A ‘63-as születésű Richard Channing Garfield már azzal örökérvényű helyet szerzett magának a kártyajáték-készítők panteonjában, hogy 1993-ban, 30 évesen a világra szabadította a Magic: The Gatheringet. Emellett pedig még olyan címekkel büszkélkedhet, mint a 2011-es Tokió királya vagy a 2017-es Bunny Kingdom. Legújabb szerzeménye a Carnival of Monsters, ami szinte teljes csendben érkezett meg az országba, a Piatnik nem kerített nagy feneket a dolognak, pedig a játékkal megéri foglalkozni, még ha nem is reformálja meg a világot. Szörnyek, kártyák, adósság – tessék felkészülni egy szörnyen szórakoztató kikapcsolódásra!
Szörnyparádé (Carnival of Monsters)
- Hazai kiadó: Piatnik
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kompetitív
- Játékosok száma: 2-5 fő
- Játékidő: átlagosan 45 perc
- Korcsoport: 12+
- Nehézség: 2,11/5
- Ár: 9490 forint
A történet a Királyi Szörnytani Egyesületet állítja a középpontjába, mely elit klubként üzemel, a legbátrabb és legnagyobb szörnyvadászokkal, akik minden évben egyetlen új tagot vesznek maguk közé. Idén a játékos is megpróbálkozik, hogy megmérettesse magát az 1-4 másik jelentkezővel, akik hasonló célból jöttek el, így összesen négy fordulón, szezonon át gyűjtve a trófeákat, amikhez a társaságtól anyagi támogatást és emberi erőforrást is igényelhetnek. Azonban mindennek megvan az ára, így a szörnyek elfogásának is, és az sem mindegy, hogy az aktuális szezonban mely lények kapják a reflektorfényt.
A Mélység szülöttei
Így hát felkerül egy központi, kör alakú tábla az asztalra, amin helyet kapnak a parádékártyák, a szezonok, a különböző pénzérmék, csapdák, dobókockák, illetve az adósságjelzők (kölcsön). Minden játékoshoz kerül egy saját, kisebb tábla, amin a raktározott lapoktól kezdve az elejtett szörnyekig mindennek megvan a maga helye, majd lényegében már kezdődhet is a vadászat és a buli, avagy a setup nem vesz igénybe több időt, mint 4-6 perc, attól függően, hogy mennyire keverjük meg a meglehetősen vaskos parádé-paklit. Márpedig érdemes jól megkeverni, akár több körben is, mert nagyon nem mindegy, hogy miket sikerül húzni.
Első körben indítunk két-két helyszínlappal, amik a saját táblák fölé kerülnek ki. Utána mindenki 8 lapot húz a pakliból, egyet választ magának és fejjel lefelé maga elé helyezi, majd a maradék 7 kártyát tovább adja a mellette ülőnek (szezononként más irányba haladunk). Ha mindenki kész, dönthet úgy, hogy a választott kártyát egyből játékba helyezi, de 1 aranykoronáért későbbre is elraktározhatja, hogy utána egyetlen eset kivételével bármikor elővehesse és felhasználhassa. A játékba helyezett kártyák lehetnek területlapok, szörnyek, segítők és azonnali hatások vagy megbízások is. A különböző területlapokat egymás mellé, az azonosakat egymásra helyezve erősíthetjük az eltérő helyszínekkel kapcsolatos vadászképességeinket, így, ha például 4-es fellegek-szörnyet szeretnénk elkapni, azt két egyes és egy kettes égi területtel megtehetjük. A szörnyeknek ugyanis van egy szintbeli elvárásuk, ennek kell megfelelnünk, viszont egy magasabb szintű területlaphoz alacsonyabb szintű azonos területek szükségesek. Így alakul ki egy kisebb piramisjáték, aminek a legtetején a kimondottan erős szörnyetegek állnak. A személyek pénzért hozhatók játékba, de területet erősíthetnek, extra segítséget nyújthatnak, a hatások pedig akár azonnali csapdákat vagy pénzt is eredményezhetnek. A megbízások, avagy a célok természetesen plusz győzelmi pontokat eredményeznek, ahogy a szezonok is meghatározott célokat kínálva jutalmazzák a játékosokat. Egy forduló, vagyis szezon akkor ér véget, ha a nyolc kártya körbejárt és elfogyott, ilyenkor van még egy vadászat, amikor a dobókockák és jelölők, avagy csapdák is előtérbe kerülnek, a ténylegesen elfogott szörnyek átkerülnek a gyűjteményünkbe, a szezonvégi értékelést követően pedig jöhet a következő etap.
Szörnyen látványos
A Szörnyparádé játékmenete pörgős, izgalmas, gyorsan mennek a körök és fordulók, illetve nagyon élvezetes a szörnyvadászat, amibe némi gazdálkodás is bekerült, hiszen a pénzt nem öntik csak úgy a nyakunkba, egy kör alatt simán kifuthatunk belőle, ha pedig elfogy, akkor muszáj kölcsönt felvenni, amiért a játék végén bizony kegyetlenül levonják a győzelmi pontokat. Vissza ugyanis nem fizethetjük az adósságot. Ez eleve egy érdekes adalék a normál szörnyvadászat mellé, amit a területlapka-építés, a szezon alapfeladata és a számos extra megbízás tesz még izgalmasabbá. Így egy kevert mechanikájú, alapvetően draftolós játékot kapunk, amiben van egy rakás jó elem, de igazán különlegessé mégsem ettől válik, hanem magától a dizájntól.
A szabályfüzet végén olvashatunk az alkotókról, akik Garfield mellett még heten vannak, mint illusztrátorok (egy igazi szuperválogatott, Dennis Lohausentől Michael Menzelen át egészen Claus Stephanig!), méghozzá nem véletlenül. Csak szörnykártyából 78 darab van a játékban, melléjük számolhatjuk a 73 területlapot (plusz a kezdők) és a 13 személyt, ami mind-mind eltérő látványt jelent. Bár előfordul, hogy 2-3 lapon a megnevezés és fajta szerint azonos szörnyetegeket találunk, ezek minden esetben eltérnek valamiben, avagy pózban vagy betekintési szög terén biztos, hogy van valami különbség. Ami egész egyszerűen bámulatossá teszi az összképet. A lények baromi jól néznek ki, van egy-kettő, ami kifejezetten vérfagyasztó, így bár maga a játékmenet nem indokolná, a korhatár-jelzés valós, mert egy-egy rajz a kisebbeknek simán rémálmokat okozhat. Emellett jó az anyagminőség, és maga a központi tábla is nagyon mutatós, jó kialakítással rendelkezik. Avagy, ha a Szörnyparádé nem is kiemelkedő vagy úttörő a maga műfajában, mindenképpen ajánlott a gyors, de stratégiázós kártyajátékok kedvelőinek. Bőven van benne szerencse is, de a körbe adogatós módszer azért alaposan feldobja a lehetőségek számát, így lehetetlen mindent előre bele kalkulálni a játékba, viszont nem vagyunk kiszolgáltatva a saját nyolc lapunknak, ami kellemesen elsimítja a rossz szerencsével húzott randomitás okozta tehetetlenség érzetét. És még csak nem is drága játékról van szó, avagy a Szörnyparádé ajánlott cím, ha a szörnyek vagy kártyajátékok kedvelőjeként valami újra vágynál.
