Az első részből, valamint Kodzsima Hideo eddigi munkásságából kiindulva nem sok kétségünk van afelől, hogy a június 26-án érkező Death Stranding 2: On the Beach lesz az év (egyik) legelvontabb videójátéka (már maga a fotómód is megér egy misét), ami ugyan nem hagyja el az elődje által kitaposott ösvényt, bőven lesz benne annyi újítás, hogy még csak véletlenül se süthessük rá a „rókabőr” jelzőt.
A Norman Reedus, Elle Fanning, Léa Seydoux és Troy Baker nevével fémjelzett sci-fi (egyesek szerint sétaszimulátor) már elég sokszor megmutatta magát a nagyközönség előtt, és bár most nem kaptunk új látnivalókat, maga a mester rántotta le a leplet egy olyan opcióról, ami vitális lehet a kevésbé ügyes játékosok számára.
Kodzsima a Koji Pro rádióadás során (a fordításért Genkit, az arról szóló hírért pedig az Insider Gaminget illeti köszönet) beszélt arról, hogy a Death Stranding 2-ben nem feltétlenül kell megküzdeniük a főellenfelekkel azoknak, akiken kifog valamelyik boss, az első elhalálozást követően ugyanis felajánlja majd a játék, hogy átugorjuk az adott összecsapást. Mielőtt valaki megijedne, hogy ezzel a lépéssel lemarad a sztori (ami ebben a programban fontosabb lesz, mint bármi más) egyes elemeiről, cseppet se féljen, hiszen ha rábökünk az átugrásra, kapunk egy képregényes összefoglalót a harcról, így egyetlen fontos lépést sem téveszthetnek szem elől a könnyebbik utat választó felhasználók. A DOOM: The Dark Ages nehézségi csúszkáit övező felháborodás után szinte látjuk magunk előtt, ahogy néhány játékos előhúzza a woke kártyát, szerintünk viszont egyáltalán nem probléma, hogy a Kojima Productions ilyen eszközzel nyit a szélesebb közönség felé – pláne akkor, ha az nem befolyásolja a platinázást. Szerintetek szükség van erre a mechanikára?
A borítóképek forrása: PlayStation Store