Ausztrália egy igen különleges kontinens, illetve ország már csak pozícióját tekintve is. Az ország még az Egyesült Államoknál is fiatalabb, hiszen a kontinenst Amerikánál is később fedezték fel, és csak a huszadik század elején vált függetlenné a brit koronától. A szigetországot sokáig részben fegyenctelepként használták, a ma Tasmániaként ismert kis déli sziget, a Van Diemen’s Land a legidősebb, ugyanakkor a legveszélyesebb kolónia is volt. Helyi jellegzetességnek számítottak a bushrangerek, vagyis az útonállók (ilyen volt a hírhedt Ned Kelly és bandája, valamint Dan „Mad Dog” Morgan), akik nem nagyon válogattak az eszközökben, lévén, hogy a legkegyetlenebb fegyencek közül kerültek ki. Ausztráliát emellett máig meghatározza az ország nagy részét kitevő sivatagos, prériszerű, vörös sziklákkal és porral borított kopár táj, az Outback (’hátország’). Az ausztrál vidék mostanában sem sűrűn lakott, éppen ezért hosszú utazások terepe, az elszigeteltség pedig a korai időkben, a múlt században még hangsúlyosabb volt az úthálózatok és a modern közlekedési eszközök híján.
Ezért is alakultak ki az úgynevezett ozploitationök a hatvanas-hetvenes években, melyek közé a Mad Max-filmek is tartoznak, és amelyek jellemzően országúti száguldozások sorozatából állnak. Ugyanakkor az ozploitationökön belül vagy ezek mellett erősek az amerikai westerneket idéző filmek (bushranger-filmek vagy meatpie-westernek, vagy csak szimplán aussie-k) úgy mint a Mick Jagger-féle Ned Kelly (1970), a Dennis Hopper főszereplésével készült Mad Dog Morgan (1976), a Heath Ledgert szerepeltető Ned Kelly (2004), a 2005-ös Az ajánlat vagy a kortárs közegben játszódó Red Hill (2010). Az ausztrál westerneken belül is speciális státusszal bírnak az őslakosokról (Aboriginalok) szóló filmek úgy, mint a Jimmie Blacksmith dala (1978), a Nyomkövető (2002), az említett Red Hill vagy Az őslakos (2013). Ezek közé illeszthető be a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon, Torontóban és az idei budapesti Titanic Filmfesztiválon is szereplő Veszett vidék, mely a szokásos thrillerszerű westerntörténetben próbálja meg közelebb hozni az ausztrál őslakos karakterét a nézőhöz. (Enyhe spoilerek előfordulhatnak, de ezeket jelezni fogom a szövegben!)
A sztori bár az 1930-as évek hajnalán játszódik, de akár azt is hihetnénk, hogy az 1800-as években járunk. A helyszín az ausztrál Outback egy kisvárosa, illetve a környező tanyák, melyeken a tűző napfényben összeaszódott cowboyok tengetik sivár, szó szerint poros életüket. Sam (Hamilton Morris), az őslakos feleségével él egy farmján, és próbálja megtartani függetlenségét. Azonban pechére barátja, Fred (Sam Neil formálja meg) összehozza egy Harry nevű szadista veteránnal, akinek egy nap elszökik egyik szolgája, és azt hiszi, Sam rejtegeti a fiút. Ezért a felbőszült Harry fegyverrel fenyegeti meg Samet annak saját farmján, majd mikor rátöri az ajtót, az őslakos férfi kénytelen lelőni az őt és feleségét is puskával terrorizáló betolakodót. Mivel Sam tudja, hogy Ausztráliában a fehérek gyűlölik a feketéket, inkább elmenekül. Persze Harry bajtársai, illetve a törvényt képviselő Fletcher őrmester (Bryan Brown) nem hagyják annyiban a dolgot, és Sam nyomába erednek. A fizikai és erkölcsi próbatétel nyertese pedig csak az lehet, aki az Outbacket és az őslakosok dühét túléli.
Aki a Veszett vidék sztoriját olvasva az amerikai indiánwesternekre asszociál, az nem jár messze a valóságtól. Az eleddig inkább operatőrként tevékenykedő Warwick Thornton (ezt a filmet is operatőr-rendező minőségben jegyzi) műve olyan westerneket idéz meg mint a John Ford-féle Az üldözők (1956) vagy a Charles Bronsonos Chato földje (1972). Ennek ellenére azonban nem szabad nagyon fordulatos, kalandos filmre számítani, a Veszett vidék kifejezetten lassú folyású, inkább a karakterek helyzetét bemutató alkotás. Warwick Thornton hosszasan elidőz Sam, illetve Harry és szolgái kapcsolatának bemutatásánál, amit már-már fájdalmas nézni. Fájdalmas, mert az alkotók arra hegyezték ki a Veszett vidéket, hogy bemutassák a fehérek az Aboriginalokkal szembeni kegyetlenkedéseit. Harry még az állatnál is alacsonyabb rendű lényként kezeli a feketéket, és nem riad vissza természetesen a nemi erőszaktól sem. Emiatt már túl sztereotippé válik a film, hiszen nagyjából két pólus jelenik meg a Veszett vidékben: a romlott fehérek és az áldozatként bemutatott őslakosok állnak szemben egymással.
