Aki régebb óta követi már az oldalt, az tisztában lehet vele, hogy nagyon odavagyok a horror műfajért. Legyen szó filmekről, játékokról vagy bármi egyébről, engem azonnal meg lehet venni akármivel, ami kapcsolódik a horrorhoz. Ez azzal jár, hogy nagykanállal fogyasztom természetesen a horrorfilmeket is, amiknek többsége még évek múltán sem jut el nemhogy a hazai mozikba, de DVD vagy Blu-ray kiadásba sem. Éppen ezért arra gondoltam, elindítom a Para-Péntek rovatot, amiben rendre három olyan horrorfilmet mutatok be nektek, amiket nem biztos, hogy ismertek, viszont a műfaj rajongóinak érdemes lehet rájuk nézni – kezdjük is a heti csemegékkel!
The Night House (2020)
Beth (Rebecca Hall) férje egy napon bármiféle előjel nélkül öngyilkosságot követ el, így a nő egyedül marad tóparti házukban és kénytelen megbirkózni a gyásszal, valamint az elfogadással, hogy Owen nincs többé. Aztán egyre furcsább dolgok kezdenek történni. Kopogásokat, lépteken hallani éjszakánként, Beth-et pedig rémálmok kezdik gyötörni, amelyek valahogy mind kapcsolódnak elhalálozott férjéhez. Egy nap felfedez egy képet Owen hátrahagyott mobiljában, amely ugyan az ismerősei szerint őt ábrázolja, ám Beth erősen kételkedik ebben. Nekiáll visszakeresni a törölt képeket és maga is meglepődik, hogy miket talál. Úgy néz ki, hogy Owen csak a felszínen élte a szerető házastársi életet, és titokban sokkal sötétebb lelke volt, mint azt Beth valaha is gondolta volna.
(Forrás: Amazon)
A The Night House több elemében is a Gothikára emlékeztet Halle Berryvel, legalábbis ami a sztorit illeti. Mivel egyfajta kísértet is van a házban, jónéhány jumpscare bekerült a képbe, de szerencsére ezek abszolút jól lettek elhelyezve és nem pofátlanul sablonosak. A film az elengedésről is szól, hogy mi van akkor, ha egy szerettünk hirtelen meghal, és hiányát nap mint nap érezteti velünk a ház, ahol együtt éltünk vele és megannyi emlék kötődik hozzá. A végével nem igazán vagyok kibékülve, de tény, hogy a jobb horrorfilmek közé tartozik a The Night House, ami nemcsak ijesztget, de el is gondolkodtat valamennyire. Központi témája elég súlyos, Rebeca Hall pedig nagyszerűen kelti életre a gyötrődő főszereplőt, aki a szellemjárás mellett saját érzelmeivel is harcot vív.
Lucky (2020)
May (Brea Grant) életmód tanácsokat ad könyveiben, ám kisebb írói válságba kerül. Otthon férje megnyugtatja, hogy minden rendben lesz, majd nyugovóra térnek. Éjszaka azonban egy furcsa maszkot viselő férfi tör be a házba. May felriad, és amint meglátja az alakot, azonnal felébreszti férjét, hogy csináljon valamit. A pasas viszont ahelyett, hogy rögtön hívná a zsarukat, csak legyint az egészre, hogy "drágám, ez csak az alak, aki minden este idejön, hogy megöljön minket". May totál összezavarodik (meg vele mi, nézők is), aztán kiderül, hogy valamiféle időhurok áll a háttérben, meg egy folyamatosan vissza-visszatérő gyilkos, akit minden este meg kell ölni és mintha senki más nem látná. Ami valahol érthető is, mert ahogy meghal, eltűnik. May megpróbál rájönni, hogy mi ez az egész, közben viszont egy percet sem aludhat nyugodtan, mert már jön vissza az alak, aki a halálát akarja.
(Forrás: The Guardian)
Elég fura horror a Lucky. Van aki imádja, van aki utálja, elég vegyesek a kritikák. Szerintem egy kicsit túl van értékelve, és még mindig a metoo-mozgalomra való reflektálása, meg az előtérbe tolt feminizmus miatt értékelték jobbra itt-ott. A vége ebből a szempontból több, mint beszédes. Egyfajta horrorba csomagolt üzenet ez, amely a nők elleni erőszak borzalmaira hívja fel a figyelmet, az utolsó harmadára erőteljesebb módon. Mondom, szerintem túlértékelt, de abszolút vállalható az elgondolkodtatóbb horrorok között.
Lamb (2021)
A szépséges Izlandon járunk, ahol Maria (Noomi Rapace) és Ingvar (Hilmir Snær Guðnason) juhokat tartanak, valamint a helyi földeket művelik. Napjaik unalmas, monoton ütemben haladnak, ám egyszer csak furcsa dolog történik. Az egyik állat félig bárány, félig ember hibridnek ad életet, amit a házaspár elkezd saját gyermekeként felnevelni. Az idilli családi képbe bezavar Ingvar a semmiből előkerülő testvére, Pétur (Björn Hlynur Haraldsson), akit sokként ér a különös lény megjelenése. Tartja magát ahhoz, hogy Maria és férje egy állatot, és nem egy embert nevelnek, és hogy ennek bizony meglesz a következménye.
(Forrás: Cate Crafter)
A Lamb erősen szimbolikus (maga a bárány, Maria neve, és egyéb keresztény utalások is tarkítják), hangulatában pedig a lassan építkező horrorfilmek mentén halad. A WTF-mérő már ott kiakad, hogy a furcsa hibrid-lény emberi ruhákat visel és egy asztalnál eszik a szüleivel, a végén pedig - egyfajta tanulságként - elkerülhetetlen a tragédia, hiszen a szereplők mégiscsak bűnt követnek el azáltal, hogy valaki másnak a kicsinyét veszik el és próbálják saját képükre formálni. Valdimar Jóhannsson első komolyabb rendezése a Lamb, és érdemes lesz rá odafigyelni a jövőben, mert egész szépen halad Ari Aster és Robert Eggers nyomában.
Köszi a figyelmet, a jövő héten ismét jövök három filmmel!
