Mi tagadás, a Senkiföldje láttán elsőre a Rage 2 és annak rikító színekkel tarkított posztapokaliptikus világa jut eszembe, teljesen elmebeteg bandatagjaival és mutánsaival. De ezek a hasonlóságok csupán felszínesek, a két játéknak az esztétikán és a témakörön kívül közös pontja gyakorlatilag nincsen. De nem a vélt vagy valós párhuzam miatt tetszett meg, a Senkiföldje – eredeti címén Radlands – már a közösségi gyűjtés során felkeltette az érdeklődésemet, aztán lépten-nyomon belebotlottam az interneten. Később, mikor Kölnben szembejött az egyik boltban, elég erős kísértésbe estem, de akkor és ott, már nem is tudom miért, elnapoltam a vásárlást. És milyen jól tettem, mert a Gémklub jóvoltából most magyarul is megjelent ez a roppant ötletes kártyapárbaj.
Senkiföldje
- Hazai partner/kiadó: Gémklub
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kompetitív
- Játékosok száma: 2
- Játékidő: átlagosan 20-40 perc
- Korcsoport: 14+
- Nehézség: 2,22/5
- Ajánlott fogyasztói ár: a kiadó honlapjáról 10 990 forint
Senkiföldjén alapvetően háromféle kártyával találkozhatunk: táborkártyák, emberek és események. Ezek közül a táborkártyák csak egyszer kerülnek a kezünkbe, méghozzá a játék elején, amikor a hat húzott lapból eldöntjük, hogy melyik három alkotja bázisunkat. A remélhetőleg nyertes hármast kitesszük egymás mellé, majd a bal alsó sarkukban szereplő számok összegének megfelelő számú lapot húzunk a pakliból. Végül kézhez kapunk három víz-tokent, illetve a Fosztogatók eseménylapját és egy Víztározó különleges kártyát, mely későbbi felhasználás céljából egy egység víz tárolására alkalmas.
A punkok is emberek
A játék során a táborkártyák fölötti oszlopokba, további két sorban kerülnek az emberek; mellettük bal oldalt pedig az események haladnak. A lapok játéktérre való kijátszásához általában víz szükséges, ezt kijátszásukkor rajtuk is hagyjuk; de egyből el is dobhatjuk őket, ekkor a bal fölső sarokban feltüntetett hatás (úgynevezett szeméthatás) azonnal és egyszer érvényesül. Egyes kártyák „punkok” bevetésére utasíthatnak, vagy eldobásukkal nyílik lehetőségünk utóbbiak lerakására – ezeket mindig a pakli tetejéről húzzuk, és anélkül, hogy megnéznénk a képes felüket, hátlapjukkal felfelé tesszük le a játékterünkre. Ahogy a szabálykönyv is fogalmaz: a punkok is emberek – gyakorlati szempontból itt annyi különbséggel, hogy egy sérülés elég ahhoz, hogy elhalálozzanak. A „képes emberekkel” ellentétben azonban nem a dobópakliba, hanem a húzópakli tetejére kerülnek vissza.
És ha már így szóba került, a játéktéren levő kártyákkal kapcsolatban három alapvető fogalmat különböztetünk meg: sérült, aktív és védtelen. A sérülést a kártya elforgatásával jelezzük, és az elforgatott kártyák újabb forgatására vagy sérülésére felszólító hatás esetén egyből a dobópakliban landolnak. Aktívnak az épületek és azok a kártyák számítanak, melyeken nincs vízjelző (azaz nem most játszottuk ki vagy gyógyítottuk meg) és nem sérültek; ez azért fontos, mert csak az aktív lapok képességeit használhatjuk. Védtelennek az a lap számít, amelyik előtt nincsen másik, azaz a legfölső sorunk értelemszerűen mindig védtelen marad. Az eseménykártyákról kijátszásukkor a bal oldalra kerülnek, ott minden körünk elején automatikusan, vagy más kártya hatására „kúsznak” egyre feljebb és feljebb. A legfelső sorunk mellől bármilyen okból még tovább mozduló esemény hatása pedig azonnal bekövetkezik. Ilyen a már említett Fosztogatók kártya, mely érvényesítése után a többivel ellentétben nem a dobópakliban landol, hanem kezünkbe kerül vissza.
A punkokat lelövik, ugye?
Egy körünk egészen addig tart, míg el nem fogy az összes vizünk – ez alapesetben három egység, melyhez hozzájön az esetleges víztározó tartaléka, illetve eldobásuk esetén, vagy képességüknek köszönhetően, egyes kártyák további cseppeket adhatnak. Egy-egy jól időzített vízfelhasználással alaposan feltölthetjük megtépázott sorainkat, vagy éppen letarolhatjuk ellenfelünkét. A játék célja pedig a szemben álló tábor teljes megsemmisítése, azaz két sérülés okozása a tábor-sor minden kártyájának.
A Senkiföldje illusztrációi egyszerűen zseniálisak, a kivitelezés minősége pedig kifogástalan. Igaz, egy kártyajátéknál nagyjából elég a könnyen keverhető, rugalmas és védőréteggel borított kártyák megléte, no meg egy könnyen érthető szabálykönyv sem árt, és meg is vagyunk. A Senkiföldje játékmenete zseniálisan egyszerű, mégis, menet közben folyamatosan tervünk módosítására kényszerülünk, részben az előkerülő lapok miatt – mindegyikből csupán kettő van a pakliban –, részben pedig ellenfelünk (pontosan a változásokra reagáló) húzásai miatt.
Mégsem érezni, hogy a szerencsén múlik a győzelem, mert minden lap erős, hasznos, és számos kombinációban, trükkben bevethető, netán alaptáborunkkal még tovább erősíthető. Ez a megállás nélkül változó, fejlődő, rugalmasságot igénylő taktikázás és hosszan tartó felfedezés az, ami miatt garantált, hogy számos alkalommal el fogunk látogatni Senkiföldjére. Feltéve, hogy a két főt megmozgató, erősen interaktív és konfrontatív kártyajátékok zsánerével szemben nincsen alapvető ellenszenvünk – az ezek után megmaradó játékosok csoportjának viszont csak ajánlani tudom, még a kissé húzós ára ellenére is.
(A játékot partnerünk, a Gémklub biztosította – köszönjük!)
