Egy társasjáték kiválasztásánál épp annyira fontos a téma és a mechanika, mint a nehézsége, sőt: talán a nehézségi szint az, amely a legjobban le tud szűkíteni egy listát, különösen a kezdő vagy a komfortzónájukból kilépni nem szándékozó játékosok számára. A nehézségi szint megállapítására teljesen objektív metodika természetesen nincs, és bár a BGG által felállított 5-ös skála rendkívül jó kiindulási alapot jelent, hiába adja alapját akár több száz fő (publikus és kötetlen) értékelése, van, amikor a számok sokkal riasztóbb képet festenek, mint amilyen a valóság. Ilyen a hazai Anachrony esete is, amely jelen sorok írásakor 3.99-en áll, és számomra ez épp elég volt ahhoz, hogy egy-két éven át inkább csak vágyálom maradjon, várva a megfelelő pillanatot és az elegendő játéktapasztalatot ahhoz, hogy megmásszam ezt a hegyet. „Ha már ott volt…”
ANACHRONY: ESSENTIAL EDITION
- Hazai kiadó és partner: Mindclash Games
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kompetitív
- Játékosok száma: 1-4 fő
- Játékidő: átlagosan 60-120 perc
- Korcsoport: 15+
- Nehézség: 3,99/5
- Ára: a kiadó webshopjából 55 dollár, nagyjából 18 000 forint
Az Anachronyban ez a hegy igazából egy nem éppen aprócska világ és annak középpontja, amit egyszerűen csak úgy hívnak, hogy a Főváros – ez a Föld utolsó nagy metropolisza, miután évszázadokkal korábban egy katasztrofális robbanás ki nem irtotta a népesség többségét, a maroknyi túlélőt négy radikálisan eltérő ideológia felé terelve. A Harmónia, az Uralom, a Fejlődés és a Megváltás követői törékeny békében élnek egymás mellett, és csak a Fővárosban találkoznak, hogy az ügyeiket intézzék. Már amikor épp nem az időben kalandoznak, a kataklizma hozománya ugyanis az, hogy képesek a jövőből segítséget kérni, ám minden ilyen próbálkozás egyre inkább elvékonyítja a tér-idő kontinuum vékony szövetét. Ami önmagában sem szerencsés, hát még úgy, hogy a horizonton közben ott van egy közelgő aszteroida elkerülhetetlen becsapódása, amely ismét felforgatni készül a világot, így a frakcióknak még azelőtt fel kell készülniük, mielőtt a Főváros, az emberiség utolsó bástyája végleg el nem pusztul, és be nem következik az a robbanás, amely a tudósok szerint minden szempontból megegyezik a korábbival...
A téma tehát adott, és az Anachronyban meglepően erősen van jelen – sokkal hangsúlyosabb és jelentőségteljesebb, mint puszta körítés a mechanikához, igazából szimbiózisban él vele, logikus alapot nyújtva egy olyan rendszerhez, amely első látásra már-már rémisztően komplex. Hiszen a nem éppen aprócska dobozban példátlanul sok komponens található: a körülbelül két tucat zacskóba szortírozható tokenmennyiség mellé még jár egy fő játéktábla, négy játékostábla, néptábla és vezetőtábla is, így aki a fővárosi zarándoklatra adja a fejét, jobb, ha felkészül, hogy ehhez nem kevés helyre és időre is szükség lesz. Mihez kell ez a rengeteg alapanyag? Ahhoz a játékmenethez, amely rendkívül elegánsan csipeget innen-onnan, és hihetetlen eleganciával fuzionálja a munkáslehelyezés, a gazdaságépítés, az akciómező-elfoglalás és a tablóépítés intézményét, és mindezt megfejeli egy olyan innovatív időutazással, amelynek a játékmenet szerves része.
Vendéglő a világ végén
Maga a játékmenet legfeljebb hét fordulóból áll: a negyedik végén az aszteroida elkerülhetetlenül becsapódik, ez pedig alapvetően változtatja meg a hátralevő fordulók működését, és elindít egy olyan visszaszámlálást, melynek akár már az ötödik fordulóban is vége lehet, de a hetedikben mindenképp lezárul. A fordulók maguk összesen 6 fázisra oszthatók, és mindegyiknek megvan a maguk pontosan meghatározott folyamata, de maga a játékmenet igazából egyszerűen összefoglalható. Minden frakció munkásokkal rendelkezik, az ő segítségükkel hajtanak végre nyersanyagszerzést és akciókat, építenek fel épületeket és szuperprojekteket, új találmányokat hoznak létre, és ezekkel együttesen szereznek győzelmi pontokat. A cél értelemszerűen az, hogy a játék legvégén a lehető legtöbb győzelmi pontot sikerüljön összeszedni.