Szerencsére azért Warwick Thornton és alkotótársai próbálják árnyalni ezt a leegyszerűsített alapkonfliktust. Harry szolgája, Archie például teljes mértékben kiszolgálja a fehérek igényeit, és akár sajátjai agyonverésétől sem riad vissza. Illetve érdekes jelenet, melyben Sam és felesége találkoznak az Outbacken élő, „civilizálatlan” őslakos társaikkal, akik ugyanúgy meg akarják ölni őket, mint a fehérek. Ezért Sam határpozícióban, lehetetlen helyzetben van, hiába járunk már a huszadik században. A fehérek soha nem fogadják őt be, mert lenézik azokat az őslakosokat, akiktől tulajdonképpen ők vették el földjeiket. Emellett az Aboriginálok gyűlölik nemcsak a fehéreket, hanem minden olyan fajtársukat, akik civilizálódtak, integrálódtak az angolszász társadalomba. Samék mindenhonnan kitaszítottak, és hiába létezik igazságszolgáltatás, az ausztrál vadnyugat jellegéből adódóan az állam keze nem nagyon ér el az Outbackre, a törvényt az erősebbek és kegyetlenebbek írják.
Persze sajnos így is meglehetősen egyoldalúra sikeredett az őslakosok ábrázolása, hiszen végső soron Sam kivételével mindegyik fekete karakter komikus módon buta vagy primitív, ahogy a fehér társadalom nagy része is bigott és rasszista. Nagyjából a jámbor Fred és Taylor bíró ellenpontozzák ezt az ábrázolásmódot, de ők meg a ló másik oldalára esnek át, és túlságosan is idealizált karakterek. A legérdekesebb figura kétségtelenül az idős Bryan Brown által alakított Fletcher őrmester, aki egyfajta másodfőhőssé is érik a cselekmény előrehaladtával. Fletcher szerepében az ausztrál színész remekel, és tulajdonképpen Brown számára ez a figura ugyanazt jelenti, mint Clint Eastwoodnak a Gran Torino (2008) Walt Kowalskija vagy akár Hugh Jackmennek a Logan (2017). Fletcher a westernfilmek úgynevezett „jó rosszember”-e, aki már el akar szakadni a vadontól, de életmódja, szokásai és mentalitása miatt képtelen erre. A kicsapongó életet élő őrmester elvágyódik az Outbackről, mert ösztönösen undorodik a helyi kocsmatöltelékek amoralitásától, ugyanakkor olyan mélyen beette magát a rasszizmus Fletcher bőre alá, hogy csak a kegyetlen táj és az üldözés képes felébreszteni benne valamilyen öntudatosságot.
Így pedig a Veszett vidék azt is kiválóan bemutatja, hogy az Outback mit jelent Ausztráliában. Ez nem csupán egy sivatag, hanem tulajdonképpen egy másik dimenzió, ahol a szélsőséges időjárás és éghajlat miatt megváltozik az egyén valóságérzékelése. Ebből következik az üldözési cselekmény meglepő fordulata is: a megszállott Fletcher egy olyan sivatagos részen akar átkelni, ami majdnem megöli a forróság, a szárazság és a szikes talaj miatt. Fletcher itt értékeli át az életét, abban a pillanatban, mikor SPOILER: Sam megjelenik a kiszáradás és megsemmisülés szélén álló őrmester előtt, és vizet ad neki, ugyanakkor fegyvereit elkobozza. SPOILER VÉGE.
Tehát az Outback nem szimplán egy kegyetlen hely a Veszett vidékben, hanem a morális megtisztulás felé vezető utat is kijelöli. A halálos táj éppen a halálossága miatt rejti magában az újjászületést is: valaminek meg kell halnia az egyénben, hogy új emberré tudjon válni. Ha valamit, hát ezt érdemes a film legnagyobb erényeként kiemelni. És ezzel szoros összefüggésben érdekes, kreatív formai megoldás, hogy a szereplők belső világát, gondolatait megmutatandó a rendező néma villanásokkal idéz fel múltbeli impressziókat vagy éppen frusztrált vágyakat.
Azonban mint említettem már, a Veszett vidékkel vannak kisebb-nagyobb problémák. Az egyik ilyen az, hogy a film meglehetősen vontatott, és emellett a forgatókönyv arányai sem stimmelnek. Már írtam, hogy Warwick Thornton és alkotótársai túl nagy hangsúlyt fektettek a bevezető részre, és emiatt maga az üldözés, majd a harmadik felvonás tárgyalójelenete háttérbe szorulnak. Pedig sokkal érdekesebb és feszesebb lett volna a cselekmény, ha mondjuk az üldözési történet kapja a főszerepet. John Ford már említett filmje nem véletlenül vált klasszikussá: Ford kiválóan belőtte az arányokat, és mai napig nézhető, szórakoztató kalandfilm, illetve elgondolkodtató dráma is Az üldözők, ha az indiánokat meglehetősen egyoldalúan mutatja is be. A westernrendezőnél a karakterek közti kapcsolat és az erőviszonyok az utazás közben bomlanak ki, Warwick Thornton viszont túlságosan is elaprózza mindezt, ami miatt nem jó értelemben lassú, hanem vontatott a Veszett vidék.
Így ez az aussie a türelmeseknek ajánlott. Az olyanoknak, akik Az ajánlatból vagy a Red Hillből sem feltétlenül a véres mészárlásokra, hanem karakterek közti drámai feszültségre emlékeznek szívesen. Warwick Thornton képei gyönyörűek, a táj lenyűgöző, és bár a film az Aboriginalokért készült, mégis a fehér Fletcher karaktere miatt érdekes. A többieknek inkább a Mad Maxek újranézését, vagy egyéb adrenalindús ozpolitationöket ajánlanék.
7.5/10 – jó, de vontatott és néha sablonos film
