Egy hete annak néztünk utána, hogy konzol áron milyen gamer-PC-t lehet építeni, ám mit sem ér a klassz kis konfig, ha nincsenek hozzá játékok. Így most összeszedtünk pár lehetőséget arra az esetre, ha valaki kevés pénzből szeretne legálisan játékokat venni. Ezúttal azonban összehasonlítási alap nem lesz, mert értelmetlen volna -- mindössze a miheztartás végett írjuk le, hogy hivatalosan egy-egy AAA-kategóriás konzolos játék ára manapság 15 ezer forint környékén mozog, és ebből az összegből az alant olvasható alternatívák útján már elég komoly könyvtárat halmozhatunk fel.
Steam
A Steam a jelenlegi legjobb, legfejlettebb és legkönnyebben hozzáférhető online játékáruház, melynek PC-re letölthető kliensprogramja számos kényelmi lehetőséggel kecsegtet. Ezekről már írtunk egy összegzést a Steam - Hogyan használjam? című cikkünkben, így most inkább a rajta keresztül megvehető játékokra térünk ki. Most is fut például egy nyári leárazás, melyen naponta értékelnek le más-más programokat. És nem csak régi játékokról van szó: a PC Guru júliusi számában tesztelt Mortal Kombat például a cikk írásának pillanatában mindössze 18,75 euró, azaz átszámítva nincs hatezer forint. De találunk 18 eurós Assassin’s Creed 3-at, 1,39 eurós Just Cause-t, 3 eurós Commandos-gyűjteményt és még sorolhatnánk. Ha az ember kivár és rendelkezik bankkártyával, nagyon sok játékot bezsákolhat, nincs stílus, amit ne érintene a Steam Sale -- mely egyébként évente többször van, legközelebb halloweenkor várható.
GoG.com
Újabb online áruház, ezúttal letölthető kliens és DRM nélkül. A GoG.com egy furcsa, sokak által instant bukásnak hitt koncepcióból nőtte ki magát a PC-s játékosok egyik kedvenc oldalává. Arról van szó, hogy olcsón, alig pár dolláros áron lehet venni rajta olyan régi játékokat (a GoG jelentése Good Old Games), amiket a webszájt üzemeltetői átprogramoztak, hogy modern PC-ken is futtathatók legyenek. A PC Guru Online RetroGuru rovatában is számtalanszor csemegéztünk a GoG.com kínálatából, legutóbb épp a RollerCoaster Tycoon című klasszikusra tettük rá a mancsunkat, potom összegért. Oké, most lehet mondani, hogy a GoG-on nincsenek új játékok, de ki mondta, hogy csak a friss címek nyújthatnak sokórányi szórakozást? Ráadásul a GoG.com is tart leárazásokat, amikor igazi klasszikusok kerülnek 1-1 dollárba, sőt, néha ingyen is elérhetővé tesznek programokat -- szerény személyem így jutott hozzá a Fallouthoz és a Duke Nukem 3D-hez.
Ingyen játék
Nincs olcsóbb az ingyenesnél, szokták mondani, és tényleg: ha valamihez pénz befektetése nélkül jutunk hozzá, az mindig nagy öröm, és ma már a videojátékok világában is sok ingyenes konstrukcióval találkozhatunk. Rengeteg ún. free-to-play alkotás jelenik meg mostanság, mely üzletmodell általában olyan online játékot (mondjuk MMORPG-t) takar, melyet letölthetünk a készítők weboldaláról, és egy fillér nem sok, annyi sem kell, hogy maradéktalanul élvezhessük. Persze, az efféle programok az esetek többségében tartalmaznak valamilyen mikrotranzakciós piacteret, ahol pénzért előnyt kovácsolhatunk a karakterünknek, de a többségükben a szorgalom is kiválthatja a zöldhasúakat. Free-to-play játékokat keresel? Nosza, van egy csomó, Chris nemrég össze is állította nektek kedvencei listáját, olyan klasszikusokat felsorolva, mint a zseniális Team Fortress 2, vagy a World of Tanks. S ha már ingyenes játékok, nem mehetünk el szó mellett a MOBA láz láttán, hisz ez a viszonylag új műfaj is F2P alkotásokkal operál -- Obo Top 5-jében nemrég össze is szedte a legjobbakat, de a kattintani lusták is tuti hallották már a League of Legends vagy a DotaA 2 címeket. Számtalan indie játék is ingyenes, a PC Guru letöltései közé hetente feltöltünk legalább egy igényesebb példányt. Végül pedig, de nem utolsósorban ott vannak a flashjátékok, melyek pár éve még pofonegyszerű kis időgyilkos vacakok voltak, mára viszont összetett darabok is feltűnnek közöttük -- ha jó flashjátékokat keresel, irány a tegnapi Flashjáték ajánló!
