Az American McGee által újragondolt, drogos hallucinációként is felfogható American McGee's Alice még 2000-ben jelent meg, az akkori technika legjavának számító id Tech 3 (Quake 3 Arena) motor feljavított verziójával, és bár a kritika szinte mindenhol dicsérte, a pénztáraknál bizony elég csúnyán elhasalt. Hogy miért, azt később is bárki megtudhatta, aki a jelen tárgyalt Alice: Madness Returns Deluxe Edition kiadását vette meg, melyhez hozzácsapták az első részt is, természetesen grafikailag rendesen felhúzva. Ez az adaptáció ugyanis egy roppant elvont, bőven 18+-os játék lett, szürrealista stílusa és elmebeteg látványvilága még egy felnőtt számára is kicsaphatta azt a bizonyos biztosítékot, irányítása pedig elég messze állt a tökéletestől. 2000-ben inkább a Diablo 2, a Deus Ex, a Hitman Codename 47, vagy más, akkoriban sokkal nagyobb névnek számító játékok mentek, inkább azokat nyüstöltek a népek, mintsem American McGee LSD-tripre emlékeztető, kifordított verzióját Lewis Carroll világhírű meséjéből.
Egy veszedelmes elme vallomásai
Telt-múlt az idő, és elérkezett a 2011-es esztendő, vele pedig az Alice egyenesági folytatása, a Madness Returns. Senki nem mert volna mérget venni rá, hogy a játék valaha is megvalósul, de a Spicy Horse ismét bizalmat szavazott McGee-nek, aki ezúttal sem okozott csalódást. A történet szerint Alice szülei egy tűzvészben vesztek oda, ami miatt a lánynak folyamatos rémálmai lettek. Az elmegyógyintézetben eltöltött 10 év nemhogy nem javított, de egyenesen rontott az állapotán, és a helyzet akkor sem javul, mikor a terapeutája megpróbálja a felszínre hozni Alice elnyomott emlékeit. Csupán idő kérdése, hogy a kifordított Csodaország újra kitárja kapuit. A játékban egyébként akad olyan rész is (ez a prológus), amikor a valóságban járunk, méghozzá a korabeli London macskaköves utcáin. Engem ez a helyszín kísértetiesen emlékeztetett a Sweeney Todd, a Fleet Street démoni borbélya, vagy A pokolból című filmekre: kosz, mocsok, bűnözés, cédák, nincstelenek, koldusok, vér és különféle testnedvek mindenfelé – elég cudar volt az élet akkoriban! Természetesen a kis kitérő után visszajutunk oda, ahol minden kezdődött, és ahol minden véget ér: Csodaországba.
Az igazi cselekmény végig itt játszódik, ám gyorsan felejtse el mindenki a Disney által megalkotott fantáziavilág verzióját, mert ez a hely teljesen más. Ugyan a főbb karakterek (Vigyori Úr, Nyalka Nyúl, Kalapos, Vörös Királynő, Hernyó stb.) itt is megtalálhatóak, de úgy el vannak torzítva, hogy alig lehet rájuk ismerni. Mikor először kerülünk át Csodaországba, még meseszép minden. Lebegünk a virágokkal, óriás gombákkal, pillangókkal teli táj felett, majd alászállunk a pokolba. Később már keresve sem találhatunk hasonlóan békés és bizalomgerjesztő helyeket. Számomra az egyik legemlékezetesebb egy kikötői pálya volt – a jégmezőn kívül, melynél a Hold konkrétan füves cigit szív –, ahol eljuthattam egy kis faluba, amelyben kis antropomorf halemberkék éltek. Beszélgettek, sétálgattak, élték unalmas hal-életüket, de aztán továbbhaladva eljutottam egy feldolgozó üzembe, ahol ezek a halemberkék már levágott fejjel, egymás hegyén-hátán haldokoltak – az egyik konkrétan fel volt tűzve egy vasmacskára és onnan nyöszörgött. Alig egy perc alatt váltott hangulatot a játék, és American McGee ebben a legjobb. Sosem tudhatod, hogy miféle elmebeteg, kicsavart dolog vár a következő sarkon.
A helyszínekre tehát nem lehet panasz, de az ellenfelek is kellőképpen szürreálisra sikeredtek: van itt agresszív teáskanna, harcias kártyalap, emellett egyéb torz teremtmények garmadája megjelenik. A harcok is sokat fejlődtek, a változatos fegyverrepertoár mellett alkalomadtán átválthatunk hisztéria-módba, és olyankor fekete-pirosra vált a kép, mi pedig lassítva zúzhatjuk szét az ellenfeleket, persze jelentős erőfölénnyel. Fegyvereinket fejleszthetjük, bár én a játék végéig megmaradtam a jó öreg konyhakésnél, ami maxra húzva a legjobb választásnak bizonyult – nem hiába reklámozták annyit a plakátokon. TPS-hez mérten a harc teljesen korrekt, még nagyobb számú ellenfélnél sem vált át frusztrálóba, és a játékmenetet egész ötletes megoldások tarkítják – például mikor 2D-be vált a kép.
Gótikus rémmese a négyzeten
Menet közben lehetőségünk van picike méretűre összezsugorodni, ilyenkor lila színárnyalatot kapunk, majd titkos helyek (kulcslyukak a falban) és falrajzok után kutakodhatunk – jó kis időtöltés a fő történeti szál mellett. Jópár egyéb dolog van még, amiket gyűjthetünk, és mivel alapvetően egy külső nézetes platformjátékkal van dolgunk, sok rejtett tárgy nincs közvetlenül előttünk, hanem el kell ugrálnunk, kapaszkodnunk, repülnünk értük. Ez jelentősen feltornázza az amúgy kissé rövidke játékidőt, segítségével kiélhetjük gyűjtögetési vágyainkat. Az irányítás abszolút egyszerű, az átvezető animációk pedig kézzel rajzoltak, és olyanok mintha kivágott papírfigurák játszanának. Ez nem zavaró, sőt ez a megjelenítési forma nagyon is illik az elvont hangulathoz. A zenékre sem lehet panasz, a menüben hallható főcímdal például rögtön belekúszik az ember hallójárataiba. Klasszikus zongora, hegedű párossal, emellett egyéb vonós hangszerekkel, a szinkron pedig a megszokott EA minőség, ráadásul a szinkronhangokat ugyanazok szolgáltatták, akik már az első Alice-játékban is szerepeltek.
A téma iránt érdeklődőknek a Madness Returns egyenesen kötelező (Steamen a hó végéig 60%-os kedvezménnyel találjátok), hiszen rengeteg újdonságot tudhatnak meg Alice múltjáról, viszont egy olyan játékos is nyugodtan próbálkozhat vele, aki még sosem hallott a 2000-es első részről – az álmatlan éjszakák garantáltak. És nem azért, mert olyan a játék, hogy nem tudod abbahagyni, hanem azért, mert a hangulata beissza magát az elmédbe, és egyáltalán nem meglepő, ha éjszaka konyhakéssel rohangáló, tébolyodott lányokról, feltrancsírozott halemberekről, vagy a széttetovált, csontsovány Vigyori Úrról álmodsz majd!
