Aki régebb óta követi már az oldalt, az tisztában lehet vele, hogy nagyon odavagyok a horror műfajért. Legyen szó filmekről, játékokról vagy bármi egyébről, engem azonnal meg lehet venni akármivel, ami kapcsolódik a horrorhoz. Ez azzal jár, hogy nagykanállal fogyasztom természetesen a horrorfilmeket is, amiknek többsége még évek múltán sem jut el nemhogy a hazai mozikba, de DVD vagy Blu-ray kiadásba sem. Éppen ezért arra gondoltam, elindítom a Para-Péntek rovatot, amiben rendre három olyan horrorfilmet mutatok be nektek, amiket nem biztos, hogy ismertek, viszont a műfaj rajongóinak érdemes lehet rájuk nézni – kezdjük is a heti csemegékkel!
Oxigén (2021)
Liz (Mélanie Laurent) egy cryo-kapszulában tér magához. Nem tudja hol van, mi történt vele, egyáltalán még a nevére sem emlékszik. Mikor zavarodottan realizálja a helyzetét, rájön, hogy az oxigén-szintje vészesen fogyatkozik, külső segítséget pedig a közvetlen közeléből hiába is vár. Tulajdonképpen egy koporsóba lett zárva, csak az éppenséggel egyszerű fadeszkák helyett csúcskategóriás high-tech kütyükből áll. Még egy mesterséges intelligencia (MILO - Mathieu Amalric hangján) is jelen van, aki ugyan segíthet hősnőnknek ebben-abban, de a kapszula fedelét a megfelelő jelszó nélkül nem nyithatja ki. Versenyfutás kezdődik az idővel, amint Liz megpróbál kiszabadulni fogságából és közben rájönni arra, hogy mi végett is került ebbe a szorult helyzetbe?
(Forrás: Alpha Coders)
Az alapkoncepció egyáltalán nem rossz, csak épp a kellő hangulatot nem sikerül megragadni. A 2010-es Buried (Élve eltemetve) éppen azért ütött akkorát, mert benne Ryan Reynolds végig egy szűk koporsóban küzdött az életéért a föld alatt, egyetlen kapcsolata a külvilággal (de legalábbis az elrablójával) pedig csak egy folyamatosan merülő mobiltelefon volt. Itt a kapszulát kezelő MILO már az ötödik percben megjelenik, és végig segíti Liz-t, ami csak részben rontana a klausztrofób élményen… de aztán jön a vágás. És itt csúszik félre teljesen az Oxigén, hiszen a kis túlzással másfél percenként bedobott flashbackek totálisan megölik a nyomasztó, fojtogató érzést, hogy szegény nő csapdában van. Értem én, hogy fokozatosan nyeri vissza az emlékezetét és emiatt volt szükséges ennyi visszaemlékezést beletenni, de sokkal nagyobbat ütne a film, ha ezekből csupán 2-3 kapott volna helyet. Ettől függetlenül a sci-fi szerelmeseinek egy kellően szórakoztató darab lehet az Oxigén. Az alapvetése és amire kifut a sztori, az tényleg jópofa, és egészen csavaros. Alexandre Aja (Magasfeszültség, Sziklák szeme, Préda) nem igazán tud mellényúlni, és ezt most is bizonyította. A film korrekt, de messze nem kiemelkedő, a már említett Buried esetében tapasztalt, végig nyomasztó, klausztrofób érzés pedig csak morzsáiban köszön vissza.
The Empty Man (2020)
Nem olvastam a film alapjául szolgáló képregényt, de az a Cullen Bunn az egyik elkövetője, kinek nevét a Harrow County miatt azonnal megjegyeztem - Cunn egyébként mind a Marvelnek, mind a DC-nek készített már anyagot. Viszont amennyire a hozzászólásokból ki tudtam hámozni, a filmfeldolgozás nem igazán kapcsolódik 100%-ban Cunn képregényéhez, sőt, állítólag szinte semmi érdemi nem köszön vissza benne. Ezt én megítélni nem tudom, így szükségszerűen önmagában értékelem a filmet, mint David Prior első, egész estés rendezői bemutatkozását. Bhutánban járunk (Dél-Ázsia), méghozzá 1995-ben. Négy jóbarát (Greg, Fiona, Ruthie, és Paul) épp nagyban túráznak a hegyekben és a meseszép tájban gyönyörködnek, mikor Paul egyszer csak meghall valamit a távolban, ami őt hívogatja. Katatónikus állapotban kerül, és amint egyre közeledik a hang forrásához, hirtelen beleesik egy kisebb vájatba. Túléli, és mikor a csapat többi tagja a segítségére siet, borzalmas látvány fogadja őket: Paul még mindig teljesen katatónikus állapotban ül egy abnormálisan magas csontváz előtt és magában beszél. Suttogva figyelmezteti a mellé lépő Greget, hogy ha hozzá mer érni, akkor meg fog halni. Greg persze nem törődik ezzel és kivonszolja a barlangból szerencsétlen barátját, majd az egyre erősödő hóvihar miatt egy közeli menedékházban lel nyugalomra a kicsiny bagázs. Itt másnapra Paul eltűnik, majd mikor a keresésére indulnak, Ruthie teljesen bekattan és egy késsel random megöl mindenkit, végül ő maga is a szakadékba veti magát. Ezzel a felütéssel nyit a The Empty Man, és a főcímet csak ezután, azaz bő 20 perc múlva kapjuk meg.
