Ha játszottál már 4X stratégiai játékkal, akkor nagyjából tisztában is vagy vele, hogy mik az Imperium: The Contention alappillérei – eXplore, eXpand, eXploit és eXterminate; vagyis felfedezés, terjeszkedés, kiaknázás, elpusztítás. A digitális formában egyébként időigényes játékokkal ellentétben itt viszonylag hamar győztest koronázhatunk, ami egyrészt köszönhető a jócskán áramvonalasított játékmechanikáknak, másrészt a szimultán játszható köröknek, ami hat játékos esetén is annyit farag le az üresjáratokból, amennyit csak lehetséges.
Imperium: The Contention
- Partner/kiadó: Contention Games
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kompetitív
- Játékosok száma: 1-6 fő
- Játékidő: átlagosan 30-120 perc
- Korcsoport: 14+
- Nehézség: 2,75/5
- Ára: a Gamefound oldaláról 50 dollár, nagyjából 15 000 forint
A játék a Birodalom trónjáért vívott harcra fókuszál, ami a hat különböző faj (Terran, Avar, Roonian, Sek, Mechan, Dregulon) között zajlik, és bizony mindegyikük ismerős lehet a már bejáratott sci-fi klisékből. Mindegyik nép más-más erősséggel rendelkezik, ezeket kell a lehető legjobban a mi hasznunkra fordítani. Ehhez persze nem árt választottunk paklijának ismerete, melyen felül további, körülbelül 150 kártyával szabhatjuk saját igényeinkhez őket. Ehhez a megismeréshez pedig elengedhetetlen pár kört lejátszani, még ha a pakli gyors átfutása után hamar egyértelművé is válik, hogy kinek milyen trükkök lapulnak a tarsolyában.
Az Imperium: The Contentionnek rendkívül erős eleme a sajnos csak a Deluxe kiadás részeként mellékelt egyjátékos kampány. A küldetések során fokozatosan nehezedő kihívások elé állítanak minket, és külön, csak ehhez a módhoz használható kártyák működnek automatizált ellenfélként vagy szolgálnak jutalmul. Ráadásul nemcsak egy fajjal, hanem az összessel nekiállhatunk a történetnek, melyben döntéseink függvényében több végkimenetelre is számíthatunk.
A játék az igazi erejét viszont három főtől mutatja meg: a többszereplős, többfrontos háborúzás, a kacsintással kötött következő körben felrúgott szövetségek adják az igazi sava-borsát. Ha ez a fajta konfrontatív stílus valakinek nem kenyere, akkor csak a szoliter játékmód miatt nehéz ajánlani, hiába annak szerteágazó és többször újrajátszható mivolta, mert a negyed-fél oldalon elmesélt történetmorzsák néhány klisé elpuffogtatásán túl nem tudnak sokkal többet nyújtani.
Természetellenes kiválasztódás
A játékmenet alapvetően nem bonyolult, könnyen elsajátítható. Ahogy már említettük, a szimultán játszható köröknek hála pörgős, egyedül a csaták során van komolyabb szerepe annak, hogy ki is az éppen aktuális kezdőjátékos. A játéktér felépítése után (melyhez a szabálykönyv ad illusztrált magyarázatot, játékosszám függvényében) már kezdődhet is a móka.
Egy-egy kör több fázisra tagolódik: kezdésnek annyi nyersanyagot kapunk, ahány kolóniánk adott, plusz még egyet; ezután húzunk egy lapot, majd a kör elején aktiválandó képességeket hajtjuk végre. Második lépésben mozgathatjuk hajóinkat, legyen az miniatűr vagy kártya; ahova megérkeztek, azt felfedezzük (megnézzük és visszatesszük arccal lefelé). A kártyák mindaddig így maradnak, amíg nem kolonizáljuk az adott területet, mely akció, körönként egyszer végrehajtható “develop” lépésnek számít, de lesznek más kártyák is, melyek a kis kalapács ikonon osztoznak.
Ezután játszhatjuk ki a kártyáinkat, melyek között hajók, űrállomások, csatolmányok, technológia, akciók és ügynökök szerepelnek. Mindegyiknek megvan a költsége, ha nincs rá pénz, nyilván ki sem játszható az adott lap. De dönthetünk úgy is, hogy az erre szolgáló külön lappal blöffölünk, és megvárjuk, ki mit tesz; ám ha mindenki egyszerre blöfföl, ennek a fázisnak is vége.
Végül pedig, ha több, ellenséges hajó tartózkodik egy helyen, vagy ellenséges kolónia fölött, akkor harcra kerül sor. Ekkor a kezdőjátékos-token által meghatározott sorrendben mindenki eldönti, hogy ki mire támad. Viszont minden sebzés egyszerre lesz kiosztva, a következő körre pedig nem lehet átvinni – magyarán, egy hajó elpusztításához a támadási értéknek nagyobbnak kell lennie, mint a védelemnek.
Ez a csatározás pedig mindaddig tart, amíg valakinek a befolyása (favor) vagy kolóniáinak száma el nem éri a mágikus nyolcas számot. Előbbit legkönnyebben ellenséges kolóniák elpusztításával növelhetjük (ellenfelünk ilyenkor veszít befolyásából), de akadnak akciók és kártyák, melyek növelhetik ezt kevésbé agresszív módon is. Kiesés mindaddig nincs, amíg van saját területünk.
Az űr a legvégső határ
Érthető módon, valószínűleg anyagi okok miatt nem minden hajónak jutott miniatűr, hiszen fajonként több, statisztikáiban eltérő modellt kellett volna ehhez legyártani, ami a fajonként 7-8 különböző hajóval már-már Battlefleet Gothic magasságokba emelte volna a játékot. Így viszont nagyjából felesleges a minik használata, pláne, hogy adott helyettük egy-egy kisebb méretű kártya is; a kis műanyagok könnyen elvesznek a vizuálisan amúgy is egyre zsúfoltabb asztalon, standee hiányában, kavarodás nélkül, legfeljebb a szóló játékmódban lehet őket bevetni.
Ha pedig a játék gyakorta kerül elő, akkor a kártyavédők beszerzésén mindenképp érdemes elgondolkozni, mert az anyagminőség ugyan nem rossz, de már első használat után láthatóvá válik a szélek kopása. És ugyan ezt a lépést nem követtük el, élünk a gyanúperrel, hogy az előre összeállított paklik tartója ekkor megy is a kukába, mert nagyon ki van számolva bennük a hely. A belső inzert éppen elég az elemek befogadására, még ha nincs is külön hely kialakítva mindennek.
A rengeteg egyedi és fantasztikus igényességgel készült illusztráció láttán a sci-fi-rajongóknak biztosan megindul majd a nyálelválasztása. Az Imperium: The Contention minden egyes pórusából árad a szeretet, amivel az alkotók a saját világuk iránt viseltetnek, de ettől még sajnos igazi egyediségnek, innovációnak alig találni nyomát, legyen szó a játékmechanikákról vagy a tematikáról. Ezen hiányossága ellenére egy, a stílusához mérten pörgős, feszes tempót diktáló játékmenettel rendelkezik a játék, amibe nem nehéz beleszeretni.
(A tesztpéldányt köszönjük partnerünknek, a Contention Gamesnek!)
