Az Amerikai szépséggel Oscar-díjat nyert Sam Mendes két James Bond-filmet rendezett, az egyik a Skyfall volt, a másik pedig a Spectre – A Fantom visszatér. Előbbi konkrétan a franchise legsikeresebb epizódja lett, és ugyan utóbbi sem szerepelt rosszul a kasszáknál, ezt már lényegesen vegyesebben ítélte meg a közönség a kritika az előző felvonáshoz képest. A rendező akkor azt nyilatkozta, hogy ezzel befejezettnek tekinti a Bond-filmes pályafutását, és most megerősítette, hogy továbbra sem szeretne visszatérni, ugyanakkor nem zárta ki teljesen annak lehetőségét, hogy később újra a kamerák mögé áll, hogy levezényelhessen egy következő 007-es kalandot.

Klasszikust idézve soha ne mondd, hogy soha, de erősen kétlem” – mondta Mendes. „Életem azon szakaszában nagyon jó volt, úgy éreztem, hogy segített túllépnem pár régi berögződésen. Arra ösztökélt, hogy nagyobb léptékben gondolkodjak. Az agyam más részeit használtam. Sok energiára van szükség az ilyen filmekhez.”

sam-mendes.jpg

Ettől függetlenül úgy érzi, hogy már túlságosan határozott elképzelései vannak ahhoz, hogy egy ilyen franchise-ban jól tudjon együttműködni a producerekkel. „Egy kicsivel irányíthatóbb ember kell nekik, aki a karrierje korai szakaszában van, aki esetleg ugródeszkának használhatja ezt, és akit jobban kontrollálhat a stúdió.

Mendes a Spectre – A Fantom visszatér után a 1917-et és A fény birodalmát készítette el, majd A franchise című szatírasorozaton ügyködött, ami egyébként a napokban indult el a Maxon. A következő filmje a Beatles történetét fogja feldolgozni, akik ugyanolyan, ha nem nagyobb ikonok, mint a brit titkosügynök, James Bond.

A képek forrása: MGM