Ha verekedős játékokról van szó, a műfajt meghatározó címek terén a többségnek valószínűleg először inkább a Mortal Kombat vagy a Street Fighter jut az eszébe, pedig az úttörők között bizony ott van még például a Virtua Fighter, no meg a Mishima-család lassan három évtizede tartó viaskodása, avagy a Tekken is. Az eleinte kizárólag a PlayStation platformjain hódító, majd később más közönség előtt is megnyíló Vasököl Bajnokság az évek során számos új kihívóval és újítással bővült, azonban mindezek ellenére valahogy a mai napig nem tudta felülmúlni önmagát, avagy a felejthetetlen Tekken 3-at.
A mostani generáció szemében nyilván csak egy elavult, szögletes nosztalgiacímként csapódik le a sorozat, a japán játéktermekben 1996-ban debütáló, majd végül az otthoni konzolokra – az eredeti PlayStationre – 1998-ban megérkező harmadik felvonása, pedig még most is elképesztően szórakoztat darabról van szó. Ehhez persze hozzátartozik az is, hogy elég nehezen elérhető, ugyanis digitális formában nem lehet beszerezni, és felújítás vagy egyszerű újrakiadás sem készült belőle. Ebből adódóan egy lemezes verzió és egy hozzá tartozó eredeti PlayStation – vagy épp korai PlayStation 3-modell – nélkül legfeljebb a PC-s emulátorokra vagy eldugott játéktermekre hagyatkozhat az, aki szeretné kipróbálni. Apró kiskapu lehet még esetleg a Tekken 5 egy példánya, egy PlayStation 2-vel párosítva, mivel az tartalmazza a sorozat első három részének játéktermi változatát is.
De mégis mi tette olyan kiemelkedővé a Tekken 3-at? Ezt nehéz lenne egyetlen játékelemre vagy mechanikára leszűkíteni. A játék alapvetően továbbvitte az elődök által megteremtett, kombókra épülő harcrendszert, miközben sok tekintetben új szintre emelte és összetettebbé tette mindezt. Nagyot dobott még az élményen a korábbi részekhez képest jóval gyorsabb tempó, a csiszoltabb animációk, a látványosabb mozdulatok sokasága, és a már nem kartondobozokból összetákolt hatást keltő karaktermodellek felhozatala. Sokat számítottak az ebben a részben bemutatkozó, később közkedveltté váló szereplők, mint például a később a történet kulcsfigurájává váló Jin Kazama, a bájos Ling Xiayou, a rúgások mestere, Hwoarang, vagy épp Eddy Gordo, akivel bárki nyerni tudott, még akkor is, ha csak a gombokat püfölte. És akkor még a fetrengve harcoló Dr. Bosconovitch, vagy az azonos című mangából kölcsönvett őskori szellentőmasina, Gon, még szóba sem került.
Legyen szó a látványról, vagy akár a zenékről, a sorozat a Tekken 3-al találta meg továbbá a hangját, a stílusát. Azt, amitől sokak számára egy verekedős játékból A verekedős játékká nőtte ki magát. A már említett előrelépések mellett a Tekken 3 extraként olyan szórakoztató meglepetéseket is tartogatott, mint a Tekken Force mód, ami gyakorlatilag egy beat’em up címet varázsolt a játékból, melyben csirkéket falva kellett átverekednünk magunkat a más-más karakterekkel való összecsapással záruló pályákon, mindezt időre és ellenfelek hullámai közepette. A másik hasonlóan mókás kiegészítés a Tekken Ball mód volt, amiben gyakorlatilag kissé eldurvult röplabda meccseket játszhattunk, a labdát akár ágyúgolyóként zúdítva kihívónkra.
Vajon látjuk-e még valaha újra ezt a gyöngyszemet? Jó kérdés. Igény, úgy gondolom, lenne rá, bár személy szerint már egy egyszerű újrakiadásnak is örülnék, főleg, hogy a felújítások a költségesség mellett nem is mindig a rajongók elvárásai szerint sülnek el. A kincsként őrizgetett PS-példányom mindenesetre addig is elő-előveszem néha nosztalgiázni. Tekintve, hogy idén már a Tekken 7 is 5 éves lesz, és egyelőre nem várható hozzá több kiegészítő sem, az is rejtély, hogy egyáltalán mi lesz a sorozat következő állomása.
