Múlt héten adtam be a jelentkezést Egerbe, költségtérítésre. Szeptemberben már ott leszek, feltéve ha addig meg nem szűnik az állásom. Akkor meg halasztok egy fél évet, és keresek még pénzt máshonnan. Nagyjából minden sínen van, csak a munkám maradjon meg még egy darabig. Csak úgy van ez, valami hihetetlen módon utálok korán kelni. Borzasztó. Délutános műszakban elvagyok az teljesen rendben van. De délelőttösben, olyan nagyon utálom olyankor az életet meg mindent a világon. Ilyenkor pedig mindig az jut eszembe, de jó annak akinek nem kell felkelnie, és dolgoznia. Ilyenkor rohamosan fogy az életkedvem.

De. Viszont ha már itt tartunk... nem mész vissza?

Persze, de attól még hajnalban mikor fagyoskodok a megállóban, még irigykedhetek egy kicsit nem?

Már nem azért, de ha jól tudom, megvannak a lehetőségeid neked is. Hisz egy félbehagyott fősuli után álltál munkába.

te nem citro alteregoja vagy?

te nem citro alteregoja vagy?

Ez nagyon érdekes és ötletes téma. Jó választás. Nem szoktam irigykedni, de ilyenkor kicsit irigykedek amikor már más a szakdolgozatára készül, én meg kelhetek fél ötkor, és mehetek robotolni

Később is megteheted majd diploma után, márha érdekel. Mert azzal kell foglalkozni ami érdekli és amit szeret az ember. Majd pár év múlva hátha olvashatjuk a tanulmányodat a témáról Szakdolgozatot miről írod ?

Őszintén? De. Szeretnék. Csak az a baj, hogy már van szakdolgozati témám, és mivel nekem az a szívem csücske, ezt maximum felvetem a konzulensemnek, mint szabadon válaszható témalehetőséget.

Meg, meg érné. Nem akarsz bele vágni ?

Ez természetesen csak a nagy számok törvénye mellett igaz. Ez már önmagában megérne e kutatást. Ebben van valami, de azért a tapasztalat is sokat jelent. Aki már felnevelt egy gyereket, az sok olyasmit látott, amit sokadjára már ügyesebben képes kezelni.

Ahhoz még nem vagyok elég öreg, és főleg nem vagyok magányos, hogy hinni kezdjek Istenben. Arra persze nem tenném le a nagy esküt, hogy soha nem is fogok. Régen megfigyeltem már, hogy a hívők között igen sok az öreg. De nem mindenki válik hívő lélekké öreg korára sem. A szüleim és néhány hasonló korú ismerősöm is úgy beszél, mint aki a betegsége, a fájdalmai miatt már várja a véget, de mégsem váltak hívőkké. Azt persze gyorsan le kell szögeznem, hogy az ateizmusom csak amolyan csendes, magamra vonatkozó valami. Ha valaki igazán hisz Istenben, azt mindaddig tiszteletben tartom, amíg nem akar erőszakosan megtéríteni.

A kettő (amit én mondtam, és a gyereknek a legjobbat adni) nem zárja ki egymást. Lehet, most ki fogsz nevetni. De szerinted egy szülő tud gyereket nevelni? Nincs két egyforma gyerek a világon, nincs olyan nevelési módszer, ami mindenkire egyformán illene. Akinek van egy kis önkritikája, az elismeri, hogy csak próbálja a legjobbat tenni a gyerekével. Aztán majd évek múlva elválik, hogy milyen ember lesz a gyerekből, és véleményt is mondhat, hogyan élte meg az egész nevelést.

Borsodi! Szerintem ne azt add meg a leendő gyerekednek, ami neked nem adatott meg! Hanem azt, amire szüksége és igénye lesz. Két fiunkat neveltük fel, és mind a kettőnek teljesen másra volt szüksége. Az egyik rajzolni szeretett, a másik meg bütykölgetni. Azt is kipróbáltam, hogy készítettem nekik olyan játékot, aminek én nagyon örültem volna. Ők meg csak néztek rám, hogy ez meg minek? Aztán megcsináltam nekik papírból a Csillagok háborúja űrhajóit, mert az tetszett nekik, és annak tényleg örültek. Pedig számomra meg azok voltak egyszerű kis vacakok.

Mindezek tükrében sem rengett meg az ateizmusod? Nemrég volt egy előadásom antropológiából, melyen a mítoszok és istenségek fogalomkörét tárgyaltuk. A tanár arról beszélt, hogy egy afrikai törzs (meg nem mondom kik, a jegyzetemet előkaparni meg lusta vagyok) egyik mítosza szerint Isten tisztában van azzal, hogy az emberek elfordulnak tőle idővel, de csak azért nem haragszik rájuk, mert tudja, hogy ha betegek / öregek / magányosak lesznek, visszatérnek hozzá. Nem vagyok vallásos ember, de ez a gondolat roppant előrehaladott és szép, meg is lepett egy természeti néptől.

Nem kell azzal a "félelemmel" olyan sokáig várni. Én már most szembesültem azzal az aprósággal, hogy elmúlt a fiatalságom, és sajnálatos módon kevesebb van hátra, mint ami már elmúlt. Néha olyan torokszorító emlékeim jönnek elő, amikről nem is gondoltam, hogy vannak. Lényegtelennek tűnő apróságok, amik valahol mélyen el voltak temetve és most fájdalmasan eszembe juttatják, hogy öregszem. Különösen fájó,ha eszembe jut egy-egy hely, aminek már a nyoma sincs meg, mert időközben mindenestől eltűnt. Persze van egy csomó szép dolog az életben, aminek lehet örülni, amik elfeledtetik az efféle kellemetlen érzéseket. Én csak a magam példáját mondhatom. Sokért nem adnám, ha megint 20 éves lehetnék. Csakhogy ha visszamehetnék 20 éves koromba, le kellene mondanom a családomról! Arról pedig semmiért sem mondanék le. Az meg mindenképpen egy poén, hogy "egyszer vagy x éves". 21 éves is csak egyszer lehet valaki. Csak a kerek számoknak hajlamosak nagyobb jelentőséget tulajdonítani az emberek. De ha valaki már 20 évesen az idő múlásán kesereg, mit fog tenni 50-60-70 évesen?