Szinte hihetetlen, de idén már tíz éves Az igazság ára (The Lincoln Lawyer). Kicsit szokatlan is a szemnek, ha a mából visszanézi a filmet: fizimiskája ugyan nem sokat változott, arcára tekintve azonban az őszülő Matthew McConaughey helyett szinte fiatalembert találunk. Tagadhatatlan, hogy ő tette igazán népszerűvé Brad Furman rendezését, ugyanakkor a 2011 márciusában debütált tárgyalótermi thriller története önmagában is megállja a helyét, a kiemelkedő forgatókönyv is kellett a sikerhez. Minden idők egyik legjobb bűnügyi filmjéről van szó, ami a jog és az igazságszolgáltatás kulisszái mögé vezeti nézőit. Februárban emlékeztünk Martin Scorsese harmincadik évfordulóját ünneplő Cape Fear – A rettegés foka című munkájára, ami szintén egy kétarcú ügyvéd és egy gátlástalan bűnöző küzdelmét mutatta be, jóllehet nagyon más szemüvegen keresztül vizsgálta a témát, mint Furman filmje. Az igazság ára ugyan elődjéhez hasonlóan nem hallgatja el a jogrendszer kijátszhatóságának veszélyeit és a benne dolgozók esetlegesen ingoványos morális színvonalát, ugyanakkor piedesztálra emeli az élelmes, enyhén korrumpálható, de végső soron lelkiismeretes sztárügyvéd mitikus alakját. Lássuk, hogy miért is szeretjük annyira ezt a sajátos gondolkodású és sodró lendületű filmet.
Amikor Tarantino elkészítette a Ponyvaregényt, sokan a szemére vetették, hogy aljas bűnözőkből és maffiózókból teremt popkulturális ikonokat. A kritikáknak van alapja, valójában azonban Tarantino csak más szabályrendszer szerint mozgatta karaktereit, mint a hagyományos szemléletű filmek. Jelen alkotásban valami hasonló történik. Eleinte rendkívül sztereotip ügyvéd karaktert látunk: dörzsölt, kiválóan kommunikál, dúsgazdag, megszállottan munkamániás. Illetve rocksztár. Nem a szó szoros értelmében, hanem életmódjában, felfogásában, megjelenésében hasonlít a Mick Jagger-féle legendákra. A méregdrága autó, a száguldás, a kisebb forgalmi kihágások és az alkohol szerves részét képezik hétköznapjainak. Viszont amint munkáról van szó, hideg profizmus és csúcsteljesítmény jellemzi. Az irodalom- és filmtörténet egyik legvonzóbb archetípusa ő. Az úgynevezett „jó rosszfiú”, vagyis a törvénnyel dacoló, végül mégis a jó oldalra álló vagány férfi elevenedik meg a vásznon. Ennyire hőscentrikus film, illetve olyan színpadi műfaj, mint a tárgyalótermi thriller, természetesen csak lehengerlő alakításokkal működhet. Az alkotók Matthew McConaughey személyében meg is találták a tökéletes színészt a feladatra, aki olyan autentikusan egyesíti a nagypályás ügyvéd, az utcakölyök, a nőcsábász és az igényes férfiidol személyiségjegyeit, hogy az még a forgatókönyvírók képzeletében sem létezhetett tökéletesebb formában. Sok tekintetben lehet dicsérni a filmet, legfőbbképp viszont a texasi színész hiteles és vagány alakítása az, ami érzelmileg bevonja a nézőt az eseményekbe.
