Ha a horror és a point & click műfaj találkozik, akkor abból csak jó sülhet ki. Gondoljunk csak vissza a szépemlékű Gabriel Knight, Still Life, vagy a The Black Mirror (semmiképp sem a 2017-es változat!) játékokra, újabbak közül pedig ott van nekünk, mondjuk, a The Last Door, a Detention, vagy az utóbbi évek egyik legjobb horror-kalandjátéka, a Fran Bow. Sötétből előbukkanó rémségek és tízpercenkénti jumpscare-ijesztgetések nélkül is lehet kiváló programot készíteni a témában, és erre a fentiek is ékes példák. Ahogy a Scratches: The Director's Cut is, ami 2006-ban jelent meg, tehát már semmiképp sem egy mai darab. Képzeljetek el egy ódon, viktoriánus korabeli kísértetházat, megannyi felfedeznivaló rejtéllyel és sötét titkokkal, a háttérben egy szörnyű családi tragédiával. Megvan? Oké, akkor ehhez most adjatok hozzá egy jókora adag, ősi babonákról és borzalmas rituálékról szóló háttérsztorit. Mindezt fűszerezzétek meg durván 9-10 órás játékidővel, és íme a Scratches, mely kis túlzással simán lehetne a point & click Amnesia: The Dark Descent is!
Ez a hely el van átkozva
1963-ban a Blackwood-birtok lakóira vészjósló napok jöttek. Az elismert mérnököt, James T. Blackwood-ot meggyanúsították azzal a borzalmas váddal, hogy megölte tulajdon feleségét. Egykori szobalányuk ugyanis az ablakából szemtanúja volt, amint Blackwood egy viharos éjjelen a kertben eltemeti a halott asszonyt. Gyorsan le is fotózta a történteket, így a ház ura ellen egyértelmű bizonyítékkal állhatott elő. Pár nappal később Blackwood szívinfarktus következtében meghalt, a városka lakói szerint viszont öngyilkosságot követhetett el, mert már nem bírta tovább a vállára nehezedő óriási terheket. A rendőrség ugyan vizsgálta az ügyet, de hamarosan le is zárta, mivel a nyomozók semmit sem tudtak kideríteni, ugyanis a nő holttestét sosem találták meg. Egy évvel később a Blackwood-család jóbarátja, az orvos Christpher Milton költözik a házba, mivel ez volt James utolsó kívánsága. Azonban ő 1970-ben nyom nélkül eltűnik. Mi – azaz az általunk irányított Michael Arthate – már 1976-ban költözünk be, mégpedig azon cél által vezérelve, hogy írói válságunkból kilábaljunk végre, és befejezzük regényünket. Csakhogy sötét titkokra bukkanunk. Már a kezdő képsorok is elég baljósak: amint megérkezünk az ódon házhoz, engem egy az egyben olyan érzés fogott el, mint az Outlast prológusánál. Egyrészt ki a frász akarna egy ilyen házban pár óránál többet tartózkodni, másrészt meg hogyhogy az Addams Family még nem vásárolta fel az egész birtokot?
Járgányunkat hátrahagyván nekiállhatunk felfedezni a hatalmas épületet (meg a hozzá tartozó kertet, sufnival, családi kriptával együtt). Point & click játékról lévén szó, nem kell attól tartanunk, hogy egy sarkon befordulva a nyakunkba ugrik valami rémség, ám még így is rendesen parázhatunk. Eleve nagyon nyomasztó egyedül mászkálni a házban, amihez rengeteget tesz hozzá a kifejezetten szép grafika (üres szobák, ijesztő festmények, befalazott titkok, miegymás) és a hátborzongató zene. Az ilyen műfajú játékokban már megszokott játékmenettel találkozhatunk itt is, tehát van egy inventory, ahová a felszedett tárgyakat pakolgathatjuk, ezeket vizsgálhatjuk és kombinálhatjuk is más tárgyakkal. Belső nézetben élhetjük át a kalandot, és az egész leginkább a Myst-sorozatra emlékeztethet, 360 fokban nézelődéssel, meg képről képre haladással.
Kozmikus rémségek lesnek a sötétben
Ez a Scratches esetében sincs másképp, ám itt nem a fantasy és a sci-fi szolgál háttér gyanánt, hanem a horror – mégpedig a gótikus horror. H. P. Lovecraft többször megidéződik kalandunk során, a Credits alatt egyébként hivatkoznak is rá, de a dolgozószoba könyvespolcán rábukkanhatunk a Necronomiconra és Az őrület hegyeire is, első rémálmunk alkalmával pedig a folyosón látható képek közül az egyik Cthulhu-t ábrázolja. A történet nagyon jó, szépen fokozatosan bontakozik ki előttünk. Képtelen voltam elmenni az Amnesia-párhuzam mellett, mikor kiderült, hogy rengeteg baj forrása egy ősi maszk, melyet egy vad és kegyetlen afrikai törzs használt a borzalmas, emberáldozatokat is bemutató rituálékhoz. Itt szeretném kiemelni a magyar honosítást, amely egyszerűen zseniális lett. Annyira jól adja vissza a borongós, nyomasztó hangulatot (főleg a naplórészleteknél), hogy az már-már irodalmi magasságokba emelhető. A fordító Tehasut remek munkát végzett, minden elismerésem neki még ennyi év távlatából is! INNEN egyébként ingyen letölthető a magyarosítás.
A The Director's Cut tartalmaz még egy Last Visit nevezetű, önállóan is játszható kiegészítőt, amely jópár év elteltével, Michael kalandjai után veszi fel a fonalat. Ebben egy riportert alakíthatunk, aki visszatér a Blackwood-birtokra, hogy a végére járjon az ott történt eseményeknek. Nem egy kihagyhatatlan darab, az alapjáték sokkal inkább képes magába szippantani az embert (már csak a kor és a remek hangulat miatt is), de végig lehet pörgetni. A Scratches legnagyobb bája mind a mai napig a története – ha kiadnák könyvben, az elsők között rendelném elő. A grafika mai szemmel nézve persze már nem olyan látványos, de csúnyának azért egyáltalán nem nevezném. Az irányítás pofonegyszerű, a zene pedig tökéletes aláfestésként szolgál az ódon falak közötti kutakodáshoz. Az FMV-átvezetők minőségébe mondjuk bele lehetne kötni, a mozgás és a felbontás sem túl izmos, viszont ez már csak kukacoskodás. Senki kedvét sem szeretném elvenni, akinek szimpatikus lett a Scratches, hiszen valóban egy nagyon klassz, atmoszflrikus, néhol egész félelmetes kalandjátékkal lehet dolga annak, aki vevő a régebbi programok leporolására.
