Bár mostanra finoman szólva is alábbhagyott a Destiny 2 iránti érdeklődés (dacára annak, hogy a The Final Shape-et remek fogadtatásban részesítette a szakma), a kissé megfogyatkozott Bungie azért igyekszik lélegeztetőgépen tartani az egykor óriási népszerűségnek örvendő MMO-t. Ennek a törekvésnek köszönhetően idén is rengeteg új tartalmat kapunk, csak épp más felosztásban, mint korábban, így el lehet felejteni a The Witch Queenhez és az említett The Final Shape-hez hasonló méretes expanziókat, helyette kisebb méretű kiegészítőket és ingyenes frissítéseket kapunk – persze ezeket is csak abban az esetben, ha sikerül valahogy a felszínen tartani a játékosszámot.
Az immár a Sony esernyője alá tartozó csapat tegnap leplezte le a Light and Darkness Saga tényleges epilógusaként szolgáló Heresy epizódot, amely február 4-én indul (remélhetőleg) hódító útjára, és egy jól ismert helyszínt is visszahoz Oryx csatahajójának, a Dreadnaughtnak a képében, amivel ugyebár az első rész fantasztikus kiegészítőjében, a The Taking Kingben találkozhattunk először. A hír szempontjából azonban ennél is fontosabb, hogy végre valahára a messzi-messzi galaxis is meglátogatja a Destiny 2-t, avagy Star Wars tartalmakkal bővül a mikrotranzakciók széles tárháza.
Conquer the galaxy with new armor ornaments, accessories, emotes, and finishers inspired by @StarWars.
— Destiny 2 (@DestinyTheGame) January 28, 2025
Arriving with Destiny 2: Heresy on February 4, 2025. pic.twitter.com/UiC6b0zFSL
A Bungie tweetje alapján skinekre (amik a fenti kép alaján elég mutatósak), kiegészítőkre, gesztusokra és kivégző mozdulatokra is számíthatunk a szintén február 4-én érkező csomagban, a bejegyzés alatti kommentekből kiindulva pedig a többség kifejezetten örül ennek a crossovernek – ez számomra azért meglepő, mert a Destiny 2 kapcsán általában a negatív hangvételű hozzászólások vannak többségben. Nem ez egyébként az első eset, amikor egy népszerű univerzummal bővül a lövölde, 2023 novemberében például a The Witcher köszönt be a piactérre – kíváncsian várjuk, hogy milyen kollaborációk várnak ránk a jövőben.
A borítóképek forrása: Xbox, PlayStation.Blog