A Fire Pro Wrestling World című játékot - ami valamikor a második negyedévben jelenik meg - a Spike Chunsoft fejleszti, tudjátok ez az a csapat, aminek a kellően elborult Danganronpa sorozatot köszönhetjük. A Fire Pro Wrestling World nem a csilivili grafikával fog hódítani, sokkal inkább a retrórajongók fogják örömüket lelni benne, ezt az alábbi játékmenet videó is bizonyítja. A pankrátorjáték új felvonása elsősorban az online játékra fog fókuszálni, így bemutatkozó meccseket, ligákat, bajnokságokat lehet szervezni, teljesen szabadon.

A teljes szabadság fogja jellemezni a Fire Pro Wrestling World testreszabhatóságát, szinte mindent egyénileg lehet benne alakítani. Már az 1989-ben bemutatkozott első játékban megvolt ennek lehetősége, persze szűkebb keretek között.

Az új pankrátorjáték először a Steam Early Access programjában fog megjelenni, egyelőre ismeretlen áron, és a tervek szerint a fejlesztők néhány hónapig akarják ebben az állapotban tartani a Fire Pro Wrestling World-öt, hogy a végleges változatban még szélesebb egyéni lehetőségeket kínáljanak a vásárlóknak. A Spike Chunsoft szakijai állítják, hogy minden véleményt meghallgatnak, és azt figyelembe véve adják ki a program végleges verzióját.