Aki régebb óta követi már az oldalt, az tisztában lehet vele, hogy nagyon odavagyok a horror műfajért. Legyen szó filmekről, játékokról vagy bármi egyébről, engem azonnal meg lehet venni akármivel, ami kapcsolódik a horrorhoz. Ez azzal jár, hogy nagykanállal fogyasztom természetesen a horrorfilmeket is, amiknek többsége még évek múltán sem jut el nemhogy a hazai mozikba, de DVD vagy Blu-ray kiadásba sem. Éppen ezért arra gondoltam, elindítom a Para-Péntek rovatot, amiben rendre három olyan horrorfilmet mutatok be nektek, amiket nem biztos, hogy ismertek, viszont a műfaj rajongóinak érdemes lehet rájuk nézni – kezdjük is a heti csemegékkel!
John and the Hole (2021)
John (Charlie Shotwell) nem teljesen normális kisfiú. Néha látszólag nem ért dolgokat, néha viszont olyan gondolatai vannak, amiket egy nála sokkal idősebb is megirigyelhetne. Szüleivel (Michael C. Hall és Jennifer Ehle) átlagos a kapcsolata, ahogy nővérével (Taissa Farmiga) is. Egy napon kap egy drónt az apjától, amit ki is visz a közeli erdőbe kipróbálni. A drón persze fennakad egy fán, és amíg keresi, rátalál egy mély bunkerre a föld alatt. Egy átlagos kisfiú talán köveket, a szadistábbak állatokat dobálnának bele, de John úgy dönt, hogy az egész családját a lyukba veti. Miután ez megtörént, a sztori két szálon fut tovább.
(Kép forrása: The Hollywood Reporter)
Az egyikben a család túlélését láthatjuk, amint próbálnak kijutni, és egyáltalán rájönni, hogy mi történik, míg a másikban John szemszögéből ugyanezeket az eseményeket, kiegészítve azzal, hogy már nyugodtan tud otthon filmezni, hamburgert rendelni, konzolozni, sőt, kocsit vezetni - nem vicc, tényleg elköti a családi járgányt. Nézőként mi sem lehetünk biztosak benne, hogy mit miért csinál, vagy hogy épp mi játszódik le a fejében. Mikor áthívja egyik netes barátját, egyre baljósabb jelek utalnak rá, hogy a közvetlen gyilkosságtól sem retten vissza.
Creepy (2016)
Az egykori detektív, Takakura (Nishijima Hidetoshi) egy balul elsült túszmentési akció után feladja a rendőri pályát, és inkább egy egyetemen tart előadásokat a sorozatgyilkosokról. Elé kerül egy döglött akta, méghozzá egy hat évvel ezelőtti rejtélyes eltűnés formájában, amikor is egy család vált kámforrá, az egyetlen hátramaradt lányuk pedig semmire sem emlékszik. Régi barátja segítségével Takakura beleássa magát az ügybe, és egyre furcsább részletekre bukkan. Eközben odahaza is felettébb érdekes dolgok történnek, ugyanis feleségével épp új házba költöztek, és a szomszédjuk, Nishimo (Kagawa Teruyuki), szörnyen különös alak: lerí róla, hogy valami nincs rendben a fejében, és egészen biztos, hogy valamit titkol. Takakura akaratlanul is egyre beljebb férkőzik a férfi életébe, és hamar kiderül, hogy a kedves szomszéd álcája mögött bizony valami sokkal rémesebb lapul.
(Kép forrása: Variety)
Kurosawa Kiyoshi 2001-ben már elhozta nekünk az egyik legjobb j-horrort a Kairo (Pulse / Mezsgye) képében, újabban pedig a Wife of a Spy miatt szokták emlegetni a nevét, de a Creepy képében egy igazi klasszikus thrillert tett le az asztalra. Egy meglehetősen lassú, nyomozgatós filmmel állunk szemben, ami apránként adagolja a rejtélyeket. Itt nincs jumpscare, nevével ellentétben a horrortól vagy az ijesztgetéstől nagyon messze áll a Creepy, de szellemek és ősi átkok helyett mégis egy sokkal hétköznapibb félelemre épít: az ismeretlenre. Sosem tudhatjuk pontosan, hogy a saját szomszédaink pontosan milyen emberek is, hiszen kifelé, mások felé mindenki egy másik arcát mutatja. "Pedig olyan rendes ember volt!" - szokták mondani a hírekben a csodálkozó környékbeliek, mikor kiderül, hogy az elfogott illető mellékesen nőket darabolt fel a pincében. És pontosan erre játszik a Creepy. A feszültséget nem a TV-ből kimászó kislányok, vagy a polaroid képeken megjelenő kísértetek biztosítják, hanem egy furcsán viselkedő, megkérdőjelezhető elmeállapotban lévő szomszéd, aki ijesztő mosollyal a házába invitál - ez néha rémisztőbb, mint akármilyen túlvilági entitás.
DASHCAM (2021)
Kezdeném azzal, hogy rettenetesen vártam ezt a filmet, ugyanis az a Rob Savage rendezte, akik 2020-ban elhozta a számomra az év horrorjának kikiáltott HOST-ot (idehaza Az utolsó rítus néven fut). Igazából a sztori itt sem sokkal bonyolultabb, egy amerikai vlogger (Annie Hardy) elutazik egy ismerőséhez Angliába, majd egészen furcsa eseményekbe keveredik. Valahogy hozzácsapódik egy creepy öregasszony (Angela Enahoro), akivel láthatóan valami nagyon nincs rendben, és az éjszaka közepén jöhet a futás, meg a sikítás. Én totál azt hittem, hogy címéből adódóan ez a film végig egy kocsi menetrögzítő kameráján át fog játszódni, de nem. Annie valami fura livestreamet csinál utazás közben (külön érdemes ránézni néha a megjelenő kommentekre, hangosan felröhögtem némelyiken), szóval alapvetően végig ennek a képét láthatjuk és követhetjük a hátborzongató eseményeket.
(Kép forrása: ScreenRant)
Ez egy holt átlagos found footage horror, össze-vissza rángatózó kamerával, meg pánikoló szereplőkkel. Néhány speciális effekt mondjuk baromi jól sikerült, és nemhogy kellőképpen véres a film, de mocskos mód undorító is (az öregasszony már nem tudja visszatartani, amit vissza kéne), és a végére átcsap valami totál elmebeteg ámokfutásba, amit egyáltalán nem tudtam hova rakni, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élveztem piszkosul. Nem tudom, hogy mennyire volt szándékos, de Annie Hardy (a Giant Drag banda énekesnője) kicseszett módon idegesítő. Komolyan, ennyire irritáló főszereplőt horrorfilmben már nagyon régen láttam, két másodperc alatt tudja felhúzni az embert, és minden egyes megnyilvánulása bicskanyitogató. Ettől függetlenül egy unalmas estére simán vállalható a DASHCAM. Jumpscare-parádé, de egynek elmegy. Az meg külön poén, hogy a stáblistát maga Annie rappeli el.
Köszi a figyelmet, a jövő héten ismét jövök három filmmel!