(Forrás: Bloody Disgusting)
Ugrunk 2018-ra, ahol egy volt rendőr, James, még mindig családja elvesztését gyászolja. Meglátogatja őt egyik ismerősének a lánya (Amanda), aki össze-vissza beszél látszólag mindenféle zagyvaságot, majd nem sokkal később nyoma vész. Az anyja - egyben James talán túlságosan is közeli ismerőse -, Nora kéri fel a férfit, hogy a töketlen rendőrök helyett vegye a kezébe az ügyet és találja meg a lányt, aki könnyen lehet, hogy már nincs is életben. Innentől elindulunk egy lefelé tartó spirálban, ami csak újabb és újabb rejtélyeket tár elénk, valamint megismerteti velünk egy különös misztikus lény, az Üres Ember (The Empty Man) legendáját. A szóbeszéd ugyanis úgy tartja, hogy ha épp egy hídon kelsz át, akkor annak közepén egy üvegbe belefújva, majd az Üres Ember nevét ismételgetve életre hívod őt. Onnantól fogva pedig mindössze három napod lesz, amíg végleg el nem jön érted. Minő meglepetés, Amanda és barátai pont megcsinálták ezt a kis színjátékot egy éjszaka, mostanra pedig mindannyiuk eltűnt, kivéve egyetlen osztálytárst, Devarát. James fel is keresi őt a sulinál és kérdőre vonja. A láthatóan rettenetesen zavarodott lány szintén össze-vissza beszél, de legalább szolgál némi infóval, amiknek mentén James elindulhat. Többet nem szeretnék elárulni a sztoriról, de legyen elég annyi, hogy nagyszerűen építkezik és fokozatosan adagolja a feszültséget. Az atmoszféra is abszolút a helyén van: nappali világosságban elhagyatott híd még biztosan nem volt annyira vészjósló egyetlen filmben sem, mint itt. De külön ki szeretném emelni az erdei rituálé színhelyét is, hiszen az is maximálisra pörgeti a libabőr-faktort. Olcsó jumpscare nem igazán van, a The Empty Man inkább a nyomasztó hangulattal próbál a néző idegeire hatni. Nem hiába hasonlítgatják Az egészség ellenszere, vagy a Kör filmekhez: a hangsúly itt is a nyomozáson van.
(Forrás: Kim Newman)
A játékidő összesen 137 percet tesz ki, ami nem kevés. Mindenkit óva intenék a 90 perces megvágott változattól, mert összeszabdalva pont a lényegét veszíti el a film: a misztikumot. Talán furcsa lehet a több, mint két órás játékidő egy horrornál, de itt határozottan azt éreztem, hogy javára vált az egésznek. A vágások, a bevilágítások és maga a fényképezés szenzációs, külön érdemes az itt-ott elrejtett szimbolikára odafigyelni (például a csontváz összekulcsolt keze a film elején és James keze a végén, mikor a pultot támasztja a kórházban). A 20 perces felvezetés sem túl gyakori manapság (pláne nem egy mozikba szánt horrornál), úgy meg főleg, hogy az ott szereplők később már fel sem tűnnek. Mindezek tetejébe pedig a The Empty Man pofátlan módon játszik az idegeinkkel. Ott van példának okáért az a jelenet, mikor James elkeveredik egy erdei kis házikóba, ahol talál pár régi VHS-felvételt. Miközben ezeket nézi, a kamera néha átvált az egyik ágy végében heverő, ütött-kopott játékmackóra, majd néhány másodperccel később ugyanennek a mackónak csak a hűlt helyét láthatjuk - apróság, de nagyon meg tudja dobni a hangulatot. A végső nagy csavar is üt a maga módján, bár legalább annyi kérdést felvet, mint amennyit megválaszol. Összességében ez egy lassú, fokozatosan építkező horror lett, ami az ijesztgetés helyett inkább a nyomasztásra megy rá (mondjuk a híd alatti jelenetnél azért megugrottam), és hagyja, hogy a néző a főszereplővel együtt kutasson az Üres Ember után. A hangsúly tehát a hangulatépítésen és a misztikum kibontakozásán van, de ha valaki kedveli az ilyesmit, akkor semmiképp sem érdemes kihagynia ezt a rejtett gyöngyszemet. Az IMDB-értékeléssel egyáltalán nem szabad foglalkozni, ez már a sokadik olyan horror, amit a legtöbben csak azért húztak le, mert túl lassú volt nekik vagy nem ezt várták. A leírás alapján persze könnyű is egy Slenderman-féle olcsó borzalmat várni, de szerencsére ebben az esetben jóval többről van szó egyszerű vásári ijesztgetésnél. Biztos vagyok benne, hogy ez a film idővel pontosan olyan kult-státuszba fog emelkedni egyeseknél, mint a Valami követ, vagy a Midsommar, csak sajnos pont a pandémia kellős közepén érkezett, így sokak mellett lazán elment.
