Most, hogy a budapesti vidámpark az utolsó szezonját nyögi, s hogy a nyár ismét kezd visszatérni (júliusban már talán esedékes volna), az embert automatikusan megragadja a nosztalgia, és szívesen tenne egy sétát a szabadban, gondtalan gyereket játszva, akinek csak a szórakozáson és az édességen jár az esze. Bár ezt sajnos nem tehetjük meg (illetve megtehetjük, csak hülyének fognak nézni minket), a ’90-es évek utolsó negyedét vissza tudjuk idézni -- elég, ha leülünk az időrabló RollerCoaster Tycoon elé, hogy saját vidámparkot építve éljük ki üzletemberi vagy egyéb, nem épp nemes hajlamainkat. Személy szerint például sosem bírom megállni, hogy kipróbáljam, akad-e olyan elégedetlen látogató a parkomban, aki nem csak morogni, de úszni is tud…

Út a vidámparkba

A RollerCoaster Tycoon a menedzserjátékok nagy örege, Chris Sawyer alkotása, aki a Transport Tycoon elkészítése után teljesen belezúgott a hullámvasutakba, és eltökélte, hogy ha törik, ha szakad, ír egy programot, amelyben kedvencei játsszák a főszerepet. Annak idején még nem volt olyan szokatlan, hogy egy játékfejlesztő egymaga esett neki egy játéknak, de azért a ’90-es évek már a nagyobb csapatokról szóltak, így Chris munkája több szempontból is kuriózumnak számít. Érdekesség továbbá, hogy a játék kódját Assemblyben írta, leszámítva pár C-nyelven összerakott algoritmust. Ennek eredménye egy olyan játék lett, ami szinte bármilyen konfiguráción futtaható volt, és még jól is nézett ki. Sőt mi több, a 2D-s grafikát Chris megfejelte a négyirányú sprite-ok támogatásával, és ezért a játékban északi, déli, nyugati és keleti szögből is megcsodálhattuk a színpompás játékokat. Természetesen a látványt és a zenét nem Chris rakta össze, azokhoz saját bevallása szerint sem ért. A grafika Simon Foster, a hangok pedig Allister Brimble munkái (ő egyébként máig aktív játékkészítő, legutóbb a Bejeweled 3-on és az Alien Breed 2-n dolgozott).

A RollerCoaster Tycoon több évig készült, eredetileg White Knuckle volt a címe, de ezt végül megváltoztatták, hogy jobban passzoljon a zajos sikernek örvendő Transport Tycoonhoz. A játék végül 1999 áprilisában került boltokba a MicroProse kiadásában, és hatalmasat robbant: az első évben 180 millió dollárt hozott a kiadó konyhájára, melyből 30 millió ütötte Chris Sawyer markát -- nem csoda, hogy azóta sem csinál mást, mint RollerCoaster Tycoont.

A hullámvasút csúcsán

A RollerCoaster Tycoon persze teljesen megérdemelten lett siker, sőt mi több, jelenség. A játék már beszerezhető a GoG.com-on, és tapasztalatból mondhatom, hogy 14 évvel a megjelenése után is éppoly szórakoztató, mint amikor először huppantam le elé a 486-osomon. Legjobb tulajdonsága, hogy vitathatatlan összetettsége nem megy a „játszás” rovására, azaz könnyű elvonatkoztatni tőle, hogy amit csinálunk, az voltaképp a világ legszárazabb dolga. Elvégre a vidámpark felépítése csak egy dolog, sokkal fontosabb, hogy a park menedzsmentje profitot termeljen, különben akármilyen nagy attrakciókkal is kápráztassuk el a nagyérdeműt, a csőd és az üzleti tervek jelentette küldetési célok bukásra lesznek ítélve. Az egyensúly abból ered, hogy a RollerCoaster Tycoon mindenki számára nyújt valami érdekeset. Akik szeretnek építkezni, saját hullámvasutakat tervezhetnek, melyek talán elrettentik a látogatókat, de piszok jól néznek ki. Ha valakit az esztétikus parkrendezés érdekel, fákkal, lámpákkal, díszekkel, szökőkutakkal dobhatja fel a nyers, technokrata környezetet, gyönyörű, franciakerteket idéző zöld helyszínek telepítésével. Amennyiben pedig csak az érdekel, hogy létrehozd a világ legtöbb tragikus balesetéért felelős vidámparkot, a lehetőség nyitva áll -- már csak a publikus vécéket kell felszámolni, hadd ússzon az utca a fekáliában! A RollerCoaster Tycoon a lehetőségek játéka, melyet lehet komolyan és ökörködve is játszani. Előbbi esetben egy kihívásban gazdag kampány áll előttünk, 22 megoldandó feladattal, utóbbiban pedig csak rajtunk múlik a dolog.

Egyszer fenn, egyszer lenn

A RollerCoaster Tycoon tehát még ma, 2013-ban is remek játék, melyet egyedül komikus apróságok tesznek bosszantóvá. Ide tartozik a fent már említett félős és kényes látogatók sora: a játék minden egyes gyerekről részletes statisztikát vezet, rájuk kattintva pedig láthatjuk gondolataikat, szükségleteiket. Sajnos előfordul viszont, hogy tömegével megy el az eszük, és a fél napig épített hullámvasút előtt álló kétórás sor élén állva egyszercsak megfordulnak, mondván, hogy „de hát én nem is vagyok szomjas” (ez utóbbi mondat egyébként a hazánkban méltán népszerű magyarítás okán égett bele az emlékezetembe). Továbbá érdemes tudni, hogy a 5-6. küldetés környékén a program brutálisan nehézzé válik, szóval aki nem szeret veszteni, az inkább próbálkozzon meg a sokkal könnyebb RollerCoaster Tycoon 3-mal. Így igaz, van harmadik rész, mára komplett franchise lett a PC-s szériából, ami a Nintendo DS-től kezdve az első Xboxig mindent meghódított, idén pedig várható egy iOS-es és androidos RollerCoaster Tycoon is. Hiába, az élet olyan, mint egy hullámvasút: a csúcson kell várni a legdurvább gyorsulást.