Kisebb koromban én is imádtam a GTA-sorozatot – az első és második részt főképp. Aztán később jött a már teljes mértékben 3D-ben pompázó GTA 3, és én a fél karomat oda tudtam volna adni egy PS2-ért. Szerencsére kijött PC-re is, és azon már 1-2 éves csúszással végigtolhattam. Az első lépések Liberty City utcáin a mai napig meghatározóak számomra. Aztán jött a Vice City, ami az örök kedvencem a szériából. A retró ’80-as évekbeli hangulat teljesen magával ragadott, és sokáig nem eresztett. A San Andreas volt az utolsó, amivel még gyermeki lelkesedéssel játszottam, bár ebben talán nagy szerepet kapott a rajongók által összetákolt multiplayer szegmens is. A GTA 4 már egyáltalán nem nyűgözött le, a GTA 5 viszont annál inkább: rengeteg órát beleöltem a fősztorin kívül is. És igen, az én szívem is megdobbant, mikor a napokban a Rockstar hivatalosan is elismerte, hogy már dolgozik a GTA 6-on. Persze a GTA-játékok által tökélyre vitt sandbox játékmenetet más stúdiók is megpróbálták lemásolni, véleményem szerint pedig a legjobban sikerült ilyen alkotás nem más, mint a Hong-Kong alvilágában játszódó Sleeping Dogs. Az alvó kutyák története 2012-ben futott be, és engem szinte azonnal levett a lábamról, pedig eleinte kissé szkeptikusan álltam hozzá – féltem, hogy akkora csalódást okoz majd, mint a Saints Row. A szintén gengszteres, autótolvajkodós True Crime egykori folytatásaként bejelentett, de később elkaszált, aztán másik kiadóval (Square Enix) újjáélesztett Sleeping Dogs az utóbbi idők lazán leghangulatosabb sandbox videójátéka.
Szebb holnap
Már eleve Hong-Kong (al)világa messze izgalmasabb, mint Liberty City vagy San Andreas. Nekem a sztori is jobban tetszett, mint a Rockstar klasszikusai esetében. Rendőr főszereplőnk, Wei Shen, információszerzés céljából beépül egy triád bandába, azonban a kis társasággal egyre családiasabb viszonyt kezd el ápolni, rendre újabb és újabb bűncselekmények válnak megelőzhetővé az ő információi alapján, és mikor az ellenséges bandák háborút akarnak kirobbantani Hong-Kong zsúfolt utcáin, Wei főnöke úgy határoz: már nem vonja ki a fiatal srácot a triádból. Egyfajta Donnie Brasco/A Tégla keveréknek is felfogható a Sleeping Dogs sztorija (természetesen megspékelve a kínai akciófilmekkel, John Woo pedig elégedetten bólogatna), annyi különbséggel, hogy itt a kínai alvilág szabályai dominálnak. A hagyományok őrzése a triádok esetében nem pont olyan, mint amcsi (maffia-)társaiknál, akik döglött halat küldenek üzenetként, újságpapírba csomagolva, hogy tudassák: az egyik lebukott tag már a halakkal vacsorázik. A triádok (és persze a yakuza) tisztelik a hagyományokat. Hiába nőtt fel Wei Amerikában, a szíve folyton visszahúzta őt csodaszép hazájába. Apró bökkenő, hogy a nagy visszatérésre csak beépített zsaruként van lehetősége.
Ám a sztori előrehaladtával a szálak összekuszálódnak, a térfelek felcserélődnek, és a rosszakból jók, a jókból rosszak válnak. Klasszikus kínai zsarufilmes klisé, de remekül van prezentálva a játékban. De ennyit a történetről, lássuk a többit! A grafika kifejezetten szép. Persze senki ne várjon GTA 5-szintű látványvilágot, de ennek ellenére Hong-Kong városa a sok neonfény és zsúfolt utcák miatt meglehetősen lenyűgöző látványt biztosít, főleg éjszaka. Eleve hatalmas élmény, mikor kilátogatunk a piacra és a sok ételárus és bámészkodó járókelő között felfedezhetünk olcsó ruhás standokat, ahol aztán vehetünk magunknak ízléstelen göncöket – pont, mint idehaza bármelyik kínai piacon. A jobb cuccokért persze már ''hivatalos'' ruhaüzletekbe kell menni. Ezekből is van olcsó, kevésbé olcsó, és kifejezetten drága. Épp így bizonyos helyeken autókat is vásárolhatunk magunknak, és vannak még teaházak (?) is, ahol az energiánkat tölthetjük fel (bár ezt energiaital segítségével is megtehetjük bármelyik automatánál). Ezen kívül járhatunk sporttermekbe újabb és újabb harcmozdulatokat eltanulni (a kombó-rendszer egyszerűen zseniális!), illegális bunyókban verhetjük el a népet, vagy Mahjong-pókerezhetünk, sőt még kakasviadalokon fogadva is szitkozódhatunk. Ha kedvünk tartja, kamerák meghackelésével drogdílereket buktathatunk le, vagy éppenséggel csak úgy szimplán lefurikázhatunk az öbölbe, hogy a naplementében gyönyörködhessünk. A főküldetéseken kívül rengeteg mellékküldetés is a rendelkezésünkre áll. Ezek gyakran sokkal nagyobb mókát jelentenek, mint maga a sztori. Például hatalmas poén volt, mikor egy újságnak kellett lefotóznunk a naplementét, de egy undok pasas állandóan beleállt a képbe – el is kellett verni ahhoz, hogy jobb belátásra bírjuk. De jót nevettem azon is, mikor az autópálya szélén állt egy lerobbant autó mellett állva egy csinos nő integetett segítségért. Odasiettem hozzá, és mikor Wei elkezdte szerelni a motort, a nő társa hátulról leütött, lenyúlta a pénzem és elszaladt.