Noroi – Az átok (2005)
Egy időben teljesen odavoltam a found-footage horrorfilmekért, de mint minden más műfaj, ez is elkezdett felhígulni a sokadik Paranormal Activity, meg "a kezemhez ragadt a kamera, ezért mindent levideózok" zs-kategóriás ocsmányság után. A mai napig igen nagy kedvencem az 1999-es The Blair Witch Project, bár tudom jól, hogy magát az ál-dokumentum műfajt nem ez a film használta először (bár igen sokat tett hozzá a sikeréhez). A 2007-es Paranormal Activity után aztán gombamód kezdtek szaporodni az ilyen kézikamerás filmek, hol jobb (REC 1-2, Lake Mungo, The Tunnel), hol pocsék (Piramis, Akasztófa) minőségben. A Noroi 2005-ös, azaz két évvel a műfaj újbóli felvirágzása előtt született, ám mégis messze az egyik leghitelesebbnek látszó ilyen jellegű horror a zsánerben, valóságosnak tűnő bevágott TV-műsorokkal és riportokkal. Rendezője az a Shiraishi Kôji volt, aki később a torture-porn műfajt is szinesítette az ultra-brutális és gyomorforgató Grotesque-kel. A film főszereplője Masafumi Kobayashi, aki a természetfeletti jelenségek kivizsgálására tette fel az életét. Több könyve is megjelent már, és éppen legújabb, "Noroi" névre keresztelt dokumentumfilmjén dolgozott, mikor a házában tűz ütött ki. Felesége meghalt, Kobayashi pedig nyom nélkül eltűnt. Az idáig vezető történéseket láthatjuk a filmben, melyeket a cameraman, Miyajima rögzített. Ami a leginkább tetszett nekem, az a film visszafogottsága volt. J-horrorról van szó, ahol a feszültségkeltés és a sejtetés elengedhetetlen eszköz (lásd: Shutter, A szem 1-2) és szerencsére direkt nem tolnak az ember arcába holmi gagyi CGI-szellemet, ugyanakkor mutatnak olyasmiket mondjuk egy kép sarkában, vagy egy szereplő mögött a háttérben, amitől instant kiráz a hideg. 2-3 olyan jelenet is van a filmben, amire még ma is azt tudom mondani, hogy "AZTAROHADT!" Az egyik ilyen a film vége, ami a maximumra pörgeti a félelem-faktort, de előtte is történnek olyan dolgok, hogy csak kapkodtam a fejem.
(Forrás: Intermittent Mechanism)
Nagyon tetszett, hogy az ősi átokkal kacérkodó történet egy kerek egésszé áll össze, valamint hogy az olcsó ijesztgetésekhez szinte egyáltalán nem nyúltak. Az egész valóban olyan, mint egy dokumentumfilm, amit két lelkes amatőr rögzített. Az erdőben az éjszaka közepén játszódó rész a pillanatra bekapcsolt éjjellátóval (és mindazzal, amiket megmutat) pedig legalább annyira sokkoló momentum, mint a REC padlásos jelenete. Sajnálom, hogy viszonylag kevés figyelmet kapott a Noroi, pedig egy nagyszerű j-horror, igazi borzongató pillanatokkal és egy nagyon érdekes rejtéllyel a háttérben, amit a szereplők igyekeznek a lehető leghamarabb megoldani. Érdemes tenni vele egy próbát azoknak is, akiknek már csömörük van a rengeteg gagyi ál-doksi rettenetből és kíváncsiak rá, hogy a japánok mit tudtak alkotni a found-footage műfajon belül.
Köszi a figyelmet, a jövő héten ismét jövök három filmmel!
