Az asztrológia és asztronómia tudományait nem ildomos összekeverni, mert míg előbbi a csillagok és égitestek állásából jósol személyiségjegyeket, jövőt és miegymást, addig utóbbi jóval kézzelfoghatóbb, egzaktabb és – ironikus kifejezéssel élve – földhözragadtabb tudomány. Persze mindkettőben jut szerep a csillagképeknek, melyek létezése egészen az ókorig (vagy talán még régebbre) nyúlik vissza, mikor az ember először fogott az égbolt tanulmányozásába, alkotta meg a naptárat, és helyezte el magát a világegyetemben. Az Astra során asztronómusok bőrébe bújunk, és egy színes filctoll a teleszkópunk, ahogy egymással versengve, mégis közös erővel fedezzük fel a konstellációkat.
Astra
- Hazai kiadó és partner: Mindclash Games
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kompetitív
- Játékosok száma: 2-5 fő
- Játékidő: átlagosan 40-90 perc
- Korcsoport: 10+
- Nehézség: 2,07/5
- Ára: a kiadó webshopjából 36 euró, nagyjából 14 500 forint
A Mindclash Games neve talán már ismerős lehet, részben magyar vonatkozása, részben játékai miatt, melyekből az Anachrony és a Perseverance nálunk is megfordult. A két említett alkotás nem éppen az egyszerű játékok táborába tartozik, így elsőre talán nem is gondolná az ember, hogy hozzájuk képest az Astra mennyire könnyed, de még úgy általánosságban véve is. Az egyszerűség mögött meghúzódó, számos apró nüansz és a fő játékmechanika azonban bőven rejt taktikázási lehetőséget, még ha a fejünk nem is fájdul bele.
Csillagpor
Elénk csupán választott színes filcünk és játékostáblánk kerül, hat egység csillagpor társaságában, melyet ez utóbbin helyezünk el. Ugyanitt követhetjük nyomon győzelmi pontjainkat, a magunknál tartható kártyák számát, szütyőnk maximális csillagpor-készletét, illetve a teleszkóp-tokenjeinket is itt raktározzuk. A játéktér közepére kikerülő csillagkép-kártyák száma a játékosokétól függ, ahogyan a játék végét elhozó kártya pozíciója is. Egy-egy forduló során csupán két lépést tudunk végrehajtani, elsőként már megszerzett csillagképeink képességeit aktiválhatjuk; utána eldönthetjük, hogy bejelölünk-e csillagokat a rendelkezésünkre álló csillagpor elköltésével, vagy pihenünk, amivel a fordulójelzőt mozgatjuk, és szütyőnk szintjéig visszatöltjük csillagpor-készletünket.
Persze kedvünk szerint nem jelölgethetünk össze-vissza a csillagképeken, hiszen egy kártyán meghatározott helyről indulunk, és a csillagokat összekötő vonalak mentén kell haladnunk, anélkül, hogy újrajelölnénk bármelyiket. Ez a kialakítás miatt a legtöbb esetben ellehetetleníti az egyetlen forduló alatt történő bezsákolásukat, vagyis könnyen előfordulhat, hogy más fejezi be a már megkezdett konstellációt. Ez nem feltétlenül baj, mert nem minden esetben járunk jobban a felfedezéssel, mivel a rajta levő bónuszok néha jobban kapóra jönnek, mint a kártya képessége vagy éppen hozzá tartozó eleme. Ha többen is közreműködtünk a felfedezésben, akkor a bejelölt csillagok mennyisége alapján meghatározandó sorrendben választunk a kártya alján feltüntetett vigaszdíjak közül. A cél a csillagképek begyűjtésével minél több szett (négy azonos és négy különböző elem) begyűjtése, ezeken felül a játék végén aktív kártyákért és csillagporért járó győzelmi pontok halmozása.
Mint égen a csillag
Személy szerint nem szeretem összefirkálni a társasjátékokat, és értem, hogy az Astra minden eleme az egységesség és az egyszerűség kedvéért maradt úgy, ahogy, de véleményem szerint legalább egyes részei bőven meglettek volna enélkül is (játékostábla, pontozótábla). Na és persze előre rettegek a pillanattól, mikor a filcek menthetetlenül beszáradnak, vagy a lassan besűrűsödő festék nyomot hagy a kártyák valamelyikén. Személyes hülyeségemet félretéve és ide kapcsolódóan meg kell jegyezzem, hogy a komponensek minősége tökéletesen megfelelő, a kártyákra könnyű rajzolni és eddig maradéktalanul lejött minden, a tárolásukra szolgáló, két rekeszre osztott doboz pedig pont elégséges.
Az egyszerű szabályokat a kártyák képességei bolondítják meg, számos plusz lehetőséget biztosítva, de a velük való gazdálkodást is át kell gondolnunk, mert „visszakapcsolni” csak akkor tudjuk őket, ha a fordulójelző éppen a nekik megfelelő elemen áll. Emellett a kártyák kitöltése és a csillagpor-készlettel való gazdálkodás is megfontolt lépésekre int, viszont az időt sem érdemes húzni, mert a játék vége is hamar eljöhet. Két játékosra kiegészítő szabályokkal is tökéletesen működik a játék, de a foga fehérjét három főtől mutatja meg igazán. Az első játék után a játékosok közti interakciók, az egymás csillagképeibe (és terveibe) történő belerondítás és a taktikai lehetőségek felismerése garantáltan érdekes metajátékot szül. Egy könnyed, de nem túl rövid, délutáni-kora esti csillagnézésre bátran merem ajánlani azoknak, akik nem félnek a filcet használni, és nem bánják, ha a terveikbe lépten-nyomon mások is beleszólnak (mert ők is megtehetik).
(A tesztpéldányt köszönjük partnerünknek, a Mindclash Games-nek! A játék maga nyelvfüggetlen, szabálykönyvéhez angol nyelvtudás szükséges, teljeskörű rajongói fordításról nincs tudomásunk, de pletykák szerint készülhet magyar verzió is.)
