A NEC minden bizonnyal az egyik legrégebbi elektronikai cég, múltja ugyanis két évszázadra nyúlik vissza, egészen pontosan 1898-ban alapította Kunihiko Iwadare és Takeshiro Maeda. A Nippon Electric Limited Partnership akkoriban még telefonok, kapcsolótáblák gyártásával, és értékesítésével foglalkozott, mellékesen ez volt az első külföldi tőkével (Western Electric) működő vegyesvállalat Japánban. Az 1920-as években aztán a rádiókommunikációs termék lett a sláger, ahol szintén piacvezető szerepig jutottak, majd a 2. világháború után a tranzisztorokra fókuszáltak. És, hogy a cég 20. századi szerepét kontextusba lehessen helyezni, álljon itt ama két tény, miszerint 1985 és 1992 között ők voltak a világ legnagyobb félvezető-gyártói, illetve a '90-es évek elején a negyedik legnagyobb PC-gyártóként gyakorlatilag uralták a japán piacot (80% részesedés).
A PC-9800, az egyik legsikeresebb számítógépük fejlesztésének krónikája egészen az ötvenes évekig nyúlik vissza, amikor a japán cég a távközlésből származó nyereség egy részét új iparágakba, például a számítógépek fejlesztésébe forgatta. Az eredmény a '70-es években kezdett megmutatkozni, amikor a félvezető-részleg számos mikroprocesszort kifejlesztett, sőt megszerezte az Intel 8080 gyártásának jogait is. A gond csak az volt, hogy a korai számítógépek iránt a japán mérnökök részéről alig volt civil érdeklődés – persze ebben az árak is közrejátszottak. A részletek ködösek, mindenesetre a NEC-nél külön részleg kezdett el az értékesítéssel foglalkozni, és egy cégen belüli használatra készült oktatókészletnél eshetett le az új divíziónál a tantusz, hogy az egyszerűség és az olcsóság a kulcs. Létrehoztak tehát egy egylapos számítógépet – ez egy olyan eszköz, amely csupán egyetlen nyákból áll, ráintegrálva egy pár digites kijelző, és egy keypad (kb. mint egy mai Raspberry Pi, azaz nem egy komplett személyi számítógép, csak egy kiindulási alap).
A TK-80-nak elnevezett készlet 88 500 jenbe került (miközben egy Apple 2 358 000 jen volt), és meglepően jól fogyott, ráadásul nemcsak a mérnökök, de diákok, üzletemberek, és hobbisták is vásárolták. Havonta mintegy 2000 darabot értékesítettek, ám az igazi hajtóerőt az adta, hogy a NEC a készlethez támogatói központot létesített, újságokat és könyveket jelentett meg, így egyre szélesebb rétegeket vonzott be a számítógép. A műszaki információk nyilvánosságra hozatala a Bit-INN-en keresztül (támogatói központ), amely egyben az értékesítési bázist is jelentette, meglepően szokatlan lépés volt, de az idő a NEC-et igazolta, hisz a kapcsolási rajzok és a felhasznált alkatrészek közzététele tovább növelte a népszerűséget.
Japánban az első igazi hazai gyártású személyi számítógép, a SEIKO 5700, 1977 augusztusában jelent meg, majd sorban érkeztek az első fecskék, a Sord M200, aztán 1978 májusában a Hitachi Basic Master Level 1, és ugyanezen év decemberében a Sharp MZ-80K. Ráadásul a Commodore (PET), vagy az Apple szintén jelen volt a szigetországban, tehát a TK-80 sikere után elég komolyat kellett gurítani, ha alá akartak vágni a konkurenciának. És bizony a PC-8001 (Kódnév: PCX-1), a TK-80 utódja, egy igazi sikertörténet lett. A miértre többféle válasz létezik, de talán a legfontosabb, hogy nyitottan álltak hozzá a problémához. Például melyik megacég fogadná el de facto szabványként egy tizenkét fős vállalkozás rendszerét? Nos, a NEC megtette, ugyanis tanultak egy korábbi esetből, amikor egy teljesen új foglalatú CPU-val kísérleteztek. A 42 tűs felület ugyan jobb volt, mint az Intelé, épp csak az alaplapgyártók nem haraptak rá, mert ragaszkodtak a bejáratott dolgokhoz, így aztán ment a kukába.