![](/uploads/gallery/mid/world-of-tanks-jatekkepek-1ec399dc2712a1064ab8-mid.jpg)
PC Guru előfizetés
Oké-oké, ez nagyon övön alulinak tűnhet egy tanácsadó cikkben, de gondoljatok csak bele: a fenti PC Guru Előfizetés fül alatt található konstrukciók a havonta érkező lapon túl egy dobozos teljes játékkal is megajándékoznak benneteket, mint mondjuk a Metro: Last Light vagy a Splinter Cell: Blacklist (megjelenés augusztusban). És akkor még a lap mellé csomagolt játékokról nem is beszéltünk! Az utóbbi négy hónapban rendre steames címeket kaptak a vásárlóink, legutóbb pedig az Alan Wake-et zsákolhatták be, méghozzá külön DVD-tokban, úgy, ahogy ez a remek játék megérdemli. Összefoglalva tehát, ha az ember olcsón szeretne játékokat, akkor az előfizetés sem rossz ötlet, a fent felsorolt lehetőségeket legalábbis remekül ki tudja egészíteni.
Természetesen a fenti tanácshalmaz a teljesség igénye nélkül íródott -- ti milyen más módot ajánlotok az olcsó játékok beszerzésére? Természetesen a warez nem ér!
Ez a módszer bőven jól működik azokban az esetekben amikor valaki nem multifüggő és nem a 2 óra játékidős csőjátékokat választják kedvencként. Ha olyan játékot választ az ember amit még évekkel később is szívesen elővesz újra, azt megéri amúgy is megvenni.
Egyébként májusban egy Photo Hallban vagy hol vettem egy halom LV! kiadású játékot, darabja volt 50 forint. Ekkor lett The Suffering 1-2-m, Strangelholdom, Universe at Warom, Fable-öm és Rise of Legendsem, többek között.
De bizonyos kiadók is szoktak nagyokat akciózni, csak ezekről alig hallani.
De ide sorolhatjuk a kiadók és kereskedők bakijait is. Lásd a Dead Space teszkós megjelenési bakiját, vagy az EA féle egy játékot megveszel és mindent letölthettél adatbázis hiba. :D
Egyébként májusban egy Photo Hallban vagy hol vettem egy halom LV! kiadású játékot, darabja volt 50 forint. Ekkor lett The Suffering 1-2-m, Strangelholdom, Universe at Warom, Fable-öm és Rise of Legendsem, többek között.
De bizonyos kiadók is szoktak nagyokat akciózni, csak ezekről alig hallani.
De ide sorolhatjuk a kiadók és kereskedők bakijait is. Lásd a Dead Space teszkós megjelenési bakiját, vagy az EA féle egy játékot megveszel és mindent letölthettél adatbázis hiba. :D
Megtévesztő a cím . Akkor már ezt kellet írni : Sok játékot kevés pénzből PC-n .
És mielőtt bárki nekem esne , hogy PCGuru már van PS , XBOX fül is . És rengeteg konzolos hír .
Végül is csak a cikk első sorát kéne elolvasni. Nem is tudom, mit várok. :)
Megtévesztő a cím . Akkor már ezt kellet írni : Sok játékot kevés pénzből PC-n .
És mielőtt bárki nekem esne , hogy PCGuru már van PS , XBOX fül is . És rengeteg konzolos hír .
Most is mikor beindult ez a nyári dolog vettem vagy 10-et.
Ezenkívül a mostani nyári akción kívül is rengeteg akció szokott lenni.
Nem voltam oda a nem dobozos játékokért, de annyi pénzért hülye lennék ott hagyni őket.
Múltkor (átszámítv) 4000 forintért vettem meg az összes GTA-t. Az 1-2-3-VC-SA-4-4-LC-ig.
Nagyon jó dolognak tartom, főleg ha az ember kifog egy jó akciót.
Mellesleg Amazonon és GreenManGaming-en a legtöbb Steam sale-es játék olcsóbb volt. Bioshock 5 juróval pl.
Én "a boltban" múltkor láttam 999 forintért Spellforce Collectiont benne az első és második rész minden egyes mellékhajtásával, kiegészítőjével együtt.
Jahhaarr szárazföldi patkányok. A kalózöbölbe hajózunk. Csapoljátok meg a rumos hordót, hosszú út vár ránk.
Akarom mondani a kalózkodás rossz. Érteeem?
Mellesleg Amazonon és GreenManGaming-en a legtöbb Steam sale-es játék olcsóbb volt. Bioshock 5 juróval pl.