Lényegében elkerülhetetlen volt, hogy már a videójátékozás hajnalán megkapja a maga digitális adaptációját a Dungeons & Dragons, ami valószínűleg magáénak tudhatja a „leghíresebb és legismertebb szerepjáték-világ és szabályrendszer” címet. A Strategic Simulations ugyanis már 1988-ban elkészítette a Pool of Radiance-t, méghozzá a korszak konzoljaira és PC-ire szabva. Így már talán nem nehéz kiszámolni, hogy immáron a 35. ötödik születésnapját ünnepli a játék, ami ebben az iparágban bizony történelmi kornak számít. A hőskorból fennmaradt leletről pedig azt is nyugodtan elmondhatom, hogy egy valódi mérföldkőnek tekinthető – és nem csak azért, mert ez volt az első D&D videójáték.
A Strategic Simulation egy vadonatúj játékmotort fejlesztett ki a programhoz, amit aztán a belőle kinövő sorozat többi tagja is használt. A Chuck Kroegel vezette harmincöt fős csapat egy évig dolgozott a játékon Apple 2 és Commodore 64-es gépeken, amely bevallottan nem volt egy egyszerű folyamat, hiszen a Dungeons & Dragons szabályrendszerének adaptálása – nem meglepő módon – komoly kihívást jelentett. Szerencsére jelentős segítséget kaptak a TSR-tól (a D&D eredeti kiadója), méghozzá a Jim Ward, David Cook, Steve Winter és Mike Breault alkotta kvartett révén, akik komplett scenariókat készítettek a Pool of Radiance-hez. A játék végül 1988 júniusában jelent meg Commodore 64-re, Apple 2-re és IBM PC-kre, egy évvel később pedig megérkezett a Macintosh port is, méghozzá átalakított UI-jal és fekete-fehér grafikával (a Mac Plus és Mac Classic nem támogatta a színes megjelenítést).
Az alkotásra tekintve szinte azonnal belőhetjük a korát (legalábbis nagyjából), ám a rendkívül retró, már-már szemkifolyatós külső mögött egy, a saját a korát meghaladó mélységgel és mechanikákkal rendelkező program bújik meg. Mert ugyan igaz, hogy nem 3D-s formában, de mégiscsak egy hatalmas nyílt világot járhatunk be a maximum hat fős kalandozó csapatunkkal, melynek tagjai számos interaktálható NPC-be és döntési helyzetbe futhatnak bele – sőt, akár randomgenerált események is a nyakukba szakadhatnak a barangolásuk közepette. A körökre osztott harcrendszer pedig rendkívül taktikus, hiszen minden egyes érték és statisztika számít, melyekből aztán van bőven – néha egészen szokatlan módon. Konkrétan még a pénznek is külön súlya van, és természetesen nem terhelhetjük túl a karaktereinket, hiszen minden egyes extra felszerelés, amit magukkal cipelnek a régiókon keresztül, lassítja és hátráltatja őket a harcok során. A lényeg tehát, hogy igencsak komoly inventory managementre van szükség a játékban.
A fentiekhez sorolhattam volna a testreszabási lehetőségeket is, amiket általában inkább a modernebb videójátékokhoz szokás kapcsolni – nem is csoda, hiszen mostanában már akár a karakterünk kismacskájának a szemszínét is megválaszthatjuk. Egy Dungeons & Dragons játék esetében viszont már 1988-ban is prioritásnak kellett lennie, hogy egyedi csapatot rakhassunk össze, ezt az elvárást pedig meg is ugrotta a Strategic Simulations csapata, mivel a random generált statokkal rendelkező karakterek kinézetét, faját és nemét is mi magunk választhatjuk meg. Érdekes mechanika ezzel kapcsolatban, hogy a nem emberi fajok nem csak egy kasztba tartozhatnak, cserébe viszont lassabban lépkedik a szinteket, szóval még a megfelelő egyensúlyt is szépen odapakolták a fejlesztők alá. Emellett természetesen a sztori is kötelező hozzávalónak minősül, mert hát a derék hősöknek valahogy csak végre kell hajtaniuk valamiféle nemes tetteket, méghozzá a lehető legváltozatosabb és legheroikusabb módon. Ilyesmikhez pedig tálcán kínálja magát Phan városa, amire a történet elején finoman fogalmazva is ráférne egy kisebb szörnyirtás. Ami a legjobb ebben a kalandban, hogy teljesen egyedül is átélhető, így aki anno nem tudott bekerülni a szerepjátékos berkekbe, de vágyott egy jó D&D-zésre, az a Pool of Radiance-szel ezt simán megtehette.
Fentebb már említettem, hogy több szempontból is mérföldkőnek számít a játék, amihez hozzátartozik, hogy ez volt a Strategic Simulations addigi pályafutásának legsikeresebb címe. Ezt mi sem bizonyítja jobban annál, hogy a Pool of Radiance-nek még a külön tippeket tartalmazó kiskönyvéből is többet adtak el, mint bármelyik korábbi játékukból. Ráadásul egy komplett széria is kinőtte magát belőle, mivel három folytatás követte a megjelenést: ’89-ben a Curse of the Azure Bonds, ’90-ben a Secret of the Silver Blades, ’91-ben pedig a Pools of Darkness látott napvilágot – a komplett csomag egyébként most is megtalálható a GOG.com oldalán.
Természetesen a szaksajtó is pozitívan fogadta a játékot, olyannyira, hogy a megjelenésének évében sikerült behúznia az Origins Awardot a „Legjobb Fantasy és Science Fiction PC Játék” kategóriában. Ráadásul a gamer közösség tetszését is elnyerte, amelyet jól mutat, hogy ’89-ben az év legjobb fantasy RPG-jének szavazták meg a Dragon’s magazin olvasói.
