[Születésnaposok] 30 éves a Mortal Kombat, a brutalitás szinonimája

Mielőtt belekezdenék, meg kell említsem, hogy annak idején – egész pontosan a Mortal Kombat X megjelenése kapcsán – Dzséjt kolléga egy háromrészes, mondhatni eposzba illő összefoglalóban írt egy igen alapos visszaemlékezőt a sorozatról. Úgyhogy fel volt adva a lecke, és bár egyes részeken elkerülhetetlen az ismétlés (hiszen egyazon játékról van szó, a történelem pedig nem másítja meg önmagát), mi most elsősorban az első epizódra koncentrálunk. Az említett cikkekért és a teljes történelemért az alábbi linkekre fáradjatok:

• Mortal Kombat visszatekintő, 1. rész
• Mortal Kombat visszatekintő, 2. rész
• Mortal Kombat visszatekintő, 3. rész

Botrányhős születik

A Mortal Kombat-széria az elmúlt harminc esztendő alatt roppant termékeny volt, eleddig összesen huszonkettő önálló játékot, három spinoffot, és egy gyűjteményt szült. No meg mint minden valamire való frencsájz, mindemellett még mozifilmekkel, sorozatokkal és képregényekkel is bővült az univerzuma. Ezek minőségéről lehet vitatkozni, dea Mortal Kombat esetében már igencsak nehéz eldönteni hogy a többszöri reboottal, időutazással és legalább két világvégével megspékelt kulimászában egyáltalán mi az ami kánon. De ez egy másik történet, egy másik alkalomra, most inkább tekintsünk vissza a mára nagy múltú sorozat kezdeteire.

A Mortal Kombat fejlesztése 1991-ben kezdődött, egy mindössze négy főből álló csapattal. Ed Boon, John Tobias, John Vogel és Dan Forden gyermeke számos forrásból ihletődött: a játékok közül az akkortájt legismertebb verekedős játék, a Kung Fu Warrior volt a kiindulópont, melyet a Nagy zűr kis Kínában című film miliőjével, a kleet miszticizmusával és a nyugat realizmusával igyekeztek feldobni. A licencelés azonban eleinte jobb ötletnek tűnt, és bár a Jean-Claude Van Damme főszereplésével készült Véres Játék című film licence végül elvetélt ötletnek bizonyult, a még fejlesztés alatt álló projekt az egész szituációból kamatoztatott. Végül a Street Fighter 2 sikere vitte rá a Midwayt arra, hogy saját verekedős arcade játékkal rukkoljanak elő; de az indíttatás a végkifejletre abszolút nem érződött az ekkor még mindig név nélküli játékon. Az eredeti terv amúgy is egy sokkal sötétebb, véresebb és komolyabb játék megalkotása volt, a maga önálló mitológiájával (mely John Tobias agyszüleménye volt, egészen a Netherrealmstől való távozásáig) – ami bizony sikerült is a csapatnak.

John Tobias feladata azonban nem volt könnyű. Az arcade gépeken a történetmesélés lehetetlen volt, gyakorlatilag csak egy expozíció, a karakterek pár mondatos leírása, és győzelmük esetén egy adott epilógus állt rendelkezésére. A szereplők is számos iteráción mentek keresztül: Liu Kang eredetileg egy kopasz szerzetes, Minamoto Yoshitsune volt; Johnny Cage Michael Grimm-ként indult, mielőtt a már emlegetett Van Damme licenc miatt megváltozott volna; Goro pedig a japán folklór Rokurójából született meg. De a játék névválasztása sem ment könnyen. Ed Boon elbeszélése alapján úgy tartja a fáma, hogy az irodájának ötletfalán egyszer csak „feltűnt” a Combat szó, melynek első betűjét „valaki” áthúzta, és nemes egyszerűséggel a fonetikus „K”-ra cserélte. A Mortal Kombat név pedig ezután egyszerűen csak megragadt. Hozzátenném, hogy John Tobias kicsit másként emlékszik a történtekre, bár tény, hogy ez jóval földhözragadtabb (és lássuk be, valószerűbb) magyarázatot ad. Történt ugyanis, hogy a játék tervezett nevének bejegyzésekor a sima „Combat” szó nem jutott át a szűrőn, így az első betűt Steve Ritchie, flipper-dizájner ötlete nyomán változtatták meg. Így került a helytelenül írt, angolul furcsán ható, erős „ká” hang a játék címébe, melyet később más szövegekben is (kombatant, kode, kombo stb.) előszeretettel alkalmaztak.

