Aldous Huxley és George Orwell óta a disztópiát nehéz másképpen elképzelni, mint szürkés képekben, vagy art deco stílusban, amire részben majdnem minden, az 1984 és a Szép új világ vonalát követő mű rásegített. Így részben az Euphoria: Build a Better Dystopia is, amely még 2013-ban, a Stonemaier Games első játékainak egyikeként látta meg a napvilágot, rögtön az első Viticulture után, így még az igazán nagy sikereket megelőzően. És bár legalább annyian szeretik, mint ahányan Jamey Stegmaierék leggyengébb játékának tartják, közel 10 évvel a megszületése után is van annyira izgalmas a settingnek, a témának köszönhetően, hogy mi is foglalkozzunk vele. Mivel pedig itthon a kiváló felhozatallal rendelkező Gamewiz rendszeresen tart a társasból, bele is vetettem, bele is vetettük magunkat a disztópia építésébe – ami két borászati etap között kimondottan jó ötletnek bizonyult.
Euphoria: Build a Better Dystopia
- Hazai partner: Gamewiz
- Kiadó: Stonemaier Games
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kompetitív
- Játékosok száma: 2-6 fő
- Játékidő: átlagosan 60 perc
- Korcsoport: 13+
- Nehézség: 3,12/5
- Ajánlott fogyasztói ár: a Gamewiznél 19 990 forint
A disztópia általánosan elképzelt formáját talán senkinek sem kell bemutatni, legyen szó az 1984-ről, az Equilibriumról, a Brazilról vagy a Dark City-ről, az Euphoria pedig pontosan ezt az elnyomó világot mutatja be, de úgy, hogy a játékos is a része, miközben munkásokat bevetve igyekszik felkapaszkodni, hogy megvesse a lábát az uralkodó rezsimben, ahonnan aztán irányíthatja a világot. Ehhez eleinte két dolgozója, valamint egy ismert és egy később használható szövetségese van, valamint egy olyan dilemma-kártyája, amit valamikor a játék során aktiválhat, ha eljön az ideje. Van még tíz authority tokenünk, avagy csillagunk, és lényegében ezektől függ a játék vége is, hiszen amint megszabadul valaki az utolsótól, érkezik a végjáték és a győzelem, amiben maximum döntetlen esetén, más pontokban, más összetevőkben előzheti meg valaki a befutót. Addig azonban építkezünk, bányászunk, vagyis nyersanyagot termelünk, régi relikviákat gyűjtünk be, valamint vigyázunk, hogy munkásaink ne legyenek túl jól informáltak, ne legyenek okosak, de azért kellően boldogan vegetáljanak a rezsim puha-diktatúrája alatt.
Válassz oldalt!
Az Euphoria: Build a Better Dystopia nem rendelkezik meghatározott számú fordulóval, hiszen folyamatos a munkások kiküldése a terepre, ezt pedig csak és kizárólag a visszahívásuk szakítja meg, amikor tetszőleges számú kockát kaphatunk vissza. Amennyiben lerakunk egy dolgozót, a korábban dobott oldallal felfelé tesszük a játéktábla egy területére, ahol aztán az ott jelzett ikonoknak megfelelően fizetünk, ha szükséges, majd végrehajtjuk az elérhető akciót. Ilyenkor haladhatunk a morál- vagy az intelligencia-sávon, valamelyik terület speciális sávján, különféle nyersanyagokat szedhetünk be (építési anyagok, élelem, energia, víz, boldogság), sőt még egy kis bányászt is kiküldhetünk terepmunkára, hogy egy jobb akció érdekében megépítse az alagúthálózatot.
Amennyiben utóbbi elkészül, még jobb jutalmakat szerezhetünk, de a nyersanyag-begyűjtést sok esetben a kocka aktuális oldala/értéke is befolyásolja, ráadásul az ilyen pontokon bármennyi munkás tartózkodhat, értékük pedig összeadódik. Így több nyersanyagot is felszedhetünk, de butíthatjuk is munkásainkat, vagy éppen kitaníthatunk egy műveltebb, okosabb nemzedéket. A baj ott kezdődik, ha szorgos kis hangyáink túl képzetté válnak, onnantól ugyanis bejön a visszahívási para, amikor valaki szimplán meglóghat előlünk. Mert amikor visszavesszük a kockáinkat, akkor a le nem helyezett, rendelkezésre álló saját kockákkal dobni kell, az összeadott eredményhez még az intelligencia-sáv állását is hozzá kell adni, és csak akkor lélegezhetünk fel, ha 16-os érték alatt maradtunk, ugyanis felette a legnagyobb értékű, avagy legokosabb emberünk meglép, így újra meg kell nyitni, elérhetővé kell tenni, ami nem olcsó mulatság. Igen, ebből adódóan a két kockánk a játék során négyre bővül, avagy van lehetőség új embereket begyűjteni, ami szükséges is, mivel elég pepecselős meló a disztópiát építeni.
