November 3-án visszatér az Invincible, Atom Eve különleges extra-epizódját pedig már most meg lehet tekinteni a Prime Videón. Úgy gondoltuk, hogy nosztalgiázásképp elővesszük ismét az első évadot, amely még mindig akkorát üt, mint az ólajtó. "Think Mark, think!"
A The Boys megmutatta, hogy lehet másként is gondolni a szuperhősökre. Oké, tulajdonképpen ezt már Zack Snyder 2009-ben bemutatott Watchmen – Az őrzők című filmje előtérbe helyezte (az alapjául szolgáló Alan Moore és Dave Gibbons képregény meg pláne!), azonban a The Boys az eddigi három évadával nagyon szépen vitte tovább azt a gondolatmenetet, hogy mi rejtőzik a feszülős, színes ruhák és a hozzájuk tartozó jelkép mögött. Az álca lazán fedhet egy szexuális bűnözőt, egy drogfüggőt, vagy akár egy velejéig romlott pszichopatát is, csak épp a megfelelő marketinges tálalással mégis hősként tekint rá a világ. A The Boys a zseniális első évad után véleményem szerint egy kicsit veszített a lendületéből. The Deep, vagy Homelander karakterét például parádés módon írták tovább, azonban Hughie, Annie, sőt, maga Billy Butcher is háttérbe lett szorítva. Ettől függetlenül a The Boys még mindig az egyik legklasszabb sorozat manapság, és természetesen én is nagyon várom a következő évadot, de az Invincible megtekintése után gondolkodtam el komolyabban azon, hogy itt mennyire jól kidolgoztak minden egyes karaktert, felesleges sallang nélkül.
A Robert Kirkman (The Walking Dead, Outcast, Oblivion Song) alkotta Invincible először 2002-ben tűnt fel – akkor még csak mellékszerepben –, majd 2003-ban kapott önálló képregénysorozatot, ami egészen 2017-ig futott. Akkortájt röppentek fel a hírek, hogy Seth Rogen és Evan Goldberg már dolgoznak a forgatókönyvön, természetesen Kirkman aktív közreműködésével, de korábban szó volt az élőszereplős filmváltozatról is. 2018-ban bejelentették a rajzfilmsorozatot, ami 2021 márciusában el is indult és nyolc részen át, heti rendszerességgel tartotta lázban a rajongókat. Mondjuk a pilot végén látható mészárlás után ez nem is csoda! Nagyon ritka, hogy egy szuperhősökről szóló rajzfilm ilyen erős, ilyen brutális kezdést produkáljon már az első részével, de jelen produktum ezt csont nélkül hozta. Maga az univerzum, amelyben az Invincible játszódik, nagyszerű kifordítása vagy kiparodizálása a klasszikus DC Comics és Marvel miliőnek. Kvázi minden egyes felbukkanó szuperhős egy már most is létező, a két óriáscég valamelyikéhez tartozó karakter átírt, módosított változata. A hasonlóság nem tolakodó, de egyből szemet szúrhat a változatos képregényekben járatosak számára. Eleve a Földet a Guardians of the Globe védi, az itteni Justice League: War Woman (Wonder Woman), Green Ghost (Green Lantern), Martian Man (Martian Manhunter), Red Rush (Flash), Darkwing (Batman), Immortal (Vandal Sevage) és Aquarius (Aquaman) épp az elnököt próbálják megmenteni, amikor a bunyóba bekapcsolódik Omni-Man, azaz a helyi Superman is – ő a magyar feliratban valamiért a Mindenember nevet kapta. Együttes erővel képesek bármiféle fenyegetést visszaverni.
A sorozat főszereplője azonban maga Invincible, azaz Mark Grayson, Omni-Man 17 éves fia. A papa a Viltrum fajhoz tartozik, ahol mindenkinek szuperereje van és egy bizonyos idő után elküldik a kiválasztott egyéneket, hogy a galaxis(ok) valamely bolygóját védelmezzék. Omni-Man így kerül a Földre, ahol beleszeret egy nőbe, akivel családot alapít és Mark megszületésével az apai örömöknek is hódolhat. Persze előre borítékolható, hogy apjához hasonlóan Mark is szuperképességekkel fog rendelkezni, így csak idő kérdése, hogy nála mikor jönnek elő ezek. Nem árulok el nagy titkot, ha elmondom: már az első részben. Innentől láthatjuk, amint szépen felfedezi az erejét, megtanul repülni (és ami még fontosabb: landolni!), gyakorol az apjával és bár akármennyire is cool, ha az embernek szuperereje van, azért Mark ettől még nem lesz automatikusan egy legyőzhetetlen félisten. "A nagy erő nagy felelősséggel jár" – mondta annak idején Ben bácsi, de ennek valódi jelentését csak az Invincible fedi fel igazán húsba maróan. Szerencsétlen fiút többször is úgy péppé verik a sorozatban, hogy két esetben már-már azt hittem, hogy itt is húznak egy Attack on Titanhoz hasonlót a főszereplőt illetően. Ez az a világ, ahol az erőd ellenére is bármikor fűbe (de inkább betonba) haraphatsz és valahogy a civil áldozatok halála is sokkal megrendítőbb, mint eddig bárhol máshol.