Karakteres kezdetek

A szándékos helyesírási hibák mellett pedig a brutalitásban sem volt hiány. A különböző mozdulatok és kivégzések kivitelezésében a mai napig valódi kaszkadőrök és harcművészek segédkeznek. Annak idején azonban a motion capture technológia még a kanyarban sem volt, az animációkat így lépésről lépésre kellett kiszűrni a felvételekből, goro pedig egy gyurmafiguraként kelt életre, stop-motion technológiával. Az 1992-ben, először árkádokban megjelent játék aztán minden létező platformra ellátogatott. A már eleve jelentősen megvágott képsorokból egyszerűsített frame-ek és egyszerű színcserével létrehozott karakterek mellett a korhoz képest mégis magas gépigénnyel rendelkezett az 1993-as PC-s verzió (4 MB RAM, 512 KB videómemória és i386DX processzor minimum), melyet a többi platformra alaposan le kellett butítani.

A teljes sorozatot tekintve, de a vendégkaraktereket, a cyber-, revenant-, és egyéb karaktervariációkat nem számolva összesen hetvennyolc (!) harcossal verhettük péppé egymást. Közülük tízzel találkozhattunk az első felvonásban, bár ezek közül csupán hét volt játszható (Liu Kang, Sonya Blade, Johnny Cage, Kano, Scorpion, Sub-Zero, Raiden), a főellenségek ellen csak küzdhettünk (Goro és Shang Tsung), valamint a harmadik arcade gép-verzióval megérkezett egy, aki alaposan el volt rejtve, afféle marketing-fogásként. Ő volt Reptile, akit minden 50 meccs alatt csupán egyszer van esély előcsalni: ha a Pit pályáján a hold előtt elrepült egy sziluett, zsinórban két hibátlan runddal, blokkolás nélkül, és kivégzéssel lezárva láthattuk meg a zöld nindzsát. Az akkor még csak Sub-Zero és Scorpion mozdulatait megöröklő, gyorsabb harcos később már játszható karakterként jelent meg. De a sorozat történetében nem ő volt az egyetlen, aki egy bakinak köszönhette megszületését…

Ahogy az várható volt, a literszám fröcsögő vér nem maradt botrány – és ezzel együtt ingyen reklám – nélkül. Ez pedig, többedmagával együttműködve elvezetett az ipar saját, különbejáratú, korhatárbesoroló-bizottságának (Entertainment Software Rating Board, ESRB) létrejöttéhez. Visszatekintve alacsony ár volt ez a Netherrealms és a Midway számára, egy aranytojást tojó tyúkért cserébe, pláne, hogy a sorozat azóta is sportot űz az idővel védjegyévé vált brutalitásból és a már-már nevetségesen túltolt erőszakból, a pankrációs meccsek forgatókönyveire hajazó sztoriról már nem is beszélve.

A Mortal Kombat megszületése nemcsak az erkölcsrendészetet rengette meg alapjaiban, hanem a piacot is. És ahogy az ma már nyilvánvaló, nem maradhatott folytatások nélkül, melyek évről évre egyre nagyobbak, brutálisabbak és erőszakosabbak. Kinek örömére, kinek bánatára. A magunk részéről még legalább ennyit kívánunk a sorozatnak, mely a kilencedik (egyúttal a sztorit újfent rebootoló) epizódja óta újkori reneszánszát éli.