziadús, de azért elmegy....) Sajnos a regényt nem fejeztem be, sőt igazából elég keveset írtam (mert lusta vagyok, pedig ötletek voltak). Lehet, hogy most talán újrakezdem...

Hát már vagy 5 éve készülök írni egy könyvet Jelenleg egy fantasy klissés könyvön dolgozok addig, jutottam, hogy készül a paintes térkép xD: nem lehet feltölteni
Ha jól emlékszem xD lesz benne ember kontra ember ember kontra ork meg sok cselszövés és megjosólhatatlan történés. ÉS NEM LESZNEK BENNE TÜNDÉK/ELFEK helyette egy különleges nép lesz jelen. Csak el ne felejtsem melyik xD

Mmmm...majd alakulni fog valahogy, amit akarok, az a hangulat, ami egy haboruban lehetett ebben a korban. Hirek jonnek-mennek, tervezgetnek a vezerek, nagy celok, de ez egy katona (vagy parancsnok) szempontjabol. Igeeeen... -mély gondolkodás- . Szoval, ha telik erombol, megzenditem harfamat, had zenduljenek a dallamok!

Ez, ami ott van, csak egy nagyon rovid vazlat. Sokkal hosszabb a story, pl a katona kezdetben egy mas frontrol ter haza (ill. egy kaszarnyaba). Itt edzik, kikepzik, s talan kap egy parancsnoki cimet is (majd eldontom). Igeretet kap, hogy foldet kap szolgalataiert, kimegy megnezni a birtokat, mert jutalom kimenot kap, ami egy nagy varos mellett van, megismerkedik vkivel, vissza, ujjabb frontra megy, gyozelem, majd futar jon, hogy a vonal atmegy a varosba. pont-pont-pont. Ez az ember kitarto, jo katona, de szeret parancstagadni, ami mindig megmenti, vagy az elonyere valik. A tobbiek majd vhogy odakerulnek, altalaban hirtelen ugranak be a megfelelo karakterek. (nem csak ennyi, lesz merenylet is, toborzas, ilyesmi. A fejemben kicsit osszetettebb minden, de nem tudom, hogy mennyire lenne 'egyedi', ahogy azt 'egyesek' mondani szeretik.

Egy uj tervem van!

Valami regebbi korban, kardokkal, pajzsokkal egy birodalom megnyert egy haborut. Az egyik sereg, aki a legutolso vonalon van, elindul egy varos felszamolasara. Rutinnak tunik, de egy hadsereg varakozik a kozeli erdokben. A foszereplo csapatat korbeveszi ez a sereg, s nem engedik elmenni oket. Beszelgetnek, orkodnek, kisurrannak felfedezni ugy 5-6an, akik mind jol kidolgozott karakterek. Megtudnak ezt azt, s szereznekegy infot, ami megmentheti oket a halaltol. (de nem pusztitanak ki egy sereget. Nem, nem!)
Szerintetek belefogjak? Sok szakszavat tartalmazna, szerintem a romai birodalom lesz valakik ellen, majd utana nezek, hogy hol lehet realis. A nyelvezetet koraira tervezem. Nagyon megfogott ez a tema.

Szoval ki mit gondol errol, tud vki tanaccsal szolgalni? ( az elso oldal mar megvan, de meg nincs a birodalom leirva. )

A Cselszövés első felét én is olvastam! Kár, hogy a második feléről sikerült lemaradnom. Na mindegy, majd a könyvedből pótolni fogom...

Egy-két képregényt én is olvastam.

Na tessék, most mindenki megihletődött mindenki által.

Vagy valaki egyszercsak kiesik egy ablakból, pont a főhős szomszédjában. Vagy valami nagyon ronda leszámolás egy áramkimaradás idején, és halálos sötétségebn kell az egész ügyet megoldani. Köszi! Ihletet adtatok mindketten!

Én először szárnypróbálgatásnak még lehet hogy a krimit írom meg...Csak ey baj van! Nem jut eszembe egy cifra bűneset sem! Hogy írjon így krimit az ember?
U.I: Sok randa dolog van az alsó szinten. Bár az SW enciklopédiában csak a jéghegy csúcsát érintik, de így is kellő mennyiségű randaság él ott az értelmes lényeken kívül...

Azért ettől függetlenül jó kis sötét atmoszférát lehet az alsó szintre kitalálni...Nekem a fejemben már felmerült egy krimi például...A végeérhetetlen éjszakában cifra kis bűnügyeket lehetne produkálni...

Nem biztos. A félelem mindenkiben megvan. És ha a rohamosztagosok nem is félnek, a tisztek még félhetnek...

Hát hogy lemennek-e, azt nem tudom, de hogy milyen, arra a legjobb támpont a 2. részből a fejvadászüldözés vége. Mert az már a legalsó szint.

A legalsóm szinten, ahol mindig éjszaka van, azért lehetne érdekes bűnözős történeteket kerekíteni...

Hogy lehet, hogy mindenhonnan elvesztek a hozzaszolasaim? Csak nem rosszat irtam valahova? Mert nem tudok rola.

Kitsune, most akkor te végül is hány könyvet írsz párhuzamosan? Nem is szoktál mást csinálni csak a gép előtt ülni és a wordbe pötyögni? Oké, hogy valaki gyorsan gépel de ez akkor is bődült nagy mennyiség...

Hajrá! Mindent bele és sok szerencsét!

Háááát....Nem tudom. A Half-Life könyvre meg nem tudok kellőkép reagálni, mert nem játszottam vele... Egyébként mi új történt a saját könyveddel?

Megint beütött az átok? Én sem értem. Mindig mindenki eltűnik egy hétre, majd két napig írogatnak. Aztán újabb egy hét szünet!

Hát nem is tudom, sajnálatos módon most hanyagolom Joleet is, pedig már az első dialógussal készen vagyok, de múlt héten belekezdtem egy Harry Potter fanfictionban amí már közel egy éve érlelődik bennem úgyhogy múszály vagyok ezt írnom, mert nagy ötletnek gondolom és minél hamarabb szeretném prezentálni... ha meg bejön akkor ez kb. el is veszi az írásra fordítható időm legjavát mert kb 50-60 fejezetre tervezem.