Mark a saját bőrén tapasztalja meg, hogy ahhoz, hogy sikeres legyél, mint szuperhős, bizony irgalmatlanul sokat kell fejlődnöd. Tudsz repülni? Oké, de tudsz-e biztonságosan landolni? Képes vagy akkora lendülettel elhajítani egy baseball-labdát, hogy az megkerülve a bolygót, visszarepüljön a saját kezedbe? Oké, de tudod-e kontrollálni ezt a hatalmas erőt, ha mondjuk dühös vagy valakire? Rengeteg ilyen kérdést feszeget az Invincible, és a The Boys-al ellentétben nem egy "külső szemlélő" szerepébe helyezi az eseményeket, hanem egy ugyanolyan szuperhősébe, mint akiket a képregényimádó Mark korábban is csodált. Közben a magánéletében is helyt kell állnia, suliba járni, szociális életet élni, és így tovább. Szóval a klasszikus klisék itt is felsorakoznak, de az Invincible remekül megírt történetvezetése csak felületesen érinti őket, hiszen Kirkmanék pontosan tudják, hogy kismilliószor láttuk már azt, hogy a képességeit rejtegetni próbáló, középsulis hős miféle általános, hétköznapi problémákkal találja szemben magát, mikor épp nem a világ megmentésén fáradozik. És ez a széria egyik legnagyobb vonzereje.
Az Invincible kilép a jól ismert szuperhős-sorozatok világából és még a The Boys által feszegetett határokon is túlmegy. Ez az első epizód legvégén nyer azonnal értelmet, mikor egy olyan váratlan fordulat következik be, amihez foghatót én a Trónok harca bizonyos részei (mondjuk a Vörös Nász) óta nem láttam: zsigeri, gyomorforgató, letaglózó. Gyönyörűen van előkészítve a baljós zenének hála (az egész soundtrack amúgy is kiváló, olyan előadók dalaival, mint Run The Jewels, vagy a Cage The Elephant), de még így is akkorát üt, hogy a fal adja a másikat. A szinkronhangok között olyanokat találunk, mint például az Oscar-díjra jelölt Steven Yeun, J. K. Simmons, Mark Hamill, Sandra Oh, Ezra Miller, Zachary Quinto, Clancy Brown, vagy épp Mahershala Ali, de még Justin Roiland (a részeges Rick Sanchez hangja a Rick & Morty-ből) is tiszteletét teszi.
Direkt nem írtam többet a sztoriról, mert az a legjobb, ha mindenki maga fedezi fel az Invincible valódi értékeit, melyeknek legfőbb mozgatórugója maga a remek dramaturgia, ami már tényleg komplett mozifilmeket megszégyenítő minőségben tár elénk egy különleges univerzumot, jelezve, hogy az átlag animációs sorozatoktól szokatlan, 40 perces játékidőt tartalmazó részek sem véletlenül lettek ennyire hosszúra igazítva. Az alapjául szolgáló képregényekhez képest itt-ott azért bele lett nyúlva akár a történetbe, akár komplett karakterekbe, és bekerült jónéhány direkt csak ide, a sorozathoz készített jelenet is, de semmi olyasmi, amitől az ős-rajongók a falra másznának. Összességében én bátran ajánlom ezt a sorozatot bárkinek. Még azoknak is, akik életükben egy képregényt sem fogtak a kezükbe, vagy direkt módszeresen kerülik a Marvel szirupos, tini-korosztályra belőtt blockbustereit, vagy a DC izzadtságszagú Marvel-koppintásait. Jelenleg ott tartunk, hogy ahol ez a két stúdió éves rendszerességgel tolja ki az újabb semmitmondó látványfilmjeit, ott hatalmas szükség van egy Invincible kaliberű szériára, amely nemcsak görbe tükröt mutat ezeknek, de önmagában is van annyira egyedi, véres, szókimondó és egyben szórakoztató, hogy minden esélye meglegyen rá, hogy a közeljövőben igazi kult-klasszikussá váljon. Novemberben érkezik a folytatás!
Képek forrása: IMDB
