Aki régebb óta követi már az oldalt, az tisztában lehet vele, hogy nagyon odavagyok a horror műfajért. Legyen szó filmekről, játékokról vagy bármi egyébről, engem azonnal meg lehet venni akármivel, ami kapcsolódik a horrorhoz. Ez azzal jár, hogy nagykanállal fogyasztom természetesen a horrorfilmeket is, amiknek többsége még évek múltán sem jut el nemhogy a hazai mozikba, de DVD vagy Blu-ray kiadásba sem. Éppen ezért arra gondoltam, elindítom a Para-Péntek rovatot, amiben rendre három olyan horrorfilmet mutatok be nektek, amiket nem biztos, hogy ismertek, viszont a műfaj rajongóinak érdemes lehet rájuk nézni – kezdjük is a heti csemegékkel!
Censor (2021)
A '80-as évek Angliájában járunk. Enid (Niamh Algar – A farkas gyermekei) a brit korhatár bizottságnak dolgozik, ahol napi szinten olyan filmeket kell nézniük, amik tele vannak vérrel, gyilkosságokkal, erőszakkal és egyéb borzalmakkal. Ők határozzák meg, hogy mi kerülhet a nyilvánosság elé, és mi az, amit ki kell vágni, esetleg az egészet a szemétbe vetni. Enid eléggé magának való, rendkívül introvertált, nem igazán vannak barátai, szüleivel pedig meglehetősen rideg kapcsolatot ápol, mióta gyerekkorukban nővére a szeme láttára tűnt el egy erdőben. Enid meggyőződése, hogy elrabolták és valaha még viszontláthatja, amikor pedig az egyik megvágandó filmben felfedezni véli a lányt, nyomozásba kezd. Csakhogy ezzel egy olyan ajtón nyit be, ami talán jobb lett volna, ha örökre zárva marad.
(Forrás: YouTube)
A film tulajdonképpen Enid mentális leépülését, és pokolraszállását mutatja be, aki foggal-körömmel ragaszkodik a tudathoz, hogy testvérét megtalálhatja még. Az álmok és a valóság határa összemosódik, amint egyre mélyebbre jut a nyúl üregében. Szépen fényképezett, remek zenével és erős színészi alakításokkal felvértezett horror lett a Censor, ami hangulatát tekintve talán a Berberian Sound Studio-hoz áll legközelebb. A végét külön kiemelném, ahol a másodpercnyi bevágásokkal a rendező éles kontrasztot teremt valóság és fikció között.
Come True (2020)
Sarah (Julia Sarah Stone) gyerekkora óta rémálmokkal küzd. A helyzet már annyira súlyos, hogy haza sem jár aludni, helyette a szabad ég alatt, egy játszótéren húzza meg magát. Ezekben az álmokban szürreális helyszíneken jár, sötét folyosók és groteszk árnyalakok között. Nem tudja mindennek mi lehet az oka, ám amikor tudomást szerez egy új kutatásról a városban, ahová önkénteseket keresnek, hogy az álmaikat vizsgálhassák, azonnal belemegy a dologba. Reméli, hogy ez majd megoldást hoz az alvásproblémáira. A kísérletek megkezdődnek, az eredmény azonban a legszörnyűbb borzalmakat szabadítja rá a mi világunkra egy olyan helyről, ahol nem létezik tér és idő, csak az örökké tartó, végtelen sötétség. Anthony Scott Burns (Our House) már a legelső (álom)jelenettel a néző tudtára adja, hogy itt most valami egészen egyedit fog látni. Minden egyes rémálomban játszódó rövidke snitt felér egy háttérképpel.
(Forrás: Maternal Disaster)
A FromSoftware (Dark Souls, Bloodborne, Elden Ring), vagy Hideo Kojima (Metal Gear Solid, Death Stranding) a fél karját odaadná ezekért a nyugtalanító, egyben lenyűgöző audiovizualitással megáldott jelenetekért. A hangulat sokszor juttathatja eszünkbe a Stranger Things retro-stílusát: rengeteg díszlet és ruha a '80-as éveket idézi (a synthwave zenék meg pláne!), de a film mégis napjainkban játszódik. A főszereplő Julia Sarah Stone pedig tényleg egy jelenség. Elsősorban azoknak tudom ajánlani, akiknek a The Cell tetszett. Már csak az álomjelenetek miatt is érdemes megnézni, hiszen azok tényleg az utolsó másodpercig zseniálisak és a hideg kiráz tőlük.
Violation (2020)
Két dolgot nem tudok elviselni egy filmben: az állatbántalmazást és a szexuális erőszakot. A film poszterét látva nem nehéz kitalálni, hogy itt az utóbbiról lesz szó. Miriam (Madeleine Sims-Fewer) és Caleb sok-sok év után visszatérnek a nő rég nem látott testvéréhez, Gretához, illetve annak férjéhez, Dylanhez (Jesse LaVercombe). A családi látogatás azonban nem várt tragédiába torkollik, mikor Dylan... hát, mondjuk úgy, "közelebbi kapcsolatba" kerül Miriammal.
(Forrás: IMDB)
A rape & revenge filmek hozományaként innentől a bosszú kapja a főszerepet, de amit itt leművelnek, az a naturalista szadizmus és elborzasztó revans olyan mértékű nyílt ábrázolása, hogy néha még én sem mertem odanézni, pedig megvolt anno a teljes Köpök a sírodra! franchise oda-vissza. Nem maga az erőszak van bemutatva szörnyen explicit módon, hanem épp annak az utózmánya, azaz Miriam kimért, előre eltervezett bosszűja. Emellé szimbolikus képekkel ábrázolt vizualitás (például egy pók a zsákmányával, vagy egy farkas a prédájával) társul. Nem állítom, hogy új színt hoz a műfajba, de aki kedveli a zsánert, az nyugodtan tehet vele egy próbát, legrosszabb esetben visszaköszön a vacsorája. Mert ehhez tényleg gyomor kell.
Köszi a figyelmet, a jövő héten ismét jövök három filmmel!
