1977-ben, amikor először megjelent a mozivásznon a ”Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban...” felirat, a popkultúrában bekövetkező (atom)robbanás mellett a tematikus termékek árusítása is szintet lépett. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy ’77 karácsonyán (mivel a legyártott Star Wars akciófigurákat pillanatok alatt szétkapkodták) szó szerint üres dobozok kerültek ki a boltok polcaira, bennük egy cetlivel, amit pár hónappal később be lehetett váltani négy játékfigurára. És még ezt is úgy vitték, mint a cukrot… Természetesen a videójáték-ipar sem akart kimaradni a jóból, George Lucas-t pedig az Atarinak sikerült először megkörnyékeznie.
Ám mielőtt hozzálátnánk az első Star Wars témájú videójáték (pontosabban játéktermi gép) 40. szülinapjáról való megemlékezésnek, jöjjön egy kis fejtágító. Az első mérföldkő a történetben ugyanis az 1970-es évek végén megjelenő technológia, a vektorgrafika volt, tehát egy olyan grafikai eljárás, amely úgynevezett primitíveket (például egyeneseket, köröket, és sokszögeket) használt a képek megalkotásához. A raszteres eljárással (ami tisztán pontokból dolgozott) ellentétben a vektoros egy sokkal kisebb memóriaigényű procedúrává vált, ráadásul a transzformációk során sem romlott a kép minősége, így gyakorlatilag lefektette a térbeli ábrázolás alapjait. Kezdetben egyébként két cég, a Cinematronics és az Atari foglalkozott vektorgrafikával – előbbit (számomra legalábbis) meglepő módon két (amerikai) futball-játékos alapította.
A technikai háttérhez tartozik, hogy a katódcsöves kijelzők őskorában az elektronsugár közvetlen kitérítésével hozták létre a kívánt alakzatokat (a kép többi részét sötéten hagyták), és ezt nagyon gyorsan ismételgetve jött létre a villódzásmentes kép, valamint a folyamatos mozgás illúziója. Többek között az Atari legendás tank-szimulátora, az első ”igazi” 3D-s, belső nézetű arcade játékként számontartott Battlezone (1980) is ezen módszeren alapult, és történetesen Jed Margolin volt az egyik mérnök, aki dolgozott rajta. Az Ő fixa ideája volt anno az Atarinál, hogy összehozzon egy 3D-s űrhajós játékot, melynek koncepcióját valahogy úgy fogalmazta meg, hogy hasonló érzéseket váltson ki, mint a Star Wars-film vége (tehát a Halálcsillag elpusztulása). Emberünk mindenesetre szorgalmasan gyűjtögette a ”jópontokat” a munkahelyén, míg egy nap végül oda mert állni a vezetőség elé, hogy engedélyt kérjen saját kis álomprojektjének megvalósításához.
A prototípus eleinte Warp Speed néven futott, a tervezői feladatot pedig a tehetséges, de akkor még zöldfülűnek számító Mike Hally kapta, illetve egy tapasztalt programozót, Greg Riverát is ráállítottak a programra. Már javában zajlott a fejlesztés, amikor az Atari megállapodást kötött George Lucasszal, a Star Wars-sorozaton alapuló játékok fejlesztéséről, és Jed egyből be is jelentkezett a fejeseknél, hogy a Warp Speed tökéletes ugródeszka lehetne egy ilyen alkotáshoz. Az Atari meglepően hamar rábólintott az ötletre, így megkezdődhetett a 18 hónapig tartó munka. Természetesen a Star Wars már egy másik kávéház volt az eddigiekhez képest, pláne, hogy Lucasnak mindenre – a játéktermi gép szekrényétől kezdve a grafikán át a legapróbb részletekig – rá kellett bólintania. A prioritások megváltozását jelezte az is, hogy az Atari (a fennállása óta először) egy komplett stábot (hangmérnök, PCB-tervező, programozók, tervezők, satöbbi) rakott össze a játékhoz, akik kizárólag csak ezzel foglalkoztak.
A storyboard már a kezdetektől fogva több fázisra épült, bár hozzá kell tennünk, hogy a korai változatokban Luke még a Millennium Falcon lövegtornyában üldögélt, és csak a végleges verzióban került át az eredeti történetnek megfelelő X-szárnyú vadászgépbe. Maga a játék egyébként a film utolsó negyedére, tehát a Halálcsillag elleni támadásra koncentrált, az izgalmas képsorokat pedig belső nézetből élhettük át, három, egymást követő szakaszban. Első körben a Halálcsillag felől érkező Tie vadászokat kellett ledarálni (beleértve Darth Vader gépét is), a hangulatot pedig tovább fokozta, hogy a légiharc alatt John Williams ikonikus zenéje (Imperial March) szólt. A második felvonásban a harcállomás felszínén lévő lövegek és tornyok között manőverezve (közben persze az ellenséges hajókat is aprítva) juthattunk el az árokig. A végső etapban aztán az imént említett árokban kellett végigszáguldanunk, hogy a jól ismert szellőzőnyílás felé indított foton torpedó segítségével megsemmisítsük a Halálcsillagot – ha ez megvolt, kezdődött minden elölről, csak épp keményebb ellenfelekkel, akik többet és pontosabban lőttek.
