Egészen meglepő az a rövid távolság, amely a Valorant bétatesztje és tulajdonképpeni bejelentése között zajlott: a minden szempontból a Blizzard legendás, mára kissé megkopott filozófiáját egyre inkább asszimiláló stúdióbirodalom 2019 októberében, kicsivel több, mint fél évvel ezelőtt fedte fel nagyszabású terveit, melyek között ott szerepelt egy mobilos League of Legends, egy önállóan futó Teamfight Tactics, a Hearthstone nyomába eredő kártyás LoL-játék, a Legends of Runeterra, és három, csupán projektnek (A, L, F) hívott koncepció is. És itt vagyunk most, 2020 áprilisában, amikor nem csak, hogy neve van a Project A-nak, de félig publikus bétatesztje is, nyáron pedig már meg is fog jelenni. Ami tehát októberben úgy tűnt, hogy még csak egy távoli, nem is feltétlenül megvalósuló koncepció, az mára egy kézzel fogható és kipróbálható játékká vált. És ki is próbáltuk.
Csipet-csapat
A Valorant műfaját tekintve kompetitív shooter: két öt főből álló csapat küzd egymással. Az egyik a védekező, a másik a támadó szerepét tölti be. A támadók célja egy Spike-nak hívott bomba lerakása a lehetséges területek egyikén. Ha sikerrel járnak, a kört megnyerik; a védekezők értelemszerűen ezt igyekeznek megakadályozni. Minden meccs összesen 25 fordulón át zajlik, a felénél a két csapat szerepet cserél: a legtöbb kört megnyerő oldal pedig győztesként távozik a meccsről.
Ismerősnek hangzik? Nem a véletlen műve, a Valorant első és sokadik látásra is a Counter-Strike utánérzése, minden idők egyik legsikeresebb és legnépszerűbb online játékának továbbgondolása, ami a fejlesztőt ismerve nem meglepő (a modern MOBA-műfajt uraló League of Legends a Warcraft 3-as Defense of the Ancients modjából született), de a Riot szerencsére nem elégedett meg azzal, hogy szimplán csak új néven adja ki a CS-t. A Valorant ennél ugyanis sokkal többet tud, azt, amit a Team Fortress 2 és annak szellemiségét tovább örökítő Overwatch is tudott: hogy a játékosok közti együttműködés sokkal jobban elmélyíthető, ha mindenki egyedi karaktert irányít.
A Hősök
A Valorant esetében ezeket ügynököknek hívják, és a jelenlegi bétában is közel egy tucat közül lehet választani. Személyiségük jelenleg nem nagyon van, a Valorant lore-ban egyáltalán nem bővelkedik, de a hangsúly nem is ezen, hanem az egyes ügynökök képességein van, itt pedig a játék tényleg brillírozik. A hagyományos archetípusok – sniper, healer, assault – mellett vannak nem teljesen szokványosak is. Remek példa erre Cypher, a Sentinel, aki elsősorban támogatást tud nyújtani. Bármilyen felületre le tud rakni egy kamerát, melynek használatával nyomkövető rakható az ellenfelekre, akik pozíciója így mindig látszódik; képes egy kisebb területet elfedő energiamező lerakására is, amely kiválóan el tud takarni (mindkét oldal számára) folyosókat, ajtóbejáratokat; drótakadálya szintén nyomkövetést tesz lehetővé, ultija pedig egy hullát használva rövid ideig a térképen képes megmutatni minden ellenfél helyzetét.
Ez csupán egyetlen ügynök volt, de a többiek hasonlóan egyedi, a támadást, a védekezést, vagy épp mindkettőt segítő képességekkel rendelkeznek, melyek fantasztikusan együtt tudnak működni, mind aktív, mind passzív módon – értelemszerűen az ellenfelek pozíciójának felfedése mindenkinek segít, de például egy ideiglenes fal lerakásával nemcsak egy oldal zárható le, de az arra felugró társ magaslati előnyhöz is juthat, ami egy snipernél masszív előnyt jelent. Előnyt, de nem biztos életet, a Valorant gunplay ugyanis egy az egyben a CS-t idézi, ami azt is jelenti, hogy pár golyó vagy akár egy headshot is elég a halálhoz, respawnolni pedig nem lehet, mindenki csupán egy élettel gazdálkodik minden egyes körben. De nemcsak jól kell célozni, alaposan ki is kell ismerni a pályákat, tudni, hogy mikor, melyik oldalról lehet veszély, kihasználni a hangokat és a mozgást, csak akkor futni, amikor az nem kelt túl nagy feltűnést, csak akkor lőni, amikor arra tényleg szükség van.
