Az Another World (Észak-Amerikában Out of This World, Japánban Outer World néven ismert) egy 1991-es platformer akció-kalandjáték, amit Éric Chahi fejlesztett és a Delphine Software adott ki. A játék Lester, egy fiatal tudós történetét meséli el, aki egy félresikerült kísérlet következtében egy veszélyes, idegen világban találja magát, ahol a túlélésért kell küzdenie. Chahi klasszikusa ma már történelem, és merész koncepciója ellenére kereskedelmi szempontból is sikeres volt, körülbelül egymillió példányban kelt el az 1990-es években. A kritikusok elismerését is elnyerte, a Computer Gaming World például "Európa egyik legjátszhatóbb és legélvezetesebb arcade próbálkozásának" nevezte annak idején, Szuda Góicsinak, a Killer7 és a No More Heroes alkotójának pedig a mai napig a kedvenc videójátéka.
Személyes élményem is kötődik hozzá. Ha ebben a játékban nem haltam meg százszor, akkor egyszer sem. Az Another World mindig is egy olyan cím volt számomra, amiről már régen is tudtam, hogy klasszikus, meg hogy kvázi megreformálta a 2D-s platformerek világát, de sokáig nem vitt rá a lélek, hogy kipróbáljam. Aztán a ’90-es évek végén (még mikor az általános iskola padjait koptattam és az akkori PC-m merevlemeze megadta magát) kaptam kölcsönbe az osztálytársamtól egy, a polc tetejéről leemelt, évek óta ott porosodó HDD-t, amin rengeteg DOS-os játék maradt – többek közt az Another World is. Úgy éreztem, eljött a megfelelő alkalom, hogy elmerüljek ebben az utazásban.
Távoli helyeken, dombokon, hegyeken
Naív voltam, mert pár hajszálamat instant téptem ki a helyükről, mire a végére értem a kalandnak. A történet főszereplője Lester Knight Chaykin, egy fiatal tudós, aki titkos laboratóriumában egy részecskegyorsítón dolgozik. Egy átlagosnak induló napon villámcsapás éri a laboratóriumot, miközben éppen zajlik a kísérlet, és a balszerencsés véletlen folytán Lester átteleportál egy másik, idegen dimenzióba. Az alapötlet egyébként nem rossz, egy távoli, szürreális világ egészen jó alapanyagot biztosít a játékhoz, viszont az a baj, hogy szinte semmit nem tudunk meg az egészről. Adott egy sivár, idegen vidék, de sem a történelméről, sem az ott élő civilizációkról nem tudhatunk meg többet, mint amennyit a sci-fi filmeken edződött fantáziánk odaképzel. Éric Chahi eleve úgy tervezte meg az egész koncepciót, hogy megálmodta ezt a fantasztikus, idegen világot, és köré építette fel a játékot. Nincsenek párbeszédek, nincsenek feliratok. Helyettük minden a mi képzeletünkre lett bízva.
You Died
Az Another World a nehézsége miatt is vált legendássá, ugyanis elég egyetlen rossz mozdulat és halott vagy. Elég, ha rossz irányba indulsz, vagy pár másodpercnél többet álldogálsz egy helyben, már valami/valaki rögtön elkap, szétmarcangol vagy agyonlő. Ez néha eléggé frusztrálóvá válik, pedig temérdek szkriptelt jelenet színesíti a palettát, amik megalapozzák a filmes élményt. Ha bizonyos dolgok megoldásával nem sorrendben haladunk (lásd: barlangos rész), akkor egyrészt képtelenség ép bőrrel továbbjutni egy pontnál, másrészt halál esetén jóval előbbre dob vissza a játék, ami – mondanom sem kell – elég idegtépő. Egyetlen találat instant halál, ha túl magasról esünk le valahonnan, vagy elvétünk egy ugrást, akkor szintén. Már a játék legelején hamar fűbe haraphatunk, mikor kis, piócaszerű lények potyognak fentről, és át kell őket ugrani (vagy megtaposni), de elég csak egyetlen centivel elvéteni, és igen, kitalálhattátok, mi következik: halál.
Mivel Chahi főként az átadott filmes élményre koncentrált, ezért a játékmenet úgy lett felépítve, hogy nem mindig egyértelmű, mit is kell pontosan csinálni. Fegyvernek kapunk egy lézerpisztolyt, de a tűzpárbajok is eléggé ki vannak centizve. A fegyver ugyanis képes rá, hogy egy sima lézernyalábot lőjön ki, kicsit hosszabban nyomva a lövés gombot azonban ideiglenes védőpajzsot emel Lester elé, még tovább nyomva pedig mega-lövésre lehetünk képesek vele, ami nagyon jól jön, ha az ellenfelek védőpajzsait szeretnénk semlegesíteni. Nem is rossz ez, egészen addig a pontig, amikor már ketten jönnek az emberre. Akad egy szakasz, mikor le kell ugranunk a magasból, és egy pavilon tetejéről megpattanva egy alacsonyabb részre érünk, ahol rögtön életünkre tör két marcona idegen lény, persze fegyverekkel. Itt engem állandóan darált hússá lőttek, hiába guggoltam és toltam magam elé a védőpajzsokat. 2-3 napos folyamatos próbálkozás után (hol volt akkor még az internet?) jöttem rá, hogy kb. fél méterrel visszább kell lépnem és onnan folytatni a műveletet, mert ahová a cucc alapból dob, ott egyszerűen nincs annyi helyem, hogy időben ki tudjam irtani mindkét tagot. Akad még néhány hasonló rész az Another Worldben, de ezek inkább már csak ma szúrhatnak szemet, mikor automatikus életerő-visszatöltés, és gombnyomásra előjövő szkriptelt események tarkítják a videójátékokat.
Örökség
Később készült egy folytatás is, Heart of the Alien címmel, de ezt még maga az eredeti Another World készítője is inkább letagadná, annyira borzalmasan rosszra sikeredett. Ennek oka abban keresendő, hogy bár Chahi elvállalta a folytatást (hiszen az Another World nyitott befejezést kapott), de teljesen másképp képzelte azt, mint ami végül kisült belőle. Ő egy, az első résszel párhuzamosan játszódó sztorit képzelt el, méghozzá egy alien szemszögéből, viszont mivel ideje nagy részét akkoriban már a (zseniális) Heart of Darkness kötötte le, az Interplay lényegében azt csinált, amihez kedve volt. Chahi eredeti elképzelését ellőtték az intróban (!), majd az egész további játékból sikerült egy szörnyszülöttet faragniuk, borzalmas irányítással, szörnyű grafikával, és az eredetit teljesen félreértelmező játékmenetbeli elemekkel. Az Another World (ami ott van Kodzsima öt kedvenc játéka között) évfordulós kiadása viszont legalább korrekt lett, a remasterelt grafika és hangzás mellett tartalmazza az eredetieket is, úgyhogy aki kőkeményen nosztalgiára vágyik, az bármikor váltogathat a felújított és az eredeti verziók között. Lényegében minden platformra elérhető, úgyhogy ha eddig kimaradt volna, fillérekért lehet pótolni minden idők egyik legnagyobb platformer klasszikusát.
Igazából ez is egyike azon játékoknak, amik még a 90-es évek közepe felé megalapozták a videojátékok iránti rajongásomat.