Neves alkotás, az Evil Dead – Gonosz halott ünnepelte premierjének negyvenedik évfordulóját pénteken. A tengerentúlon 1981. október 15-én bemutatott ikonikus mű máig az egyik legfeszültebb zárt térben játszódó horror, ami ügyesen ötvözi a kamaradarabok dramaturgiáját, valamint a zombi-, az okkult- és a tinifilmes tematikát. A klasszikus történet szerint gyanútlan főiskolás fiatalok egy elhagyatott erdő közepén fekvő kulcsos házban töltik a hétvégét, és a pincében talált mágikus erejű könyv által hatalmas mészárlást indítanak maguk ellen. Sam Raimi olyan hathatósan tálalta a vérengzést, hogy évtizedeken átívelő hollywoodi karriert építhetett a film sikerére alapozva. Cikkünkben mi is megemlékezünk a jubileumról, górcső alá véve a további epizódokat és a 2013-as remake-et.
(A kép forrása: IMDB)
A második rész: minden, mi szem-szájnak ingere
A Gonosz halott nem nevezhető túlzottan bő termésű horror franchise-nak, de legalább egy trilógia összeállt Sam Raimi keze alatt. Méltán maradt széles körben emlékezetes a Bruce Campbell főszereplésével készült 1987-es opusz, ami nem pusztán másfél órán keresztül zakatoló dinamikus film, hanem az egyik legkreatívabb folytatás és egy igazán szórakoztató műfaji hibrid is. Mai szemmel nézve ugyanolyan látványosak a hosszan elnyújtott snittek, a teljesen szabadon felfogott kameramozgások és az erdő mozgó díszletei, mint ahogy azt saját korában értékelte a kritika. Amilyen hatásfokozó elemet csak el tudunk képzelni egy „házas horrorfilmben” vagy zombitörténetben, az előkerül a cselekmény során. Az igazán bátor húzás viszont az volt a készítők részéről, amikor kiléptek az első rész keretei közül. Már a játékidő felétől elkezdik erőteljesen beépíteni a western, az akcióthriller, konkrétan a Rambo-filmek, az inváziós sci-fi és a slasher elemeit az okkult sztoriba, míg eljön a zárlat és határozott mozdulattal átlépünk a dark fantasy világába. Ilyen meredek váltást – legalábbis rögtön a második rész során – más szériákban nem szoktunk látni. A Gonosz halott kiváló dramaturgia mentén felépített munka, a második rész pedig kivételesen ötletes folytatás, ami nem pusztán teljesen új történetet tár elénk, hanem átugrik egy másik univerzumba.
(A kép forrása: Taste of Cinema)
A sötétség serege: hamisítatlan VHS-élmény
A második rész fináléjából egyenesen következett, jóllehet csak öt évvel később mutatták be, egy totálisan eltérő stílusú folytatás. Ami nem is lett volna eleve halálra ítélve, hiszen a nyolcvanas-kilencvenes éveket áthatotta a középköri történelmi eposzok, kosztümös mozik, peplum fantasy-k iránti érdeklődés. A sötétség serege viszont az új nézők felé való nyitás rovására távolodott el törzsközönségétől. Ezúttal nem bátor kísérletezésnek, hanem csúfos tévútnak bizonyult Sam Raimi műfaji kalandozása. Ennek fontos, ugyanakkor nem elsődleges oka volt a korábbi filmek keret- és szabályrendszerének erőteljes felrúgása. A legfőbb probléma a Universal 1992-es produkciójával annak megdöbbentően alacsony színvonala. Az első jelenettől fogva hemzseg a film a megkérdőjelezhető elemektől: már az expozíció tényszerűen másként zajlik, mint ahogy azt a megelőző epizód záróképein láthattuk. A korabeli burleszkeket imitáló, dilinyós humorral elárasztott jelenetekben ér mélypontjára a mű. A sok kritika ellenében azonban elmondható, hogy ha egyszerű tékás darabként kezeljük és a korszakra jellemző extrém műfaji kevercsre vágyunk, akkor kiváló választás a Gonosz halott koncepcióját lényegében már csak nevében őrző film.
(A kép forrása: Empire)
A remake
A Vaksötét óta Fede Alvarez neve jól cseng a horror rajongók körében, igaz, a 2013-as Gonosz halott remake után akadt mit javítani presztízsén. Kifejezetten középszerű, jellegtelen és unalmas rendezéssel kezdte pályáját (a hollywoodi elsőfilmeseknél persze mindig figyelembe kell venni, hogy a produceri kéz árnyékában gyakran szűk mozgástérben kell dolgozniuk). Az alapszituáció, miszerint egy drogfüggő lány tisztítókúrája miatt érkezik a fiatal baráti társaság az átok verte házba, tökéletes kiindulási alap egy okkult horrorhoz. Sajnos a film mégsem tudott olyan látomásos, esetleg pszichedelikus jellegű narratívával, jelenetekkel és vizualitással előrukkolni, ami érdekessé tette volna a történetet. Felbukkannak a klasszikus epizódok jellegzetes tárgyi elemei és ikonikus helyszínei, ennél több gondolatot vagy érzelmi-pszichológiai hatást viszont képtelen átadni a mű. A játékidő felére szörnyen fárasztóvá válik a rengeteg vér és csonkítás, a karakterekkel való azonosulási lehetőség híján képtelen kapcsolódni a filmhez a néző.
Vegyes érzelmekkel várjuk folytatást, ami a jelenleg a Doctor Strange új epizódján dolgozó Sam Raimi produceri gondozásában és Lee Cronin rendezésében készül. Utóbbi A gyermekkel nem győzött meg minket 2019-ben, de most itt a lehetőség, hogy emlékezetes alkotással öregbítse a Gonosz halott sorozat hínevét. Egyelőre nem ismert az új epizód története, a tervek szerint viszont egy éven belül bemutatja a filmet az HBO Max – akkor már Magyarországon is megkezdi működését a szolgáltató.
