Még mielőtt a tárgyra térnék, gyorsan megjegyezném, hogy ez az első ilyen jellegű írásom, és igazán megtisztelő, hogy kezdésnek egy ekkora legendát vehetek górcső alá – igyekszem tehát felnőni a feladathoz. De nézzünk is be gyorsan abba a fészekbe, és lássuk, mitől nőtt ekkorára ez a dínó?
Ősleves
Magát a történetet gondolom nem nagyon kell részleteznem, hiszen a rosszul elsült dínópark meséjét még az is látta, aki két ősgyík csontváza közé elásva töltötte az elmúlt három évtizedet – a mögötte álló sztori viszont már talán érdekes lehet. Kezdjük rögtön egy bizonyos Michael Crichton nevű íróval. Az úriember eredetileg tudósnak készült, a Harvardon tanult irodalmat, később biológiával is foglalkozott, végül Los Angeles-be költözött, és filmesnek állt. Mire eljutott a Jurassic Park (idehaza Őslénypark címen megjelent) nevet viselő regényének megfilmesítéséhez, már olyan címekkel gazdagította a világ regény- és filmtermését, mint az Androméda-törzs, a Westworld vagy a sci-fis közegtől eltávolodva A nagy vonatrablás. Az adaptálás ötlete 1989-ben merült fel, amikor Crichton Spielberggel tárgyalt egy készülő TV-sorozat kapcsán (az eredmény egyébként egy Vészhelyzet című „csekélység” lett), igaz, ekkor még maga a regény is csak készülőfélben volt. Végül 1990-ben (tehát a kiadás után) sikerült megszereznie a jogokat a Universalnak az akkor épp a pályája csúcsán tartó Spielberg számára (a Warner, a Columbia és a 20th Century Fox is ott volt a vetélytársak között). A többi pedig, ahogy mondani szokás, (film)történelem.
A kép forrása: Sky
Egy ilyen csapattal elbukni?
Persze a Crichton-Spielberg páros önmagában még édeskevés lett volna a kultstátusz eléréséhez (főleg, hogy egyesek szerint maga a regény azért nem sikerült túl jól, bár jómagam sajnos nem olvastam, így mások véleményére vagyok kénytelen hagyatkozni), a film többi aspektusának is nagyot kellett hozzá domborítania. A legnagyobb szerep természetesen az őslényeknek jutott. Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy ne CGI segítségével oldják meg az ilyen jellegű kihívásokat, de 1992-ben ez még egészen másképp ment. Igaz ugyan, hogy a T. rex jelenetek számítógéppel készültek, de ne feledkezzünk meg, például. a robo-Triceratops-ról vagy a konyha-jelenet raptorlábairól (egy technikus húzott „dinócsukát”). A speciális hangeffektekért felelős csapatot maga George Lucas vezette, míg a máig felejthetetlen zenei aláfestés John Williams munkáját dicséri. A színészgárdáról már szőrmentén esett szó Sam Neill és Jeff Goldblum nagy kiugrása kapcsán (igaz, utóbbiról már A légy óta tudtuk, hogy egy zseni), de ott volt még Richard Attenborugh, aki színészként 1979-óta nem nyúlt filmhez, vagy épp Samuel L. Jackson, bár ő már akkoriban is mindenütt ott volt.
A kép forrása: IMDb
Velejéig sikeres
Lássuk be, egy ilyen kompániával az lett volna a művészet, ha nem sikerül kasszát robbantani, így természetesen minden számítás bejött. 914 millió dolláros összbevétellel zárt az opusz, három Oscar-díjat nyert (egy csomó egyéb díjjal együtt), a közönség és a kritikusok tetszését is elnyerte, nem mellesleg folytatások, képregények és videojátékok is születtek hozzá – a kialakuló dinóőrületet meglovagoló egyéb címekről (például Cadillacs and Dinosaurs, Prehistoric) már nem is beszélve.
A kép forrása: NBC News
Mai szemmel nézve persze, nem feltétlenül ennyire pozitív a mérleg. Maga a film meglepően jól öregedett, az effektek még mindig remekül néznek ki, de a nem minden esetben acélos folytatások (enyhén fogalmaztam?) sokat rontottak a Jurassic Park, mint franchise renoméján. Bele lehetne kötni abba is, hogy a tudomány mai állása szerint az őslény előállítás ezen módszere nem kivitelezhető, emellett pedig a kerítésen átmászós jelenet is megérne egy misét. Ám aki egy sci-fi esetében ilyeneken akad fenn, az vagy ne nézzen ilyesmit, vagy csak simán az a fajta troll, aki a Zöld Lámpás-filmbe is azért áll bele, mert túl sok benne a zöld meg a sárga (nem vicc, találkoztam ilyennel). Véleményem szerint ezen film „csak” egy blockbuster, melyet nem a túl nagy mélységei (azért van neki olyanja is) vagy a realizmusa miatt szeretünk, hanem azért, mert szórakoztató alkotás és mint ilyen, a legjobbak közé tartozik. (Egy, az alkotók által szabadon választott) Isten éltesse!