Ami a tizenkét fős vállalkozást illeti, a Microsoftról van szó, hisz a NEC nem a saját BASIC rendszerét használta, hanem Bill Gates-ét. Úgy sejtem, hogy amikor a NEC képviselője megérkezett az új-mexikói Albuquerque-be, és Bill a tűzpiros Porsche-ból kiszállva lesziázta Mr. Watanabe-t, valószínűleg a szamuráj ősök megfordultak a sírokban. Japánban ráadásul a gyengeség jelének számított más technológiáját használni (pláne egy kisvállalkozásét). A programozási nyelv/interpreter kérdése amúgy azért volt fontos, mert két irányvonal harcolt a japán piacon: az egyik oldalon a „tiszta dizájn” ötlete, ilyen volt például a Sharp MZ-80K, ahol a BASIC rendszert minden újraindítás után újra be kellett tölteni a RAM-ba. Illetve létezett a „piszkos” módszer, ahol a ROM-ba (tehát egy állandó helyre) került a szoftver. A ROM-ba beégetett programon viszont nem lehetett utólag módosítani, és ezért volt szükség egy stabil, a világon már elterjedt változatra. Nem mondok nagy újdonságot azzal, hogy utóbbi nyert… A PC-8001-gyel egyébként a cég egy komplett, billentyűzettel egybeépített gépet kínált, 168 000 jenes (tehát még mindig olcsó) áron, és a 80xx számokon további perifériákat lehetett hozzá csatolni. Ami a sikerét illeti, a NEC az 1979-es debütáláskor 7 üzletből álló áruházlánccal rendelkezett, négy évvel és negyedmillió eladott példánnyal később pedig kétszázzal.
A következő generáció, a PC-8801 már képes volt egy ROM-bővítőn keresztül japán írásjelek megjelenítésére, és egyfajta kapocsnak szánták az otthoni és üzleti felhasználás közé. Rendkívül jól fogyott ez is, bár érdekes módon sokan játékplatformnak vásárolták. Mielőtt folytatnánk ezt a sajátos időutazást, meg kell említeni, hogy 1990 előtt, a japán piacon a nyugati cégeknek gyakorlatilag nem sok esélye volt. Egyrészt, mert a többség nem tudott mit kezdeni a japán grafikus írásjelekkel, másrészt a szigetország az architektúrában is tett egy kisebb kitérőt, például a PC-9800 hiába épült Intel processzorra, nem volt IBM-kompatibilis. És hogy mi változott 1990-ben? Nos, megjelent a DOS/V (Disk Operating System/VGA), amely már lehetővé tette, hogy a DOS szoftveresen kezelni tudja az írásjeleket, tehát gyakorlatilag az IBM PC-k és a külföldi szoftverek számára megnyílt az út.
Ám mielőtt a nyugat szélesre nyitotta a japán piac kapuit, a NEC létrehozta a szigetország egyik legkedveltebb kisvállalati, illetve üzleti számítógépként is használt modelljét, a PC-9800-at. Az 1982 októberében megjelenő 16 bites számítógépet egy 5MHz-en működő Intel 8086 CPU hajtotta, két µPD7220 kijelzővezérlő felelt a megjelenítéséért, ebből a főegység a japán írásjelekre koncentrált, a másodlagos pedig a grafikára. A gép továbbá 128 kbyte memóriát (RAM) tartalmazott, amit 640kb-ra lehetett bővíteni. A PC-98, mint említettem, különbözött az IBM PC-ktől, például nem a korban megszokott ISA buszokat használta, hanem egy saját, 16 bitest. De a BIOS, a memóriakezelés, és számos további részlet is jelentősen eltért (azért a japán büszkeséget a saját, külön technológiára nem lehetett teljesen „kiirtani”), ugyanakkor az MS-DOS-, Unix-, OS/2- és a Windows-kompatibilitás megvolt.
A PC-98 fejlődési státuszain, az új verziókon, perifériákon nem megyünk végig, mert két nap múlva is itt ülnénk, de azt érdemes megjegyezni, hogy a nyitott üzletpolitika jegyében a külső fejlesztőknek kiosztott körülbelül 100 prototípus és a teljes dokumentáció hamar megtérült. 1984-ben már 700 szoftvercsomag volt elérhető, 2-3 évvel és pár millió eladott példánnyal később pedig már 3000. Nekünk természetesen leginkább a játékok szempontjából kéne megvizsgálni a platformot, ugyanis a szélesebb közönség számára is hamar nyilvánvaló lett, hogy az erősebb üzleti hardver kiváló gamer lehetőségeket rejt. A sprite kezelés nem volt a gép fő erőssége, tehát az akció műfaja helyett a sok memóriát, erősebb CPU-t kihasználó komplex stratégiák, kaland-/szerepjátékok, eroge-k és randi-szimulátorok céltáblája lett.
Ott tartottunk, hogy PC-98-ra sorban jelentek meg a Japánban népszerű erotikus videójátékok, virtuális randiszimek, vizuális novellák, mint a Dōkyūsei vagy a Yu-No. Születtek persze portolások is olyan nagy nevekből, mint a Dungeon Master és az Alone in the Dark, de voltak exkluzív címek, például a Daisenryaku, egy körökre osztott stratégiai játék, aminek a felépítése sokban hajazott a Battle Isle-re. A távol-keleten népszerű Romance of the Three Kingdoms-sorozat szintén nagy sikereket ért el a NEC gépein. Végezetül, amennyiben a PC-98 jelentőségét vizsgálnánk: egyrészt a 18,3 millió eladott példány és a két évtizedes piaci jelenlét sok mindent elárul, de ami a számunkra a legfontosabb, hogy az üzleti és személyi számítógépek között megteremtették az átjárást.