Pofonok és szezámmagos csirke
A Sleeping Dogs irányítása nagyon egyszerű, ám a harcrendszer már kicsit bonyolultabb. Úgy tessék elképzelni, mint az Arkham-játékokat, tehát ha egy ellenfél épp nekünk támad, akkor őt pirosan jelzi a játék. Ekkor le kell nyomnunk a megfelelő védekező gombot, így a tag nem rúg minket pofán, hanem a lábát elkapva szépen tökön rúghatjuk mi magunk. Jó reflexek kellenek hozzá, de nem nagy kunszt. A különféle kombók betanulása már annál inkább (bár erre vannak a sporttermek, ahol kedvünkre gyakorolhatunk), de ha mindet összeszedtük, akkor már egyszerűen nincs ellenfél, aki képes lenne leverni minket. Ötletes megoldás még a különféle kivégzések abszolválása. A csetepaté közben bármikor megragadhatjuk bármelyik ellenfelünket és egy jól irányzott mozdulattal, mondjuk, a közeli telefonfülkébe lökhetjük. Vagy konténerbe hajíthatjuk. Vagy húskampóra akaszthatjuk. Temérdek lehetőség áll előttünk, melyek leginkább a helyszínek változatossága miatt dicsérendők. A pusztakezes harcon kívül természetesen használhatunk kézi- és lőfegyvereket is. De mindezek meg sem közelítik azt az érzést, mikor néhány jól irányzott ütéssel és rúgással a földre küldünk egy nagy melák verőlegényt, aztán egy klassz kis kombó segítségével, Jackie Chant megszégyenítő módon rúgjuk orrba. Verekedni tehát ebben a játékban kifejezetten élvezetes, de ugyanígy vezetni is, mert az autóknak és motoroknak érezhetően van fizikája, nemcsak olyanok, mintha kerekeken mozgó szappantartók lennének. Rajtuk kívül motorcsónakozhatunk is, repülő-alkalmatosságok érthető okokból nem kerültek bele a játékba – azért Hong-Kong nem egy San Andreas, ezt lássuk be!
A zenei szekciót külön ki kell emelnem. Borzasztó régen találkoztam már ennyire zseniális soundtrack-válogatással! A különféle rádiók kínálatában olyan előadókba futhatunk bele, mint a The Kooks, a Kasabian, Emika, Miles Kane, a The Maccabees, a The Drums, Ladyhawke, Bonobo, a Dream Theater, a Duran Duran, a Deep Purple, a Tears for Fears, a Queen, vagy éppen a The Who. Eszméletlen jó OST-t hoztak össze a készítők, nem egy alkalommal történt meg velem, hogy csak úgy megálltam a kocsival, és benne ülve szimplán csak bámultam a tájat és hallgattam a zenét. A szinkronhangok is elsőrangúak lettek, bár nekem a Wei hangját adó Will Yun Lee elsőre totál Nolan Northnak hangzott. Számomra az audio-részleg mindig nagyon fontos, sokszor egy-egy új sandbox játék kijövetelekor azonnal azzal kezdem, hogy átböngészem a hivatalos OST-menüt (bár NFS- és FIFA-játékoknál is gyakran csinálom ezt). Ergo a Sleeping Dogs nálam minden aspektusában hibátlanul helytállt. Kár, hogy nem kapott nagyobb figyelmet, hiszen (bár ez nagyon szubjektív, de) a vele majdnem egy időben kijött Saints Row: The Thirdöt nálam például simán felülmúlja. Mind a mai napig remek szórakozást nyújthat bárkinek, legyen az megrögzött GTA-fanatikus, kínai akciófilm-rajongó, vagy szimplán csak bárki, aki szeretne egy kiváló sandbox játékkal eltölteni némi időt. Ha a sztori megvolt, és már az összes kioldható és megvehető ruhát összeszedtétek, akkor pedig jöhetnek a DLC-k, hiszen azokkal is szépen kitolható a játékidő. A Sleeping Dogs egy igazi rejtett gyöngyszem, mely idén már 10 éves lesz, de bájából semmit nem veszített.