Fegyverfesztivál
Van is mivel: az ügynökök ugyan egyediek, a rendelkezésre álló arzenál viszont egyáltalán nem az, minden játékos – a támadók és a védők egyaránt – ugyanabból a készletből gazdálkodik, a CS-hez hasonlóan a körök során megszerzett pénzből finanszírozva a felszerelésüket. A vesztett körök is termelnek bevételt, de értelemszerűen a jó teljesítmény – a győzelmen felül a killek vagy az objektíva teljesítése – hozza a legtöbbet a konyhára, az elhalálozás viszont a megvásárolt dolgok elvesztésével jár. Jelenleg öt oldalfegyver (jobbára pisztoly), két SMG, két Shotgun, négy puska, két sniper és két LMG közül lehet választani, ezek árazása pedig 200-tól egészen a 4500-ig terjed, azonban nemcsak erre kell költeni, hanem páncélra, sőt az egyes az ügynökök képességeire is. A vásárlás maga itt is a kör legelején zajlik, és bő egy percen át lehet szöszölni vele.
Az arzenál pedig nemcsak a kínálatot, de a működését tekintve is minden szempontból a CS-t idézi: kis túlzással ugyanazok a fegyverek találhatók meg itt is, szinte ugyanazzal a szórásképpel, ami két dolgot is magával hoz. Egy: az aktív vagy a régebbi CS-játékosok szinte azonnal bele tudnak rázódni. Kettő: az újoncokra hosszabb tanulóidőszak vár, mire megtanulják, hogy pontosan hogyan is kell lőni az adott fegyverrel ahhoz, hogy az lehetőség szerint pontos, gyors, halálos találatokat eredményezzen. Egy nagy, szignifikáns különbség a CS és a Valorant között viszont akad, és pont a fegyverekhez kötődik – a tény, hogy itt a távcsővel nem rendelkező fegyverekkel is iron sightban kell lőni, ami rendkívül megkönnyíti a pontos lövés elsajátítását.
Megterítve
Ehhez pedig remekül asszisztál a jelenleg elérhető 3 pálya, hiszen abszolúte sallangmentesek, ami igazából kétélű fegyver. Tény, hogy a letisztultság, valamint a túldíszített elkerülése nagy segítség az ellenfelek kiszúrásához, illetve a lényegre, a tűzpárbajokra való koncentráláshoz, ahogy az is, hogy a Valorant valami elképesztően jól fut, mind a felhasználói, mind a szerveroldalon. Egy több éves, egyáltalán nem csúcskategóriás gépen is tökéletesen tudja tartani a minimum 30 fps-t, egy modernebb gépen pedig akár a 144-et is, ehhez pedig 128 tick rates szerver, és a 35 milisecundumot valóban megközelítő ping társul. Ennek révén a Valorant harcai páratlanul jók, soha sem érezni azt, hogy a netkapcsolat esetleges problémája, a szerver és a kliens közti kommunikáció lassúsága egyoldalú szituációkat eredményez, a gyakorlat tehát igazolta a bejelentésnek is megágyazó marketinges szöveget. Ennek viszont ára van, a Valorant ugyanis nemcsak, hogy nem szép, de sokszor kifejezetten sivár, ami elsősorban a karaktereken érhető tetten. Azok kissé gyenge animációja, relatíve jellegtelen kinézete okán az Overwatchcsal még nem tudja felvenni a versenyt, de persze nem is biztos, hogy szüksége van erre.
Ennél talán égetőbb probléma az, hogy továbbra sem világos, hogy a Valorant pontosan kinek is készül. Az elkötelezett Counter-Strike játékosainak? Ők általában puristák, számukra a CS egyik legnagyobb vonzereje a sallangmentessége, az, hogy minden a játéktudáson múlik, a tálalás letisztultsága és egyszerűsége pedig pont ennek dolgozik alá. Az Overwatchra ráuntaknak? Ők elsősorban azért választották az Overwatchot, mert csapat alapú, egyedi karakterekkel dolgozó játék kevés van, és a műfaj a Team Fortress 2 után maradt űrjét a Blizzard tudta a legjobban betölteni. A Valorant viszont pont ezen két szélsőség között mozog: a gunplay a CS realisztikusságában hisz, de a purizmussal teljesen szembemegy a speciális képességekkel rendelkező hősök garmadája. Félteni a Valorantot és a Riot Games új műfajba való belépését nem kell, a Valorant bétájának Twitch-nézettsége önmagáért beszél (még ha számításba is vesszük, hogy ennek nagy részét a bétakulcs reménye fűtötte), a CS és az Overwatch keresztmetszetébe eső játékosból, potenciális rajongóból pedig bőven akad – egy például már egészen biztosan van!