Egyesével-kettesével szedjük a nyersanyagokat, morál-sávunktól függően eleinte csak egy, majd egyre több relikvia-kártyát tarthatunk meg, ami általában nagyon fontos, mert három különbözővel vagy kettő azonossal csillagot tehetünk le a megfelelő helyekre. Ezek lehetnek a különböző piacok, amiknek az építésében magunk is részt vettünk (vagy utólag szállunk be, de amíg ezt nem tesszük meg, negatív hatást kapunk), de ideális esetben, ha erősödik a kapcsolat egy-egy frakcióval, akkor segítőinkre is tokent rakhatunk, valamint a már említett dilemma-kártyánk egyik megoldása is ugyanez. Persze, ahogyan mindig, az “olcsó” győzelem egyben azt is jelenti, hogy mi magunk válunk a gyengék és (direktben butított) ostobák elnyomójává, onnantól kezdve pedig már csak a saját lelkiismeretünkkel kell elszámolni.
Könyvek helyett társasokat égetve
Ha Reichstag nem is ismétlődik meg, de a kultúrának itt is vesznie kell, avagy könyvek helyett itt társasjátékot égetünk, aki pedig nem ismeri fel az ide vonatkozó játékot, az esélyesen a Stonemaier Games kiadványait sem ismeri. De pont az ilyen kis easter eggek miatt is lehet úgy szeretni az Euphoriát, már persze a téma és a látványvilág mellett. Elvégre a minőség a megszokott, a kommunista propagandát is idéző külső telitalálat, nagyon betalált az említett kikacsintás, miközben minden összetevő kiemelkedő, ahogyan a dobozban mindezt elrendező inzert-hármas is. Ha bele lehet kötni valamibe, az a többszörös szerencse-faktor (kártyák húzása, kockák dobása, majd ebből negatív következmény), valamint az, hogy a játék első fele valóban kicsit lassabb a megszokottnál, elvégre apró lépésekben haladunk, amibe nemcsak munkásaink visszahívása szól bele, de sok esetben ellenfeleink lépése is. Így aztán érthető, ha valakinek emiatt nem jön be a játék, de az is, ha ezek mellett is rálel valaki egy új kedvencre, ami mind tematikájával, mind külsejével alaposan megragadja a játékosokat.
Mert az Euphoria: Build a Better Dystopia szerintem kimondottan jó kis játék, ami elképesztően tematikus, valóban épít a szerencsére és a tervezés helyett sokszor inkább a reagálásra, mégis euróként működik, méghozzá kimondottan balanszolt és ügyes módon. Imdom az okos munkások szökését, az építkezést és az alagútfúrást, vagy a hatalmas házak felett lebegők boldogság-termelését… olyan szinten össze van rakva a téma és a megvalósítás, ami pont ezzel a háttérrel, a disztópia ötletével nehezen képzelhető el. Abszolút működik, abszolút izgalmassá válik, ha nem engedjük el az első körök közben, a végére pedig lényegében az elégedettség érzete marad, hacsak nem kapunk frászt a már említett mechanikáktól. Más kérdés, hogy hármasunkból az esszenciális Viticulture-re ketten szavaztak végül, ha győztest kellene választani, de ez annyira nem nagy sérelem, hiszen mégiscsak a BGG összesített 29., stratégiai 30. helyezettjéről van szó, emellett pedig borászatról, amit disztópiával megelőzni minimum valami csúnya diktatúra esetében lehetne csak. Hogy az elnyomók oldalán vagy az az ellen küzdő lakosságén, az már egyéni döntés kérdése. Pont mint a játékban.
(A tesztpéldányt köszönjük partnerünknek, a Gamewiznek! Bár többnyire ikonokkal kommunikál, de az Euphoria: Build a Better Dystopia az összetett szabályai és kártyáin írt hatásai okán igényli az angol nyelvtudást, rajongói fordítása elméletben létezik, de publikusan nem érhető el.)