Játéktermi gépről lévén szó, a kód készítése közben komoly energiákat fordítottak a külsőségekre is. A játék szekrényét például Mike Jang, az Atari formatervezője álmodta meg, az inspirációt pedig a Millennium Falcon rámpája adta. Ahogy az akkoriban megszokott volt, készült egy álló változat (ez volt az olcsóbb), valamint egy fedett, pilótafülkére hajazó variáns is. A nyilvánvaló különbségeken (például a beépített ülésen) túl utóbbi egy nagyobb, 25 colos monitort kapott, szemben az álló verzió tizenkilencesével. A szoros kontroll miatt Lucas nemcsak a kész játékot tesztelte le jó alaposan (erre egyébként az Atari kaliforniai gyárában került sor), de még a szekrény prototípusát is elvitték neki, hogy áldását adhassa rá.
A vezérlő volt a következő megoldandó probléma, ami eleinte csupán egy egyszerű botkormány volt, de az hál’ Istennek elbukott a fókuszcsoport tesztjein, ennek köszönhetően pedig megszülethetett a játék egyik legikonikusabb alkatrésze. Az új, kétkezes irányító négy tűzgombbal rendelkezett, és a korabeli hírek szerint egy külön összeget kellett elkeríteni hozzá a büdzséből – de végül minden centjét megérte, hiszen még most is beszélünk róla. A tervezője egyébként az a Jerry Liachek volt, akinek a Missile Command nem kevésbé egyedi, óriási trackballját is köszönhetjük. A Star Wars-hoz készült játékvezérlő ötletét viszont az egyik korábbi munkájából, az 1981-es Bradley Trainerből emelte át, amelynek volt/van néhány érdekes mellékzöngéje. Nevezetesen, hogy az Atari elkészítette a Bradley lövészpáncélos szimulátorát az amerikai hadseregnek, de igencsak vonakodó fejlesztőkkel, majd később köddé váló prototípusokkal.
A Vörös Ötös (Luke Skywalker) küzdelmeire visszatérve, az X-szárnyú alapjáraton egy kötött sínen mozgott, tehát eléggé leszűkítették a játszóteret, valamint a szembejövő lövedékek sem a megszokott lézersugarak voltak, hanem olyan tűzgömbök, amiket némi ügyességgel akár ki is lőhettünk. A vadászgép emellett hat egységnyi pajzzsal is rendelkezett, ami különösen jól jött abban az esetben, ha az ember bekapott egy találatot, vagy nekiment az egyik toronynak – sőt, az elvétett szellőzőnyílás is lefaragott egyet a „raktáron lévő” mennyiségből. A hangulathoz sokat hozzá tett, hogy „ha már lúd, legyen kövér” alapon a film legütősebb mondatait is beleszőtték a játékba (persze csak szintetizált formában), többek között a “Use The Force, Luke” vagy Han solo ikonikus egysorosa, a “Yahoo, you’re all clear kid!” is elhangzik a megfelelő helyeken.
Többször beszéltünk már róla, hogy az Atari elég sajátosan kezelte a fejlesztőit. A játékokon például sehol sem tüntették fel a készítők nevét (egyrészt, mert átlagos dolgozóként kezelték őket, másrészt nem akarták, hogy a konkurencia elszipkázza őket), ami érthető módon szült némi feszültséget. A kreativitás azonban utat tört magának, így rendszeresen előfordult, hogy a nyomtatott áramkörök hátoldalára vagy a beépített TOP-listára kerültek fel a fejlesztők monogramjai, néhány alkalommal pedig a teljes nevek is megjelentek. A Star Wars esetében a Halálcsillag felszínén, a mintázatokat adó pontokba lett elrejtve némi plusz infó, így aztán páratlan támadási szekvenciáknál (1., 3., 5.) az „Erő legyen veled!” felirat olvasható, párosaknál pedig a csapattagok keresztnevei. Persze, ”normál” állapotban szinte láthatatlanok, de a vektorgrafika fényerejét felcsavarva már könnyedén kivehetők.
A játék (nem meglepő módon) az Atari legütősebb címe lett 1983-ban, és gyakorlatilag a korszak minden létező gépére portolták, sőt még 1987-ben is készült egy átirat Amigára, és ZX Spectrumra. Eme sorok írója például Enterprise 128 számítógépen találkozott vele először, ahol Starstrike 3D néven futott, a ’80-as évek végén. 2003-ban pedig a Gamecube-on megjelenő Star Wars Rogue Squadron 3: Rebel Strike-ban is ”vendégszerepelt”. Ami a közvetlen folytatásokat (pontosabban folytatást) illeti, 1985-ben A Birodalom visszavágból is készült egy vektorgrafikás arcade játék (természetesen a filmmel megegyező címen került kiadásra), méghozzá az eredeti csapattal a fedélzeten. Végezetül, a szokásos jókívánságok és a szülinapi köszöntő – Isten éltesse az arcade Star Wars-t! – mellett emlékezzünk meg a filmről is, ami szintén májusban (egészen pontosan 25-én) ünnepli a 46.(!) születésnapját.
