Örömmel láttam, hogy a Para-Péntek cikksorozat sokaknál betalált és szívesen olvastok kevésbé ismert, ám a figyelemre mindenképp méltó horrorfilmekről. Halloween ugyan tegnap volt, azonban mivel ehhez egy indie-horrorjáték ajánlóval készültünk (ITT megtekinthető), úgy gondoltam, hogy a szokásos Para-Péntek is kapjon már egy halloweeni speciális epizódot – ebben ezúttal nem három filmet, hanem egy sorozatot fogok bemutatni. A Netflix nagy dobása volt, hogy elhozta nekünk a Ju-On filmek eredettörténetét. A franchise annak idején – csak úgy, mint igen sok j-horror akkoriban – természetesen megkapta az amerikai remake-et, melyben Sarah Michelle Gellar rémüldözött egy fekete hajú szellemlánytól. Ez már önmagában is akkora siker lett, hogy felhívta a figyelmet az eredeti Ju-On filmekre, melyek közül az utolsó (Sadako vs. Kayako) 2016-ban látott napvilágot, és tulajdonképpen egy crossover volt a Ringu filmekkel.
(Kép forrása: IMDB)
Az eredeti Ju-On: The Curse még 2000-ben jelent meg, és elég sikeres is volt a maga műfaján belül. Az átok széria ezzel indult útjára (oké, mondjuk 1998-ban volt még két rövidfilm a témában), az amerikai remake pedig már The Grudge (Az átok) névvel jött ki. Sajnos ebből pont 2020-ban készült el talán a legrosszabb rész, Az átok háza címmel, amit hiába készített a The Eyes Of My Mother rendezője, az eredmény egyszerűn siralmas lett. Érezhették ezt az eredeti filmek megalkotói is (élükön Takashi Shimizuval), ezért bekopogtattak a Netflixhez egy teljesen új reboot ötletével, aminek eredményeképp immár teljes egészében nézhető az első évad, mind a hat részével. Mivel az epizódok alig 30 percesek, az egész sokkal inkább hasonlít egy szétdarabolt filmhez, melyben különböző emberek nézőpontjaiból ismerhetjük meg az elátkozott ház történetét. Bizony, eleinte egymáshoz szinte semmiféle formában nem kapcsolódó sorsokat láthatunk, de megnyugtatok mindenkit: a végére kitisztul a kép.
(Kép forrása: Screen Rant)
A történet középpontjában maga a ház áll. Egy paranormális ügyekben jártas író, Odajima (Yoshiyoshi Arakawa) maga is lakott ott korábban, de emlékei megfakultak az évek alatt, és csak akkor kerül kapcsolatba ismét a házzal, mikor egy tévéműsorban Haruka Honjo (Yuina Kuroshima) beszámol arról, hogy néha mintha futkosást és apró léptek zaját hallaná otthon. Egy másik szálon megismerhetjük Kiyomi (Ririka) történetét is, akit néhány osztálytársa invitál meg a házba, de az egésznek szörnyű tragédia lesz a vége. Megint egy másik szálon pedig egy házasságtörő asszonyt és annak férjét láthatjuk, ahol a nő a sorozatos kudarcok miatt végül meg akarja mérgezni férjét. Mindannyian kapcsolódnak a házhoz, hiszen jártak benne, de az eredettörténetét csak Odajima ismeri. Ő áll neki kideríteni az igazságot. Ahogy a puzzle darabkái összeállnak, úgy jön rá, hogy korábban borzalmas dolgok történtek a falak között.
(Kép forrása: Collider)
A Ju-On: Origins négy évtized eseményeit öleli fel, azonban ténylegesen csak 1988-tól 1997-ig láthatjuk az eseményeket (legalábbis ebben az évadban), a többi történésre csak utalásokból, vagy látomásokból kaphatunk választ. Az egész átok 1952-ben született meg, majd folyamatosan terrorizálta mindazokat, akik valaha is betették a lábukat a házba. Nem ugrálunk össze-vissza az időben, hanem szépen haladunk előre, azonban a házban történő események igenis ugrálnak az időben. Ennek következménye például, hogy Odajima már gyerekkorában olyasmiket látott ott, amik csak sok-sok évvel később történtek meg. Mivel az Origins egy teljes, színtiszta reboot, így nincs benne sem az ikonikus, feketehajú szellemlány Kayako, sem más egyéb, amiket mondjuk az amerikai remake-ben láthattatok. Viszont a kapcsolódási pontok megvannak. A jól ismert félelmetes, hörgő hangot ugye korábban azzal magyarázták, hogy Kayako torkát a férje átvágta. Nos, erre itt is kapunk egy rendkívül megrázó jelenetet, de ugyanígy feltűnik még a kisfiú is, akinek ugyan nincs ijesztő macska-hangja, de ebben sem lehetünk annyira biztosak., hiszen nyávogást többször hallani a jelenlétében.
A Ju-On: Origins messze nem annyira félelmetes, mint a 2004-es remake, viszont néhány pillanatában így is képes a frászt hozni a nézőre. A gyakorlott horrorfilm nézők persze nem igazán fognak meglepődni semmin, viszont az utolsó részben akad egy jelenet, amibe még én is beleborzongtam. Igen, konkrétan ARRA a padlásos részre gondolok. Odajima visszatérésével a házba többször vált át a kép fekete-fehérbe (a visszaemlékezések miatt), ami a j-horrorok védjegye, de ahogy az eredeti filmek, úgy itt is a több nézőpontból elmesélt történet érvényesül. Ez alapvetően nagyon tetszett. Nem egy klisés, az ijesztgetésre kihegyezett horror-sorozatot kapunk, hanem egy igényesen összerakott, elgondolkodtató sztorival megáldott alkotást, amely végre teljes vérfrissítést hoz a megkopott szériába.
A Netflix kínálatában megtaláljátok!