Első ránézésre a popslágerek készítési metodikájához hasonlíthat, amint a legínycsiklandóbb bűnügyi filmes sablonok felhasználását látjuk a karakterábrázolásban, a forgatókönyvben vagy épp a képi stílusban. Az igazság ára különlegessége azonban pont az, hogy egyfelől ízlésesen kever bevett megoldásokat, de nem pusztán újrahasznosít. Egy elgondolkodtató, a mai mozinéző számára viszont önmagában egysíkúnak ítélhető történetet látványos köntösbe öltöztet. A vád tanúja típusú klasszikus tárgyalótermi drámák, a nyolcvanas évek yuppie- és akciófilmjei, valamint a helyszínelős tévésorozatok elemeit páratlan ügyességgel variálják az alkotók. Különösen szembeötlő ez az operatőri megoldásokban: tökéletesen beállított totálok és folyamatosan mozgó, ugró vágásokkal tűzdelt kézikamerás képek váltogatják egymást. Az igazság ára egyszerre enged teret a szellemi és a fizikai akciónak, az érzelmesebb-drámai jeleneteknek és a dinamikus, suspense-teli sziuációknak. Hamar kiderül, hogy a főhős esetében sem egyszerű figurával, hanem kifejezetten komplex jellemmel és nagyon árnyalt jellemábrázolással van dolgunk. A macsóság és a hidegvérű profizmus kevercse csábítóvá, klasszikus filmhőssé teszi McConaughey karakterét, a játékidő haladtával viszont bőven rálátunk sebezhető, kiszolgáltatott oldalára is. Esetleges hibái, baklövései után szinte meghasonlik a magát mindig elpusztíthatatlannak mutató férfi.
Érdekes képet fest a film az ügyvédi moralitásról. A büntetőügyek megkívánják a határozott érdekérvényesítést, ami viszont legitimizálja az apró csalásokat és az ügyeskedést is. Az igazság ára jó amerikai alkotás módjára, az előbbi szemponton túlmenően élteti a csináld magad-mítoszt, az állhatatosságot, valamint az elemi karrierépítési és pénzszerzési vágyat. A kívülálló szemével mocskosnak tűnhet a jog világa, és bár a film sem akarja tisztára mosni a szabályok kusza hálóját kijátszó alkukat, trükköket és megvesztegetéseket, mégis szükséges rossznak mutatja be ezt a működésmódot. Nem húznak konkrét határokat az alkotók, viszont nyilvánvalóan elválik a filmben a helyes és a helytelen, a leleményesség és a gerinctelenség, ami az ügy érdekében még belefér az érdekérvényesítésbe, esetleg helyrehozhatatlan következményekkel járna. Hősünk kétarcúsága is ezen alapul: határtalan rámenőssége szétfeszíti igazságérzetünket, ártatlanok iránt gyakorolt nagylelkűsége és elhivatottsága viszont szinte hőssé emeli őt.
Az igazság ára az egyik legizgalmasabb film, ami valaha készült. Fordulatos nyomozástörténete, leírhatatlanul lezser főhőse és dinamikus képei egy percnyi üresjáratot sem hagynak a cselekményben. A fináléra tartogatott, földcsuszamlásszerű csel által pedig sikerül intenzív érzelmi állapotban elengedni a nézőt. Ennyi már épp elég volna egy kifejezetten élvezetes, jó filmhez. Az igazság ára viszont annyi apró utalással és mellékszállal van tele, hogy bőven hagy utólagos gondolkodni valót is az embernek. Talán fel sem tűnik első nézésre, de tulajdonképpen még a fő konfliktus sem zárul le a film végeztével. Nehéz lenne olyan történetet találni, ami árnyaltabban vagy realistább módon beszélne a bíróságok és a jog működéséről. Bravúros továbbá, ahogy Furman munkája a mozikból régen kikopott krimi elemeket és a Helyszínelők-típusú tévésorozatok bevett formai jegyeit is bátran beépíti nagyvászonra küldött művébe. Matthew McConaughey, aki fáradhatatlanul mozgásban lévő alakításával összefogja az egész filmet, nem a Túltolva félresikerült jeleneteiben, hanem jelen műben él együtt igazán karakterével. Kevés hasonló típusú alkotás került moziba az elmúlt évtizedben. Ha a járvány egyhangúságában felcsigázó élményre vágytok, nem is tudnánk színvonalasabb filmet ajánlani, mint Az igazság ára. Elérhető a Netflix műsortárában.
