Nemrég adtuk hírül, hogy következő részének köszönhetően Egyiptomba látogathat a God of War-széria, most viszont úgy tűnik, mégsem ez a helyzet. Egy Tom Henderson nevű "megbízható bennfentes" szerint ugyanis prequelt, azaz előzménytörténetet kapunk, egy fiatalabb Kratos-szal a főszerepben, így tehát lejtő-felejtő Egyiptom, és visszatérünk a görög hitvilág alakjaihoz. ismétlem: állítólag.

A God of War sorozat idén ünnepli 20. évfordulóját, amire biztosan készülnek valamivel a Sony-nál. Ez lehet, hogy a klasszikus részek lesznek felújított formában, amiről már többször is hallhattunk - ha ez igaz, könnyen lehet, hogy Henderson erről beszélt, nem pedig egy teljesen új epizódról. Kíváncsian várjuk a hivatalos infókat: a jubileum március 22-én esedékes, úgyhogy már nincs sok hátra addig. Ti melyik forgatókönyvnek örülnétek a leginkább?

A borítókép forrása: SimaoDoree