Mindezt egy úgynevezett idővonal foglalja össze, amely mutatja, hogy épp melyik fordulóban járunk. Ezen idővonalon zajlik maga az időutazás is, és itt építhetők fel azok a szuperprojektek, melyek brutális mennyiségű győzelmi pontot hozhatnak és permanens bónuszt is biztosíthatnak. Az első fázisban zajlik az előkészítés, ennek során kell újratölteni az épületeket, feltölteni a nyersanyagokat és a munkásokat, vagyis meghatározni mindazt, amit az adott fordulóban meg lehet szerezni.
Időzsaruk
Ezt követi a Paradoxon-fázis: ennek a második fordulótól van jelentősége, ilyenkor kell az idővonalat rendbe rakni. Az időutazás ugyanis nemcsak, hogy nem veszélytelen, de katasztrofális következményekkel járhat – a játékosok esetében ez elsősorban büntetés formájában mutatkozik meg, hiszen azok, akik a legtöbbször merészkedtek a jövőbe, kénytelenek dobni egy kockával, és a dobott érték határozza meg, hány úgynevezett Paradoxon-jelzőt kell a saját játéktáblára helyezni. Ez hivatott szimbolizálni azt, hogy az idővonal megtört: általában három Paradoxon-.jelző bezsebelése után létrejön egy anomália, amely teljesen leblokkolhatja egy épület működését, és ha a játék végéig nem sikerül eltüntetni, akkor ez súlyos győzelmi pont-levonással is járhat.
Az időben utazni ugyanis a Behívásnak hívott negyedik fázisban lehet. Ilyenkor minden játékos maximum két erőforrást hívhat be a jövőből. Ez lehet szó szerint nyersanyag vagy akár ember is. A kért erőforrás azonnal a saját készletbe kerül, az rögtön használható, azonban idővel ezt ki kell fizetni – azaz egy későbbi fordulóban a korábban lekért nyersanyagot, embert vissza kell küldeni a múltba, hiszen csak így kerülhető el egy anomália. Ez a mechanika pedig túlzás nélkül zseniális, számtalan lehetőséget nyit meg az adott fordulóra, de egyúttal meg is béklyóz a későbbiekre, ezért meg kell találni a törékeny egyensúlyt a mohóság és az opportunizmus között.
Városi kalandok
Ezen lehetőségekre elsősorban azért van szükség, mert a fő játéktáblán, azaz a Fővárosban található akciómezők használata alapvetően korlátozott, méghozzá két oldalról is. Egyrészt az elérhető mezők darabszáma és költsége okán, ahol értelemszerűen az van előnyben, aki elsőként használ egy adott akciómezőt, másrészt azért, mert a Fővárosba nem lehet csak úgy belépni. Mivel az első kataklizma nem hagyott maga után éppenséggel barátságos körülményeket, ezért a csak olyan munkás juthat el oda, aki Exopáncélt visel. Ez egy olyan mechanikus védőöltözet, amely megvéd az elemektől, és csak ezt viselve lehet használni a főváros akciómezőit. Az Exopáncélok aktiválása a 3. fázisban, még a Behívás előtt történik meg, ilyenkor a játékosok maximum 6 páncélt élesíthetnek be a saját játéktáblájukon: ebből a legfelső három „ingyenes”, a maradék háromért viszont energiacellákkal kell fizetni.
Munkásból négy típust különböztetünk meg, és bizonyos akciómezők esetében csak adott típusú munkás jöhet szóba, így a Tudósnak, a Mérnöknek, az Adminisztrátornak és a Zseninek mind-mind megvan a maga leghatékonyabb felhasználási módja. Közös tulajdonságuk az, hogy alapesetben mindegyikük elfárad, azaz ahhoz, hogy a következő fordulóban ismét használhassuk, muszáj őket ellátni. Ehhez az egyik legfontosabb erőforrásra, vízre van szükség, ugyanakkor kényszeríthetők is – ilyenkor víz megfizetése nélkül helyezhetők ismét munkaképes állapotba, cserébe viszont be kell vállalni a morál, azaz a győzelmi pont elvesztését, ráadásul a negyedik kényszermunka után egy munkás kötelezően oda is vész...
A saját játéktábla ugyanakkor korántsem csak az Exopáncélok élesítésére és a munkások aktivizálására szolgál, sőt: annak jobb oldalán egy négy sávra, sávonként három oszlopra osztott hatalmas terület található, amit idővel elkerülhetetlen lesz benépesíteni épületekkel. Ezek biztosítanak további akciólehetőségeket, és ezek használatához nincs szükség Exopáncélokra, hiszen a saját városunkban a munkások védőruha nélkül dolgozhatnak. Minden fordulóban 8 épületpakliból lehet választani (típusonként kettő), és az építési költség kifizetését követően már használatba is lehet venni a megkaparintott darabot. A repertoár rendkívül gazdag, Erőműből, Gyárból, Létfenntartó épületből és Laborból egyaránt vagy két tucat érhető el, és ezek mindegyike teljesen egyedi tulajdonsággal rendelkezik – és természetesen a játék végén győzelmi pontot ér.
Ennek hozománya, hogy egyáltalán nem ajánlott csupán egyetlen dologra fókuszálni, muszáj a lehető legtöbb helyen helytállni: építkezni a saját játéktáblán, munkásokat toborozni, nyersanyagot begyűjteni, és mindezt a lehető leghatékonyabban tenni, ugyanis amint becsapódik a negyedik forduló végén az aszteroida, az Anachrony alapvetően változik meg. A Főváros elkezd összeomlani, az akciómezőkre új lapkák kerülnek (melyek valamiféle azonnali hatással rendelkeznek), használatukat követően pedig az adott mező végleg lezárul. A játék végét is ez váltja ki: amint a Főváros teljesen összeomlik (vagy befejeződik a hetedik forduló), a játéknak vége és jön a kiértékelés.
Komplex szerelem
Az Anachrony igazi zsenialitása igazából abban rejlik, hogy mindezt nemcsak egy felettébb impozáns köntösbe tudta bebújtatni, amelyből egyszerűen árad a hangulat (és ami tökéletesen összesimul a játékmenettel), hanem hogy mindezt olyan elképesztően közérthető és könnyedén tanulható formában teszi, amely egy ennyire komplex, ennyire sokrétű játékra egyáltalán nem jellemző. Mind a két játéktáblája mentes a szövegektől, az egész játékot egy olyan ikonográfia hajtja, amely teljes egészében önmagáért beszél, és tényleg egy pillantással brutális mennyiségű információt tud átadni, így az időt nem a mezők értelmezése éli fel, hanem az a végtelen sok mérlegelés, amely minden akciót, minden fordulót jellemez. A hazai fejlesztésű Anachrony túlzás nélkül nemcsak műfajának, de a társasjátékok világának is az egyik csúcsa, amire mi is büszkék lehetünk: egy olyan hegy, amit élvezet megmászni, ahol a kevéske akadály és az általuk nyújtott kihívás ösztönöz, és nem hátráltat.
Ráadásul mindezt egy olyan ár/érték arányú csomagolásban érhető el, amely valósággal megkoronázza a játékélményt. A boltokban jelenleg kapható Anachrony Essential Edition dugig van tömve tartalommal: a négy frakció mindegyike 2-2 eltérő tulajdonsággal bíró vezetővel rendelkezik, a frakciótábláknak van egy alternatív oldala is, a kezdővagyon teljesen randomizálható, Épület- és Szuperprojekt lapkából több tucat van, a szabálykönyvben pedig alternatív játékmódok is megtalálhatók, így az Anachronyt teljesen kiismerni, pláne megunni valósággal lehetetlen, vagy legalábbis borzasztó sokáig tart. Ráadásul ez a csomag alapvetően egy ugródeszka, elérhető ugyanis több kiegészítő (hamarosan megjelenik a legnagyobb, történet centrikus bővítmény is), ebből egy pedig sokkal több annál, mint aminek látszik. A drágán mért, majdnem az alapjáték árával vetekvő Exosuit Miniatures Set ugyanis csak miniatűröket tartalmaz az összes frakció számára, ám ez sokkal több annál, mint a legtöbb Kickstarter-projektet jellemző drága, de felesleges körítés. Ezen figurák ugyanis kiváltják az alapjáték token-alapú exoöltözékeit azáltal, hogy mindegyikben található egy mélyedés, melybe behelyezhető az adott munkás. Ez nem csak lényegesen könnyebbé teszi az Exopáncélok használatát (a tokenre helyezett token nem a legszerencsésebb megoldás), de a minifigurák kidolgozottsága, a történet és a helyszín kiemelt szerepe okán rettenetesen sokat dobnak a hangulaton is, kihangsúlyozva az Anachrony-univerzum egyediségét. Hiszen ez tényleg több, mint egy játék – egy igazi mérföldkő, egy modern, megkerülhetetlen és kihagyhatatlan, nem mellesleg magyar klasszikus!
(A tesztpéldányt a Mindclash Games biztosította – köszönjük! A játék angol nyelvű, ám elérhető magyar szabálykönyv is. Az alapjáték mellett megvásárolható Classic Expansion Pack további moduláris kiegészítőket, sőt egy szólómódot is tartalmaz – reméljük ezt is lesz lehetőségünk bemutatni!)
